4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Már az első napon, csütörtök este sikerült minden napirendi pontról megegyezni a Brüsszelben tartott Európai Uniós állam- és kormányfők találkozóján.

Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk lengyel politikus elmondta, a két legjelentősebb kihívásról, a befektetések beindításáról és a keleti szomszédság helyzetéről egyeztetett a testület. Előbbivel összefüggésben megjegyezte, hogy a cél a beruházások beindítása, az ennek magjául szolgáló alapnak pedig jövő júniusig fel kell állnia, ám az Európai Beruházási Bank már jóval ez előtt, januárban elkezdi a projektek finanszírozását.  "Sem a pénzek földrajzi, sem iparági elosztásáról nem vitáztunk. A magánbefektetőknek kell kiválasztaniuk a számukra legvonzóbb beruházási lehetőségeket" - mondta Tusk, hozzátéve: ez nem donorkonferencia volt.

Oroszországgal és az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban úgy vélte, az EU eddig eseményről eseményre reagált a fejleményekre, de túl kell lépni a defenzíván. "Rá kell ébrednünk saját erősségeinkre" - fogalmazott az Európai Tanács új elnöke, tudatva egyúttal: jövő márciusban az Európai Tanács visszatér a kérdésre. Újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a konzisztens stratégián azt érti, hogy az EU-nak egységes, közös álláspontot kell képviselnie, s erről nem ideológiai, hanem gyakorlatias vita folyt. "Magunkról vitáztunk. Arról, hogy mit jelent az Európai Unió, hogy meddig terjed a szolidaritás, hogy készek vagyunk-e áldozatot hozni az egységért. Az eredmény pedig világos: az Európai Unió és minden tagállama együtt akar szembenézni a Kelet felől érkező kihívással" - magyarázta a lengyel politikus.

Oroszország és Ukrajna pénzügyi helyzetéről úgy fogalmazott, hogy ez nem egy két nap vagy két hét alatt rendezhető válság. "Talán nem egy végtelen történet, de hosszú távú stratégiára van szükség" - hangsúlyozta Donald Tusk. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arra az álláspontra helyezkedett, hogy nyitva kell hagyni a párbeszéd csatornáit Moszkvával.  A beruházási csomagot előterjesztő Juncker közölte, hogy a konkrét tagállami hozzájárulásokról nem folyt mélyreható vita, mert a "projektek még nincsenek kiérlelve", viszont egyik tagország sem zárta ki, hogy hozzájárulna a beruházási alaphoz, amelynek fogadtatása kedvező volt, méretét senki sem találta elégtelennek. A bizottság tervei szerint a következő három évben, 21 milliárd euró uniós forrás és az Európai Beruházási Bank hiteleinek felhasználásával, túlnyomórészt magántőke mozgósításával 315 milliárd euró értékű beruházásnak kellene megvalósulnia.

Angela Merkel német kancellár a megbeszéléseket követően tudatta: Ukrajna területi integritása a feltétele az Oroszországgal szembeni szankciók megszüntetésének. Mint fogalmazott: egyelőre nem lát okot erre. "A büntetőintézkedések konkrét okok miatt születtek, és csak ezek megszűnése esetén lehet őket megszüntetni" - jelentette ki.     Ukrajna helyzetéről elmondta, hogy az Európai Unió segíteni akar Kijevnek a gazdasági reformok sikeres végrehajtásában és a korrupció leküzdésében. A német kormány vezetője sajtótájékoztatóján úgy vélte, hogy Ukrajna támogatásában a Nemzetközi Valutaalapnak kell vezető szerepet játszania, és az Európai Unió is megvizsgálja, hogy ehhez hogyan tud hozzájárulni. Ezt tükrözi a tanácskozást követően elfogadott zárónyilatkozat is, amely kimondja: az EU készen áll, hogy a továbbiakban is elősegítse és támogassa az ukrajnai reformfolyamatot.

A kelet-ukrajnai helyzetet az Európai Tanács továbbra is erősen aggasztónak tartja, s világossá teszi: tartja az eddigi irányt, s szükség esetén további lépéseket is tesz, miután az EU csütörtökön tovább szigorította a Krím és Szevasztopol ellen elrendelt szankciókat. Az EU állam- illetve kormányfői emellett akadálytalan hozzáférést követelnek a nyáron Kelet-Ukrajna fölött lelőtt maláj utasszálltó repülőgép szerencsétlenségének helyszínéhez, valamint a szeptemberben kötött, a konfliktus politikai rendezését szolgáló minszki megállapodás megvalósítását szorgalmazzák.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG