1p
A Duna áradása miatt a veszélyeztetett területekről 120 embert kellett kitelepíteni Fejér megyében. Kisapostagon kilencvenen élnek az árterületen, ők egyelőre maradhatnak - jelentette be a megyei kormánymegbízott pénteki, kisapostagi sajtótájékoztatóján.
Leányfalun már délelőtt voltak kitelepítések. Részletek >>>

Dorkota Lajos elmondta: Fejér megye hét, árvíz által érintett településén folyamatos a védekezés. A munkálatokban több mint háromszázan vesznek részt, köztük a pálhalmai büntetés-végrehajtási intézet elítéltjei. Eddig 30 ezer homokzsákot helyeztek ki, Kisapostagon péntek délután fejeződik be az ideiglenes gátak építése.

A kormánymegbízott jelezte, hogy a veszélyeztetett területeket a lakók többsége már elhagyta. Kisapostagon a Panoráma úti harminchét üdülőingatlanban kilencvenen élnek. Ők egyelőre a házukban maradtak, megpróbálják homokzsákokkal megvédeni az ingatlanokat.

Az előrejelzések szerint hétfő este tetőzik a Duna Fejér megyében: az adonyi vízmércénél 754 centimétert, Dunaújvárosban 749 centimétert várnak a szakemberek, ezek mindegyike meghaladja a valaha mért legmagasabb vízállást.

Schreiner Béla (független), Kisapostag polgármestere úgy véli, az érintett utcában lakók nem fognak kiköltözni a házukból, közlése szerint a tulajdonosok ideiglenesen felköltöztek az épületek emeletére.

A Fejér megyei védelmi bizottság tájékoztatása szerint Ercsiben 6700 homokzsákkal eddig hét ingatlant vettek körbe. A védekezésben mintegy ötvenen vesznek részt. Adonyban az árterületen ötven épületből hatvanöt lakónak kell az árhullám levonulásáig ideiglenesen elköltöznie.

Rácalmáson öt ingatlant érint az árvíz, innen huszonnégy állampolgárnak kell elhagynia a veszélyeztetett területet. Az Esze Tamás közt, a Páskom utcát és a Madách Imre utca alsó részét lezárták.

Dunaújvárosban befejeződött a Szalki-szigeten lévő Halászcsárda és a transzformátorállomások védelme. Ezek a trafóállomások biztosítják a dunaújvárosi csápos kutak villamosenergia-ellátását, így közvetve a város ivóvízellátását.

Baracson két lakóépületből hat embert költöztettek ki. Kulcson négy épületből nyolc lakó rokonokhoz költözött. A településen lezárták a Hajós utcát és a Dunapart utcát.


Folyamatosan friss információk az árvízi helyzetről >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt. 
Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Pest és Tolna, Fejér, Heves, Somogy és Vas vármegyei valamint budapesti csapatoknak!
Személyes pénzügyek Pénztárcája bánhatja: a nyugdíjaknál zsebre megy ez az eltérés
Privátbankár.hu | 2026. április 20. 07:33
Sokakat érint, sőt sokat számít a nyugdíjak rendszerének ez az eltérése.
Személyes pénzügyek Vigyázzon, a NAV nem felejt: fontos határidő közeleg!
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:44
A héten ezt a tételt bizony minden érintettnek meg kell fizetnie.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG