60 évvel ezelőtt lépett hatályba a hírhedt 1004/1953-as kormányhatározat, mellyel kezdetét vette a Ratkó Anna egészségügyi miniszter nevével fémjelzett korszak, bár Magyarország első női minisztere már korábban, 1948-ban beült a bársonyszékbe (erről lásd lejjebb keretes írásunkat: Tévesen nevezték el róla a korszakot). A határozat legsarkalatosabb pontja kimondta a terhességmegszakítás tilalmát, ma is a legtöbben ennek kapcsán emlegetik fel ezt az időszakot. Ezt megelőzően is szigorú volt az abortusztilalom Magyarországon, azt csak a II. világháború utolsó évében függesztették fel ideiglenesen, mivel az itt tartózkodó szovjet katonák sok nőt megerőszakoltak.
Felkészülés a III. világháborúra
A korszak népesedéspolitikája ma is kihívások elé állítja a modern társadalombiztosítási rendszert - de erről később. Előbb nézzük, vajon mi motiválta 1953-ban a Rákosi-rezsimet arra, hogy szigorú abortusztilalmat vezessen be? A februárban meghozott határozat előtt is bűncselekménynek számított a magzatelhajtás, szakértők szerint a 40-50-es években Magyarországon 100-120 ezer illegális abortuszt hajtottak végre. A szovjet példa szolgai másolása mellett az okok között találjuk, hogy Magyarországon a háború után a születések száma nem érte el a világégés előtti szintet, így nem tudtuk teljesíteni a szocialista országok népesedési törvényét, mely szerint évről évre emelkednie kellett volna a születendő gyermekek számának, míg a világháború alatt elmaradt születések pótlásaként máshol "baby boom" alakult ki. Az újszülöttek számát valószínűleg azért is emelni kellett, mert a szocialista blokk készült a III. világháború kitörésére: "utánpótlásra" volt szükség.
A KSH Népességtudományi Kutatóintézete (NKI) legfrissebb kiadványában épp e korszakot vizsgálja. A fent említett kormányhatározat meglepő módon megengedőbb volt, mint az azt megelőző tiltások - mégis sokan úgy emlékeznek e korszakra, mint a teljes abortusztilalom időszakára. Nem is ok nélkül.
Traumatizált társadalom
A határozat jóléti intézkedések bevezetésével kezdődik: emelték a családi pótlékot, a szülési szabadságot, de a feketeleves csak ezután jött. Ratkó bevezette az ún. agglegényadót és emellett valóságos harcot hirdetett a művi terhességmegszakítás ellen. Korábban ezek a hatóság hallgatólagos beleegyezésével történtek, az '53-ban hozott határozat ezen változtatott. Így a törvénybe hiába kerültek megengedő kitételek, melyek alapján végrehajtható volt az abortusz (életkor, életkörülmények és bizonyos betegségek esetén), a gyakorlat ennél jóval kegyetlenebb volt: a tilalmat valóságos "terror" követte. Mint a Népességtudományi Kutatóintézet tanulmánya megállapítja, a határozat végrehajtásához a hatalom valósággal beköltözött az emberek nappalijába, a rezsim - nemcsak e jogszabály miatt - teljes súlyával nehezedett a társadalomra. Az 1954-ben kötelező jelleggel bevezetett személyazonossági igazolvány éppen ezért szinte "traumatizálta" a társadalmat. Mindenki ellenőrizhetővé vált, a terhességeket pedig be kellett jelenteni, azokat az államhatalom a szülésig végigkövette.
A "nők áldozatos ragaszkodása a családhoz"
|
Az 1950-t követő három évben a tiltott magzatelhajtások miatt elítéltek száma a háromszorosára nőtt, a legsúlyosabb büntetési tétel 5-10 éves szabadságvesztés volt, és ezeket a tárgyalásokat a propaganda előszeretettel tette kirakatba, hogy elrettentse a társadalmat. Hiába volt tehát a jogszabály megengedőbb az elődeinél, a valóságban csak 1953-tól élt a tejes abortusztilalom, küretre csak elvétve adtak engedélyt. Bár Ratkó 1953 áprilisában lemondani kényszerült posztjáról, a gyermektelen dolgozókat sújtó adó és az abortusztilalom 1956-ig érvényben maradt. Ebben a szűk 3 évben 80 ezerrel nőtt a születések száma évenként az azt megelőző évekhez képest, vagyis a program meghozta a várt eredményeket. Magyarország lakossága évente 100-110 ezer fővel nőtt, hiszen a háború után a halálozások száma ötödével csökkent, a jobb egészségügyi körülmények között pedig a felére esett vissza a csecsemőhalandóság is. Az évtized elejétől a forradalomig durván 600 ezer fővel nőtt a népesség. 1956 júniusában a Minisztertanács megszünteti a tiltást, mondván a "nők áldozatos ragaszkodása a családhoz (...) megteremti a jogalapot arra, hogy az anyaság kérdéséről ők maguk dönthessenek".
A népességszámban tehát ekkor (1953-1956) tapasztalunk egy kiugrást, majd a 70-es évek közepén szintén, hiszen a Ratkó-gyerekek ekkor léptek produktív korba, vagyis vállaltak ők maguk is gyermeket. A kutatók éppen ezért arra számítottak, hogy ez az ugrás a 90-es évek végén, a 2000-es évek elején megismétlődik, ez azonban nem így lett - mutat rá a Népességtudományi Kutatóintézet.
A 2011-ben végzett népszámlálás adataiból kiderül, nemhogy újabb "robbanás" nem következett be, hanem az elmúlt 10 évben a népesség további 261 ezer fővel csökkent.
Bűn volt a tiltás, de a liberalizáció is?
Az 1953-as határozat egyik deklarált célja volt, hogy a társadalom felelősségteljesebben álljon a gyermekvállalás kérdéséhez, ezt a célt azonban bizonyosan nem érte el. Az abortuszkérdés 1956-os liberalizációja után is engedélyköteles volt a beavatkozás, de azt jóformán mindenkinek engedélyezték, miközben a megfelelő fogamzásgátló eszközök nem voltak hozzáférhetőek. Mondhatni a családok ezután átestek a ló másik oldalára: a küret a mindennapok, a "családtervezés" részévé vált. A propaganda a tiltás feloldása után nem tartotta fontosnak, hogy a fogamzásgátlásról és a magzatelhajtás következményeiről a fiatalok valós képet kapjanak. 1959-ben az abortuszok száma elérte a születések számát, ebből is látszik, a legtöbben úgy voltak a nem kívánt terhességgel, hogy "majd elvetetem". És ami még jobban mutatja, hogy a fiatalok mennyire álltak felelősségteljesen a szexhez: a 60-es évek közepén 100 élve születésre 140 terhességmegszakítás jutott. A KSH NKI tanulmányát jegyző Pongrácz Tiborné szerint a liberalizáció káros hatásai évtizedekkel később is éreztették hatásukat, ez hihetetlenül rombolta ugyanis a közgondolkodást, szerinte a tilalom teljes feloldásának végrehajtása majdnem akkora bűn volt, mint maga a tiltás.
A népesség száma nem és életkor szerint (2012. január 1.)
A Ratkó-korszak súlya napjainkban
Már kitértünk rá egy mondat erejéig a fentiekben, hogy a Ratkó-korszak hatásait ma is érezzük, nemcsak a közgondolkodást befolyásolta erősen a korszak népesedéspolitikája, de a társadalombiztosítást is kihívások elé állítja. A kontinens számos országa küzd a társadalom elöregedésével, ez elsősorban az életszínvonal emelkedésével és a jobb egészségügyi ellátással függ össze: az átlag életkor így nőtt, a társadalomnak tehát több idősről kell gondoskodnia, mint korábban.
Magyarországon azonban nagyon "hiányzik", hogy nem ismétlődött meg a Ratkó-korszak baby boom-ja, ahogy történt az a 70-es évek közepén. Az aktívak és inaktívak aránya hirtelen borult meg, a társadalom elöregedése nálunk gyorsabb, mint Európa más országaiban. Ennek egyik oka, hogy a Ratkó-korszak gyerekei után az unokák már kevésbé produktívak a gyermekvállalás terén.
A KSH adatai szerint 2000-ben 41 577 volt az új, öregségi nyugdíj-megállapítások száma, míg 2007-re ez a szám már közelített a 100 ezerhez, az elérhető legutóbbi, 2011-es adatok szerint pedig 107 ezret is meghaladta (ennek számát persze a nyugdíjszabályok változása is erősen befolyásolja, de a trend egyértelmű).
Hasonlítsuk össze a friss népszámlálási adatokat a kép teljességéhez a 2001-es adatokkal. Ezek szerint 0-59 éves korig minden korosztályban csökkent a népesség, míg a 60-62 évesek száma majdnem 23%-kal nőtt az elmúlt 10 évben, a 63-65 közöttiek száma pedig több mint 14 százalékkal emelkedett: vagyis a Ratkó-korszakban születettek nyugdíjas korba léptek, miközben a legjobb munkavállalási korú 20-59 éves népesség 10 év alatt 188 ezer fővel csökkent.
Míg az 50-es években a születésszám robbant, napjainkban a nyugdíj-megállapítások számával történhet meg ugyanez. 100 aktív korúra 1980-ban még 28 idős eltartott jutott, 2001-ben az átlag már 32,4 volt, míg 2011-ben 37,8-re nőtt, mindeközben az eltartott gyermekek száma folyamatosan csökken a 80-as évektől.
Több az idős, de kevesebb az eltartott: ez meg hogy lehet?
Ha azonban megnézzük a 2011-es népszámlálás egy másik adatsorát, érdekes ellentmondást találunk, miközben ugyanis azt látjuk, hogy a 60 év felettiek száma nőtt, a társadalom pedig egyre gyorsabb tempóban öregszik, az is kiderül, hogy az elmúlt 10 évben csökkent az ún. inaktív keresők részaránya a társadalmon belül. Az inaktív keresők nagy részét a nyugdíjasok teszik ki (ezt az adatot valószínűleg még kevésbé érintette a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata), kisebb részét a gyermekellátási támogatásban részesülők (mivel kevesebb gyermek születik az ő számuk folyamatosan csökken). Hogy lehet, hogy miközben egyre több a társadalomban az idős, a nyugdíjasok és az eltartottak aránya csökkent?
A válasz: a nyugdíjrendszer korrekciója, egészen pontosan a bevezetett korhatáremelés. "A 2001. évivel szemben még a munkaerőpiacon van az 55–59 éves nők és a 60. évüket éppen betöltött férfiak jó része. Ez a nagy létszámú, az 1950-es évek első felében (!) született korcsoport jelentősen hozzájárult az aktív népesség számának emelkedéséhez" - olvasható a KSH összegzésében. Ez nem jelent mást, minthogy a Ratkó-korszak gyermekeinek nyugdíjazását egyelőre a nyugdíjkorhatár emelése fogta meg, a következő években azonban rengetegen lépnek majd be a nyugdíjbiztosítás rendszerébe, hatalmas terhet róva ezzel az államra.
Az sem adhat okot optimizmusra, hogy a gazdaságilag aktívak aránya nőtt, ide tartoznak a foglalkoztattak és a munkanélküliek. Mindenképp pozitívum, hogy az aktivitási ráta emelkedett, közelítünk az uniós átlag felé, ugyanakkor több a munkanélküli is, mint 10 éve. Megdöbbentő ugyanakkor az aktív lakosság korosztályi összetételének változása, ez ugyanis jelentősen módosult a 2001-es népszámlálás óta. A 30 éven aluli fiatalok száma lényegesen csökkent, miközben az 55-59 évesek száma több mint a két és félszeresére nőtt 2001-2011 között. Az elmúlt 10 évben erősödött az a tendencia, hogy a fiatalok későn lépnek be a munkaerőpiacra, időben kitolják tanulmányaikat, de nőtt a fiatalkorúak munkanélküliségi rátája is. A nyugdíjrendszernek - a tőkefedezeti elem felszámolása után - jóformán humán tartalékai maradtak csak: vagyis az aktív népesség. Jól látható, hogy egyre kevesebb az utánpótlás.
60 év után is fizetjük az árát
Ez az, ami a nyugdíjrendszert a legnagyobb kihívás elé állítja ma, erre kell a rendszer átfogó reformjával választ találni. A Privátbankár egy korábbi összeállításából kiderül, e téren az elmúlt 3 évben sok minden nem történt, noha voltak pozitív fejlemények, a nyugdíjrendszer nincs rá felkészülve jelenleg, hogy "befogadja" a hamarosan a rendszerbe belépő Ratkó-gyerekek tízezreit. Szakértők szerint így évente 150 ezer új belépője lesz a nyugdíjrendszernek, vagyis nagyjából másfélszer annyi, mint az elmúlt években.
A nyugdíjreform mellett növelni kell a foglalkoztatottak arányát, ami a közmunkaprogramok ugyan megtámogathatnak, de ezek nem helyettesítik a piaci szférában létrejövő új munkahelyeket. Szükség lehet az indexálási szabályok ismételt felülvizsgálatára is, hogy a rendszer fenntartható maradjon. A problémát hosszú távon is orvosolni kell, el kell indítani egy átfogó és évtizedekre előre tervező, alaposan kidolgozott népességpolitikát is. A Ratkó-korszak épp azt mutathatja meg a ma döntéshozóinak, hogy a gyorsan elért látványos eredmények ezen a területen nem jelentenek megoldást. A 1004/1953-as kormányhatározatot 60 éve fogadták el, de az árát még ma is fizetjük, és beavatkozás híján az időskori elszegényedés egyik okaként hivatkozhatunk majd rá pár év múlva.
Makisz Voridisz távozott. 
Rossz esetben a forint és a BUX is megsínyli majd a választásokat
