1p
Nincs jövője a jóléti államnak, amelyhez Európa hozzászokott - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Handelsblatt című német üzleti lapban csütörtökön megjelent interjúban, amelyben egyebek között kifejtette: az elnöki rendszer valószínűleg alkalmasabb nehéz reformok végrehajtására, mint a parlamentáris rendszer.

Orbán Viktor az "Euróövezet? Felelőtlenség lenne most belépni" című interjúban kifejtette: "Európának igazi megújulásra van szüksége". Nem elég néhány évig takarékoskodni, és utána mindent folytatni úgy, ahogyan a válság előtt. Az Európában megszokott jóléti államnak "már nincs jövője" - mondta, hozzátéve, hogy a jóléti alapra helyezettről munkaalapú berendezkedésre kell váltani. Közép- és Kelet-Európában ez "viszonylag könnyen" megoldható, mert "nálunk soha nem volt igazán német jellegű jóléti állam", ezért az államot nem is kell ugyanolyan mértékben átszervezni- fejtette ki.

Merkel és Orbán legutóbb egy márciusi EU-csúcson találkoztak



Öt év múlva még mindig válság lesz

Úgy vélte: legkésőbb öt év múlva Európa arról vitázik majd, hogy szükség van-e amerikai mintájú elnöki intézményre. Hogy miért éppen öt év múlva bontakozik ki ez a vita, arról Orbán Viktor azt mondta: azért, mert akkor még mindig tart majd a válság. Az euróövezet több tagjának GDP-arányos államadóssága "átlépte a kritikus 90 százalékos határt", amelyen túl külső segítség nélkül nem lehetséges az adósságcsökkentés, és minél tovább tart a válság, annál nagyobb lesz az erős politikai vezetés iránti vágy. Erre a problémára "a lehető leggyorsabban demokratikus választ kell adnunk" - emelte ki.

"Túl gyors" nekünk a bankunió - tárgyalások Merkellel

Csütörtöki berlini látogatásáról a miniszterelnök elmondta: a magyar-német kapcsolatok "sértetlenek", ezért mindenekelőtt Európa jövőjéről kíván beszélni Angela Merkel kancellárral, és három témát szeretne körbejárni. Először is arról, hogy a tervezett bankunió Magyarország számára "túl gyors". A közös euróövezeti bankfelügyelet "a jövőt tekintve jó ötlet lehet, de nem szabad semmit elhamarkodni". Magyarország továbbá "nem adóharmonizációt, hanem adóversenyt" akar Európában. A harmadik téma pedig az EU következő hétéves költségvetési keretének ügye, "hiszen erről még az év vége előtt dönteni kellene" - mondta Orbán Viktor.

50% alatti államadósság - jó, kérdés, hogy mikor jutunk idáig

Az államadósságról így fogalmazott: "Az a célom, hogy a rátát 50 százalék alá szorítsam". Az ellenzék ugyan tiltakozik e törekvés ellen, "én azonban eltökélten folytatom az államháztartási konszolidációt."
"Én is szeretném tudni" - válaszolta arra kérdésre, hogy az államadósság mikor süllyed az 50 százalékos határérték alá. Az adósságcsökkentés "sajnos nem tőlünk függ, hanem attól, hogy meddig tart az euróválság" - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a magyar gazdaság teljesítménye miért marad el más EU-tagállamokétól, "csak egy válasz van: a 45 évi kommunizmus tönkretette a gazdaságot", és ellentétben Görögországgal "nekünk mindent a nulláról kellett kezdeni" - hangoztatta.

A gazdaságpolitikában Nagy-Britannia "mintakép", mert ott alig növekszik a gazdaság, mégis emelkedik a foglalkoztatottság. Magyarországon is sikerülnie kell a munkahelyteremtésnek "gyenge növekedés idején", ezért fokozni kell a munkaerőpiac rugalmasságát, hogy a "legalsó társadalmi rétegeknek is megérje dolgozni" - mondta.

Ipari gyártóbázisnak kell lennünk

A kormányfő szerint Magyarországnak "ipari gyártóbázisnak, nem pedig szolgáltató központnak" kell lennie. A szolgáltató szektor "fontos, de nem építhetjük fel rá a jövőnket" - hangsúlyozta. Az energiaellátással kapcsolatban a geotermikus energia szerepét emelte ki, és hangsúlyozta, hogy meg kell szabadítani az országot az orosz földgáztól való függőségtől. A tervezett Nabucco gázvezetékről elmondta: nem Magyarország nem érdekelt a Nabuccóban, hanem "fordítva: a Nabucco nem érdekelt" Magyarországban (a kormány tegnap szűkszavú közleményben tudatta: a Gazprom vezérkarának két legfontosabb emberével Budapesten tárgyaltak).

Azért kell nekünk hitel, mert mások azt gondolják

Az IMF/EU-hitellel kapcsolatban azt mondta, Magyarországnak azért van szüksége a hitelre, "mert az egész világ azt gondolja, hogy szükségünk van rá". Ugyanakkor egy IMF-hitelkeret révén csökkenhetnek az államháztartás jelenleg túlságosan nagy finanszírozási költségei - fűzte hozzá, hangsúlyozva, hogy a hitel összege "egyáltalán nem olyan fontos nekünk", mert csupán elővigyázatossági hitelről van szó.

Felelőtlenség volna bevezetni az eurót most

Az euróövezeti csatlakozás kérdéséről Orbán Viktor úgy vélekedett, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetében felelőtlenség volna bevezetni az eurót Magyarországon. Az EU-tagság ugyan az euró bevezetésére kötelez, de az uniós csatlakozási szerződés aláírásakor az euróövezet még "egészen más képet mutatott" mint most, ezért a csatlakozás a valutaunióhoz már nem lehet automatikus kötelezettség. A dél-európai országok korán vezették be a közös fizetőeszközt, "még nem voltak érettek" az euróra - fejtette ki a miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy "ezt a hibát mi nem követjük el".
A politikai stílusát érintő kérdésekkel kapcsolatban egyebek között megjegyezte: hozzátartozik a munkájához, hogy nem fut el a konfliktusok elől. A német kancellárról pedig ezt mondta: "ha van ember a Földön, akit nem szeretnék ellenfélnek, akkor az Angela Merkel. Ezért különösen örülök, hogy a kapcsolataink barátiak".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság A szebbik arcát vette elő az olasz infláció
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:22
Olaszországban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 1,0 százalékkal, 2024 októbere óta a leglassabb ütemben nőttek a fogyasztói árak januárban éves összevetésben – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán közzétett előzetes adataiból.
Makro / Külgazdaság Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:03
Az utolsó képalkotó berendezéseket is megvette az állam a magánegészségügyi cégektől. Hiszen 2025. november 1-jétől csak állami intézményben végezhetőek ezek a vizsgálatok. 
Makro / Külgazdaság Van ok az örömre az euróövezetben, ha az inflációra néznek
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:23
Javult az adat.
Makro / Külgazdaság Fontos találkozót rendeznek pénteken, az olaj árfolyama gyorsan megindulhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:28
Pénteken tárgyalhat az Egyesült Államok Iránnal.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Mellár Tamástól – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:41
A Klasszis Média immár 6. évfolyamában járó egyórás élő adásának mai vendége a közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke lesz. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
Imre Lőrinc | 2026. február 4. 05:44
Hosszú várakozás után végre kereskedelmi megállapodást kötött egymással az Egyesült Államok és India, ami Oroszország számára lehet a legrosszabb hír. Bár hosszabb távon nem valószínű, hogy India teljesen lemondana az orosz kőolajról, az egyezmény fontos jelzés lehet Vlagyimir Putyinnak, hogy átgondolja az orosz-ukrán háború folytatásával kapcsolatos álláspontját.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG