3p
Az 5G-ben vezető ország az elkövetkező évtizedben meghatározza a világ számára a szabványokat, miközben több száz milliárdos bevételre tesz szert, egyben új munkahelyek millióit hozva létre. Több USA-szövetséges országban is háborúskodás alakult ki a kormányon belül - sőt az egyes titkosszolgálati intézmények között is - a Huawei alkalmazásával kapcsolatban. Káncz Csaba jegyzete.
Fotó: Reuters

Az USA-Kína kapcsolatok a bizonytalanság - és potenciálisan a komoly veszély - időszakába léptek. Pekinget mára az amerikai politikai- és katonai körök stratégiai versenytársnak tartják. Egy olyan revizionista, közel egyenrangú hatalomnak, amely egyre tekintélyelvűbb belpolitikájában, miközben ráadásul próbálja elterjeszteni politikai modelljét külföldön is.

Fenyegetések és belharcok

A két ország közötti technológiai versenyfutásban az ötödik generációs (5G) mobil távközlési rendszer egyre inkább egy állatorvosi lóhoz hasonlít. Az 5G-ben vezető ország ugyanis az elkövetkező évtizedben meghatározza a világ számára a szabványokat, miközben több száz milliárdos bevételre tesz szert, egyben új munkahelyek millióit hozva létre a vezeték nélküli technológiai szektorban.

Az utóbbi hónapokban Washington nem véletlenül szólította fel – sőt, fenyegette meg - szövetségeseit, hogy a Huawei távközlési céget (amelyet a kínai néphadsereg egy tisztje alapított), zárják ki a közbeszerzésekből, miután ez Washington szerint komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Ezt az USA mellett Ázsiában Ausztrália és Japán már megtette.

Washington számára komoly csalódás, hogy az európai szövetségesek közül eddig a lengyelek mellett csak a norvégokat és a svédeket tudták meggyőzni arról, hogy teljesen zárkózzanak el a Huawei 5G-s rendszereitől. Eközben több USA-szövetséges országban is háborúskodás alakult ki a kormányon belül - sőt az egyes titkosszolgálati intézmények között is - a Huawei alkalmazásával kapcsolatban.

Európai Unió

A múlt hónapban az Unió egy jelentése figyelmeztetett arra, hogy egy „ellenséges” ország 5G szolgáltatója károkat okozhat kormányzatok elleni kibertámadásokkal. A jelentés nem nevezte néven a Huawei-t.

Németország

Berlinben belpolitikai állóháború alakult ki az ügyben a Huawei-t támogató kancellár és az azt ellenző külügyminiszter, valamint belügyminiszter között. A CDU vezetője is inkább a kínai óriás kizárása felé hajlik – aki ez ügyben élvezi a CDU vezető külügyi szakpolitikusainak a támogatását.

Egyesült Királyság

A brit Nemzetbiztonsági Tanács (National Security Council, NSC) a kiszivárgott hírek szerint áprilisban határozott arról, hogy a Huawei részt vehet a távközlési hálózat 5G-s fejlesztéséről indított tenderen. Bár a gyártót nem vonnák be a központi infrastrukturális elemek beszállításába - de többek között antennákra kaphat majd rendelést. A kormány állítólag decemberre halasztotta a végső döntést a kínai óriással kapcsolatban. Boris Johnson miniszterelnök a belső hírek szerint támogatja a kínai gyártót – már csak az a kérdés, hogy a december 12-i előrehozott választások után Johnson maradhat-e a miniszterelnök.

Kanada

Az utóbbi hetekben két kanadai titkosszolgálat veszett össze a Huawei kitiltásával kapcsolatban. A politikai döntés ezáltal még inkább csúszik Ottawában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
Makro / Külgazdaság Megnyílik a 400 millió dolláros amerikai támogatás Ukrajna előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:05
Az Egyesült Államok engedélyezte, hogy Kijev felhasználja a korábban jóváhagyott több százmillió dolláros támogatást. A kifizetések üteme attól függ, milyen beszerzésekről dönt az ukrán fél.
Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG