5p
Rövid távon enyhítheti valamelyest a feszültséget az ukrajnai válságról létrejött genfi egyezség, a továbbra is fennálló gyökeres nézetkülönbségek miatt azonban aligha lehet számítani a megállapodás tartós sikerére - vélik londoni stratégiai elemzők.

Hasonló következtetésre juthattak a piaci szereplők is, mivel a megállapodás ellenére tovább emelkedett az ukrán államcsőd elleni piaci biztosítási tranzakciók eddig is rendkívüli kockázatokat jelző árazása a pénteki londoni kereskedésben.

Esélytelen a lefegyverezés

Az Eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport szakértőinek tanulmánya szerint a genfi egyezség érvényesítésének legfőbb akadályai között lesz az illegális milíciák lefegyverzése. Moszkva várhatóan követelni fogja, hogy a kijevi kormány szerelje le az ukrán nacionalista félkatonai szervezeteket (különösen a Jobboldali Szektort), amelyek azonban eddig is figyelmen kívül hagyták Kijev felszólításait és ultimátumait fegyvereik beszolgáltatására.

Az ukrán kormányt ráadásul még mindig elsősorban az foglalja le, hogy megszilárdítsa támogatottságát a vele szemben gyanakvó lakosság körében, különösen az IMF-megállapodásban szereplő fájdalmas takarékossági intézkedések bevezetése előtt, és nyilván kerülni akarja a látszatát is, hogy orosz követelések előtt kapitulál. Mindemellett az Eurasia helyi forrásai szerint az is kétséges, hogy a Jobboldali Szektor vezetése képes lenne-e érvényesíteni a szervezeten belül bármilyen fegyverzet-beszolgáltatási utasítást - áll az elemzésben.

Decentralizáció vagy föderáció?

Az Eurasia szakértői szerint ebben a környezetben valószínűtlen a kelet-ukrajnai oroszpárti fegyveresek visszavonulása is mindaddig, amíg az ukrán milíciák megtartják fegyverzetüket.

A cég szerint a genfi megállapodás sikerét fenyegető másik fő kockázat az, hogy továbbra is eltérő értelmezések vannak forgalomban az ukrajnai decentralizációról és föderalizációról.

Jelentős lépés az ukrán kormány azon felajánlása, hogy a védelem, az igazságszolgáltatás és a külpolitika kivételével minden egyéb hatáskört átad a régióknak, ám a Kreml olyan szintű föderalizációra törekszik, amely lehetővé tenné számára a kelet-ukrajnai helyi kormányzatok felhasználását Ukrajna szélesebb körű nyugati integrációjának megakadályozására. Ehhez Oroszország szempontjából valószínűleg elégtelen lesz az ukrán kormány ajánlata a hatalmi jogkörök megosztásáról - áll az Eurasia Group pénteki londoni tanulmányában.

Eközben Putyin egyre népszerűbb

A ház szerint mindemellett Vlagyimir Putyin orosz elnök hirtelen magasba szökött népszerűségének tartóssága is attól függ, hogy képes-e valóra váltani azt a terjeszkedő és harcias koncepciót, amelyet Oroszország ukrajnai nemzeti érdekeinek érvényesítése címén meghirdetett.

Az ukrán államcsőd ellen kínált fedezeti ügyletek díjszabása jelentősen emelkedett a pénteki londoni kereskedésben, jelezve, hogy a piac a genfi egyezség ellenére is tart az ukrajnai válság további eszkalációjától.

A Markit Financial Information Services piaci adatszolgáltató cég kimutatása szerint az ukrán államadósság-törlesztési leállás rizikójára köthető piaci biztosítási cseretranzakciók (credit default swaps, CDS) középárfolyama 20 bázispontos emelkedéssel 1126 bázispontról indult a londoni piacon.

Ez azt jelenti, hogy egységnyi, tízmillió dollár névértékű ötéves ukrán államkötvényre most több mint 1,1 millió dolláros középárfolyamon (az előző napi zárásnál 20 ezer dollárral drágábban) kínálnak határidős törlesztéskockázat-biztosítási szerződéseket Londonban.

A Markit adatai szerint az elmúlt egy hétben a pénteki londoni nyitásig 158 bázisponttal drágultak az ukrán szuverén CDS-tranzakciók. Európában egyetlen más ország államadósságát sem terhelik ezer bázispont feletti csődbiztosítási díjak, és Ukrajna esetében a hitelminősítők is egyre nagyobb kockázatát látják az államcsődnek.

Egy hónapon belül két leminősítés

A Moody's Investors Service a minap két hónapon belül másodszor minősítette le Ukrajna addig is mélyen spekulatív - vagyis messze nem befektetési ajánlású - államkötvény-besorolását, az egyre romló ukrán likviditási és adósságdinamikával indokolva a lépést. A Moody's "Caa2"-ről egy fokozattal "Caa3"-ra rontotta Ukrajna szuverénadós-osztályzatát, és az új besoroláson is további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben. A leminősítéshez fűzött elemzésében a cég kiemelte, hogy becslése szerint az ukrán bruttó hazai termék (GDP) az idén 5-10 százalékkal zuhanhat.

Ukrajna "Caa3" államadós-besorolása - amely más hitelminősítők módszertanában "CCC mínusz"-nak felel meg - a legrosszabb államadós-osztályzat egész Európában. A "Caa/CCC" minősítési kategória már rendkívüli törlesztési kockázatokra figyelmezteti a befektetőket az érintett adóssal kapcsolatban.

Ukrajnát mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítő - a Moody's mellett a Standard & Poor's és a Fitch Ratings is - ebben az adóskockázati sávban tartja nyilván.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG