3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Stagnáló gazdaság, folyamatosan eső reáljövedelmek, menekülő fiatalság – a krími válságot követő szankciók kemény szorításba fogják Oroszországot. Kijevben a hangulat annyira oroszellenes lett, hogy bárki nyeri a tavaszi elnökválasztást, még taktikai megfontolásból sem tehet gesztusokat Moszkvának. Washington az aggódó észak-európai szövetségesek nyomására még több fegyverzetet tervez átdobni térségünkbe. Káncz Csaba jegyzete
(Fotó: AFP)

Moszkvában a hétvégén hivatalos ünnepségekkel emlékeztek meg arról, hogy egy nemzetközileg vitatott népszavazás keretében Oroszország öt éve annektálta a Krím félszigetet. Ennek hatására Putyin támogatottsága 2014-ben hónapokon belül 60-ról 80 százalékra szökött fel. De a „Krím-hatás” mára elpárolgott és a közvéleményt inkább csalódás és frusztráció uralja, míg az elnök támogatottsága 13 éves mélypontra bukott.

Menekülő fiatalok

A friss felmérések szerint a megkérdezettek 77 százaléka egyetért a Krím bekebelezésével. De eközben csupán 39 százalék gondolja azt, hogy ez előnyöket hozott az országnak – bár 2015 tavaszán még az oroszok 67 százaléka gondolta így. Ugyanezen időszakban 15-ről 39 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint az annexió egyenlő arányban hozott előnyöket és hátrányokat.

Káncz Csaba

A nyugati szankciók miatt stagnál az ország gazdasága és egy január közepi felmérés szerint a polgárok 53 százaléka támogatná a Medvegyev-kormány lemondását - 2016 őszén még csak egyharmaduk gondolta így.

Valóban, 2014 óta az Orosz Statisztikai Hivatal (Rosstat) jelentése szerint a reáljövedelmek évente átlagosan 2.9 százalékkal csökkentek. Figyelemre méltó, hogy zuhan Putyin mellett a védelmi és a külügyminiszter népszerűsége is, és beszédes, hogy az orosz külpolitikai folyamatokat növekvő arányban találják aggasztónak az oroszok.

Nem tekinthető meglepőnek tehát, hogy bár az orosz összlakosság körében mindössze 17 százalék azoknak az aránya, akik szívesen kivándorolnának, de 18-tól 24 éves korig terjedően ez az érték már eléri a 41 százalékot. A 18 és 24 év közötti megkérdezettek között 4 százalék negatívan, 51 százalék semlegesen, 45 százalék pedig pozitívan viszonyul az emigránsokhoz. Ráadásul a jelek szerint a Rosstat messze alulbecsüli a kivándorlók számát és befogadó országok adatai alapján valójában a hivatalos moszkvai adatok legalább hatszorosának megfelelő orosz hagyja el manapság hazáját.

Még több amerikai fegyver jön

A befagyott konfliktus miatt Ukrajnában semmi jóra nem számíthat a Kreml. Szimbolikus lépésnek tekinthető, hogy 2018 végén az ottani ortodox egyház levált az oroszról: ez a jelképe annak, hogy az ukránok spirituálisan függetlenné válnak nagy szomszédjuktól. Kijevben a hangulat annyira oroszellenes lett, hogy bárki nyeri a tavaszi elnökválasztást, még taktikai megfontolásból sem tehet gesztusokat Oroszországnak, avagy Putyinnak.

A Krím miatt fellobbant és azóta is izzó feszültségnek döntő szerepe van abban, hogy Washington az aggódó észak-európai szövetségesek nyomására még több fegyverzetet tervez átdobni térségünkbe. Curtis Scaparotti tábornok, a NATO európai erőinek a napokban távozó főparancsnoka két hete a Szenátusban kifejtette, hogy több csapat, valamint hadihajó átvezénylésére van szükség Oroszország feltartóztatására. A tábornok megerősítette, hogy Washington még több fegyvert szándékozik leszállítani Ukrajnának, beleértve tank-elhárító fegyvereket, valamint haditengerészeti felszereléseket.

Káncz Csaba jegyzete

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valami félrement márciusban a magyar külkereskedelemben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 08:31
15, illetve 20 százalékos a visszaesés az egy évvel korábbihoz képest.
Makro / Külgazdaság Az izraeli kormány jóváhagyta az al-Dzsazíra bezárását Izraelben
Privátbankár.hu | 2024. május 5. 15:53
Az izraeli kormány jóváhagyta a katari székhelyű al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió bezárását Izraelben, a csatorna jogászai válaszra készülnek.
Makro / Külgazdaság Litván startup tarol a használt ruhák piacán
Privátbankár.hu | 2024. május 5. 11:13
Meddig tart ki a lendülete?
Makro / Külgazdaság Jól átvernek minket a szupermarketekben, ha nem vagyunk résen!
Elek Lenke | 2024. május 3. 15:27
Ma már szinte minden áru előre van csomagolva, ami gondot okozhat a vevőknek. 
Makro / Külgazdaság Látványos a magyar kormány multiellenességének értelmetlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 10:38
Bod Péter Ákos elemzésében mutat rá, hogy a magyar foglalkoztatási szerkezetben egyáltalán nem kiugró a multinacionális cégeknél dolgozók aránya.
Makro / Külgazdaság A lakásépítés szomorú képet mutat az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2024. május 3. 08:30
A KSH friss adatai szerint az alacsony lakásépítési aktivitást csak néhány nagyobb beruházás élénkítette.
Makro / Külgazdaság Most érdemes kicentizni a tankolást, szombattól olcsóbb lesz
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 11:16
Rendkívülit lépett a Mol.
Makro / Külgazdaság A fideszes nagyuraknak régóta fáj a foguk erre a balos munkásvárosra
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 09:29
Salgótarjánnak új polgármestere lesz. Akárki is nyer, nem lesz könnyű dolga.
Makro / Külgazdaság Hiába emelkedett, még mindig a sokéves átlag alatt a magyar BMI
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 09:01
Sőt, az elmúlt évekhez képest is alacsonyabb az idei áprilisi értéke e fontos mutatónak.
Makro / Külgazdaság 1,2 milliárd euróval javult egy fontos magyar mutató
Privátbankár.hu | 2024. május 2. 08:31
Mondjuk nemcsak az export nőtt, hanem az import is csökkent.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG