2p
A megszokottól eltérően szerdán és pénteken ülésezik az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők a hét közepén elfogadhatják a bankok elszámoltatásáról szóló kormányzati törvényjavaslatot. A parlament emellett szerdán új alkotmánybírákat is választhat, míg pénteken a paksi bővítésről tarthatnak vitát.

A házelnök előzetes napirendi javaslata szerint az interpellációkra, valamint azonnali kérdésekre és kérdésekre a szerdai ülésnapon kerül sor és ekkor fogadhatják el az elszámoltatási törvényt. A parlament előtt lévő előterjesztés alapján a pénzügyi intézményeknek el kell számolniuk fogyasztóikkal a múltbeli túlfizetéseket, a kiszámítási és elszámolási módszertan részletszabályainak megállapítását ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kompetenciájába utalja.

A miniszterelnök korábban azt mondta, a bankok elszámolásának végén átlagosan egyharmaddal biztosan csökkenni fog az adósok fennmaradó hiteleinek törlesztőrészlete. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője legutóbbi rádióinterjújában azt mondta, a bankok elszámoltatása után a ciklus második feléig történhet meg a devizahitelek forintosítása.

Alkotmánybírák, Paks és a költségvetés

A Ház ugyancsak szerdán szavazhat három, a kormánypártok által jelölt alkotmánybíró-jelöltről: Czine Ágnesről, Sulyok Tamásról és Varga Zs. Andrásról. Gulyás Gergely, a jelölőbizottság fideszes elnöke azt mondta, mindhárom jelölt rendelkezik tudományos fokozattal, a gyakorlati mellett tudományos munkát is végeznek és sosem folytattak pártpolitikai tevékenységet.

Ezeken túl zárószavazás várható a költségvetési tervezéssel kapcsolatos, valamint a pénzpiaci és a közüzemi szolgáltatások hatékonyabbá tételét célzó előterjesztésről, amelyben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter egyebek mellett azt kezdeményezi, hogy a kormánynak a választások évében az eddigi gyakorlathoz képest két héttel később, október végéig kelljen benyújtania a következő év költségvetéséről szóló javaslatát.

Az előzetes napirend alapján pénteken négyórás időkerettel írhatják ki azt a politikai vitanapot, amelyet az LMP kezdeményezett a paksi bővítéssel kapcsolatban még júniusban. Az ellenzéki párt akkor azt közölte, kezdeményezésétől azt várja, hogy a vitanap új lendületet adjon a "kormány által eltitkolt megállapodások és tanulmányok nyilvánosságra hozatalának".

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG