4p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Az elmúlt napokban kialakult verzió, miszerint két orosz polgár meglehetősen nyilvánvalóan, minden elterelő művelet nélkül mérgezte volna meg a volt orosz titkosügynököt, Szergej Szkripalt és lányát, furcsának tűnik. Felmerült a lehetőség, hogy az oroszoknak, ha ők voltak a megbízók, egész más céljaik lehettek az akcióval.

Már korábban felmerült a kérdés, hogy ha Oroszország állami szinten akarja likvidálni volt ügynökét, akkor azt nyilván úgy teszi, hogy meg is haljon. Kezdetben ezért úgy tűnt, hogy talán nem is az oroszok lehettek az elkövetők, de most a brit hatóságok eléggé meggyőző történetet tártak elénk.  Két orosz férfiú hazájából Londonba érkezik, ott megszállnak, másnap kiruccannak Salisburybe, ahol semmilyen látnivalóig nem jutnak el, meg sem szállnak, majd másnap, a mérgezés napján visszatérnek, megint csak nem a katedrálisnál, hanem Szkripal háza közelében látják őket a kamerák, majd gyorsan távoznak, még aznap felugranak az Oroszországba tartó repülőre.

Ilyen pancserek nem lehetnek

Legyünk őszinték: még ha egy átlagemberre bíznák a feladatot, az sem így szervezné, hát még a nagy Oroszország meglehetősen tapasztalt titkosszolgálata. Egyszerűen túl gyanús ez, hisz ők is tudták, hogy a két úriembert lenyomozzák majd a britek, a repülőtől a szálláson át a vonatig és a Szkripal-házig a sok térfigyelő kamerával. Mintha direkt, tálcán akarta volna kínálni Oroszország a nyilvánvaló tényeket.

Igen ám, de ha így van, miért nem mondja meg, hogy igen, mi voltunk, ezért meg ezért? Ja, és miért nem halt meg a volt kém? A Reuters egy kommentátora szerint érdekes elmélet körvonalazódik, miszerint Oroszország valóban üzenni akart, de nem a briteknek, őket csak felpaprikázni egy kicsit, és még csak nem is feltétlenül az áruló kémeknek. De hát akkor vajon kinek?

Befűtöttek a pénzeszsákoknak

Van egy komoly csoport Nagy-Britanniában, akik igen értékesek lehetnek Oroszország számára, és Putyinék nagyon jól tudták, hogyan kell Nagy-Britanniát annyira felbőszíteni, hogy mindent és mindenkit utáljanak, ami és aki orosz. Márpedig Angliában él a Jelcin-érában az orosz állami vagyon széthordásából meggazdagodott, magát nyugaton korábban jobban érző dúsgazdag oligarchák csoportja.

Most rájuk is berágott a brit kormány, Roman Abramovicsnak még a tartózkodási engedélyét sem akarták meghosszabbítani. Hogy mire jó ez Oroszországnak? Az oligarchák, akiknek bűnei már rég elévültek, Oroszországban nem firtatják őket, most kissé hontalanná váltak. Szemben Putyinnal, a brit szervek egyre inkább kezdik firtatni vagyonuk eredetét, kényelmetlenek lettek a szigetországnak, igazából látni sem akarják őket, sem a nem éppen patyolat-tiszta pénzüket.

Várja őket a haza

Mit tehetnek erre a derék oligarchák? Az adott helyzetben más nyugati országok sem rajonganak értük, ellenben Oroszország-anyácska hazavárja őket, pontosabban mérhetetlen vagyonukat. Az orosz gazdaságnak erős tőkeszükséglete van: a szankciók megviselőek, ráadásul el is húzódnak, és az olajból, gázból és egyéb ásványkincsekből sem lesz több pénz, miután áruk nem emelkedik vissza a pár évvel korábbi magasságokba, ugyanakkor az orosz védelmi kiadások dinamikusan növekednek.

Az elmélet szerint tehát a cél az volt, hogy egy látszólagos ügynöklikvidálási akcióval felbosszantsák Nagy-Britanniát annyira, hogy kényelmetlenné tegye az ott élő dúsgazdag orosz oligarchák életét, vagyonuk veszélybe kerüljön, ezért visszavigyék az óhazába, ahol ismét jófiúk lehetnek, elég, ha otthon fektetik be a vagyonkát. Ez magyarázná is, hogy miért nem halt meg Szkripal és lánya: nem is akarták őket megölni, csak egy kisebb dózist kaptak. Ugyanakkor légy repült a levesbe: a mérget tartalmazó parfümös üveget gondatlanul hajították el, azt valaki megtalálta, óvatlanul hazavitte, és máris lett egy ártatlan áldozat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Úgy tűnik, Matolcsy György a közeljövőben sem fog unatkozni
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 19:53
Távozása előtt napokkal jegyezték be.
Makro / Külgazdaság Gyenge adat érkezett, még nem látszik a fordulat a magyar termelésben
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 18:53
2025 márciusában a szezonálisan kiigazított ipari kibocsátás 0,1 százalékkal emelkedett februárhoz képest, ám a munkanaphatással korrigált éves adat már 5,4 százalékos visszaesést mutatott – közölte a KSH. A szakértők szerint a hosszú távú teljesítmény még mindig elmarad a 2021-es szinttől, a külpiacok gyengesége és az akkumulátorgyártás visszaesése pedig továbbra is fékezi a kilábalást. A kormány a programok bővítésével és nagyberuházásokkal igyekszik ellensúlyozni a külső negatív hatásokat.
Makro / Külgazdaság Megérkezett Trump nagy bejelentése
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 17:50
Trump döntött és bejelentett. 
Makro / Külgazdaság Donald Trump valami nagy bejelentésre készül a vámháborúval kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 10:01
Csupa nagybetűvel posztolt saját közösségi médiájában arról, hogy sikerült valamit elérni.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szivárogtat: a kormány a béke helyett a háború felé fordult?
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 09:26
Szakítunk a békementalitással és átállunk a háború felé vezető út nulladik fázisára – mondta állítólag a honvédelmi miniszter.
Makro / Külgazdaság Tovább tart a magyar ipar kínszenvedése
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 08:30
Csak egy hajszállal tudott bővülni az előző hónaphoz képest márciusban a magyar ipari termelés – a tavalyihoz képest továbbra is jóval gyengébb a teljesítmény.
Makro / Külgazdaság Lehet, hogy sokkal többet kell várnunk az alacsonyabb kamatokra, mint gondoltuk
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 06:28
A várakozásoknak megfelelő döntést hozta a kamatokról a Fed, de kifejezte aggodalmát a kilátások miatt.
Makro / Külgazdaság Egymásnak ment a kormány és az OKSZ
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 18:01
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint az Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) „hamis állításaival ellentétben” az árréscsökkentés érdemben növeli a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztást is.
Makro / Külgazdaság Az EU egészében is csökkent a kiskereskedelmi forgalom
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 15:16
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése márciusban éves szinten, februárhoz mérve pedig csökkent.
Makro / Külgazdaság Szóltak Brüsszelben, hogy semmiképpen se adják oda a kért 600 millió eurót Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 14:31
Szankciós és energiaügyben pedig egyszerűen kikerülnék a magyar kormányt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG