4p
Donald Trump szerint Németország ki van szolgáltatva Oroszországnak, mivel energiaszükséglete nagy részét orosz gázból fogja fedezni. A számok ugyanakkor azt mutatják, hogy Németországban nem a gáz a legfontosabb energiaforrás. Bár szerepe növekedni fog, valószínűleg korántsem annyira, mint azt az amerikai elnök vizionálja.
Forrás: Gazprom

Ismét nekiment a német kormánynak Donald Trump. Az amerikai elnök csütörtök reggeli Twitter-üzenetében azt írta: „Németország elkezdett fizetni Oroszországnak, annak az országnak, amellyel szemben védelmet akar. Több milliárd dollárt fizet neki azért, hogy egy onnan érkező új gázvezetékkel fedezze energiaszükségletét. Ez elfogadhatatlan!”

Oroszország túsza?

A republikánus politikus egy nappal korábban, a brüsszeli NATO-csúcs előtt még keményebben fogalmazott. Szerinte Németország „Oroszország túsza”, „teljesen Oroszország befolyása alatt áll, mivel onnan, az új gázvezetéken át kapja majd energiájának 60-70 százalékát.” Mint mondta: "rendkívül helytelen", hogy miközben az Egyesült Államok óriási összegeket költ Európa védelmére (a NATO-n keresztül), Németország "hatalmas olaj- és gázüzletet köt Oroszországgal".

Trump a már épülő Északi Áramlat 2 gázvezetékre utalt, amely az Északi Áramlatot fogja kiegészíteni. A vezetékek Ukrajnát és Lengyelországot kikerülve, a Balti-tenger alatt szállítanak (illetve szállítanak majd) gázt Oroszországból Németországba.              

De mennyire helytállóak az amerikai elnök állításai, azaz valóban kiszolgáltatja-e magát Németország Oroszországnak?

Jön orosz gáz, de nem annyi

A BBC szerint Trumpnak abban igaza van, hogy Németország gázimportja nagyrészt Oroszországtól függ. Az Eurostat adatai azt mutatják, hogy az import 50-75 százalékát adja Moszkva, a Marex Spectron brit brókercég pedig 60 százalékra teszi ezt az arányt. A fennmaradó importszükségletet Hollandiából és Norvégiából elégíti ki Berlin.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy a német energiaszükséglet hatvan százalékát Oroszország fedezi. A német energiamixben ugyanis a szén (40 százalék) és a megújulók (30 százalék) is fontosabbak a gáznál (mintegy 20 százalék). Tehát ez alapján a gáz jelenleg csak a harmadik számú energiaforrás, és csupán az atomenergiát (10 százalék) előzi meg.    

Igaz, ezek az arányok a jövőben megváltoznak: a németek a szén használatát visszaszorítják, az atomerőműveket fokozatosan bezárják, a megújulók és a gáz szerepét pedig tovább fogják növelni. Ez egyben azt is jelenti, hogy több gázt importálnak majd Oroszországból az Északi Áramlat 2 vezetéken keresztül.

A BBC szerint azonban még így is messze lesznek attól, hogy az energiaszükséglet 60-70 százalékát Oroszországból fedezzék. Donald Trump erre vonatkozó állítása tehát minden jel szerint hamis.

Duplázzák a kapacitást

A német kormány amúgy azt is több alkalommal hangsúlyozta, hogy a 9,5 milliárd euróba kerülő Északi Áramlat 2-t nem a német adófizetők finanszírozzák.

A költségeket nagyrészt az orosz Gazprom állja, emellett öt nyugat-európai cég – a német BASF egyik leányvállalata (Wintershall), a szintén német Uniper, az osztrák OMV, a brit-holland Shell, valamint a francia Engie is beszállt az üzletbe. Az új vezeték megduplázza majd az eddigi gázszállítási kapacitást Oroszország és Németország között.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Sajnos egyelőre nem lesz olcsóbb a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 11:25
Maradnak az eddigi árak.
Makro / Külgazdaság Elpárolgott a jegybanki Pallas Athéné Alapítvány vagyona
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 08:23
9 millió volt a jegybanki alapítvány kasszájában.
Makro / Külgazdaság 2025 a vámok éve volt: Trump miatt új gazdasági fogalmakkal kell ismerkednünk – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2025. december 23. 05:46
Az idei év egyik legmeghatározóbb globális gazdasági kihívását a Donald Trump által elindított és kiszélesített kereskedelmi háború jelentette. Az amerikai elnök áprilisban mindenkire ráijesztett az első vámtételek meghatározásával, de a kétoldalú tárgyalások elindulásával lecsillapodtak a kedélyek. A globális kereskedelem azonban már nem lesz ugyanolyan, mint Trump előtt volt. A Klasszis Podcast vendége Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.
Makro / Külgazdaság Benzinkúton éjszakáznak, holnap is tüntethetnek a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 19:35
A hétfői tüntetés este 8 óráig tart, de kedden visszatérhetnek Budapest útjaira a dudáló kamionosok. A kormánytól többek között azt követelik, hogy az útdíjat ne akkora mértékben emeljék meg, mint amiről Lázár János beszélt.
Makro / Külgazdaság Tavasszal üthet be a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 16:29
A tavaszi előrejelzési fordulóban javasolhatja az Európai Bizottság a Tanácsnak, hogy újabb szakaszba léptesse a túlzottdeficit-eljárást. Eközben a kormány a GDP 2,2 százalékának megfelelő pénzt osztogat el.
Makro / Külgazdaság Ötven kamiont beengednek a Hősök terére, de merre indulnak a többiek?
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 15:01
Hétfőn délután megérkezett a Hősök terére a kamionos tüntetés konvoja. A térre azonban a rendőrség csak ötven járművet enged be, a többiek másfelé indulhatnak.
Makro / Külgazdaság Hiába szedett be sokkal többet a magyar állam – még sokkal többet költött
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 12:33
Itt vannak a részletes adatok a költségvetés november végi helyzetéről.
Makro / Külgazdaság Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:27
Most az autósok másik csoportja örülhet.
Makro / Külgazdaság Itt van, mekkorát ütött Trump a német autóiparon – nagyot
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:44
Fellendülésre pedig nem érdemes fogadni.
Makro / Külgazdaság Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:29
Precedensértékű lehet az ítélet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG