3p
Kizárólag a lakáscélú és a szabad felhasználású devizaalapú jelzáloghitelekre vonatkozik majd, a bankadó pedig jövőre nem változik. A bejelentés önmagában még nem mond sokat, hiszen a fő kérdés az, hogy a forintosítás milyen árfolyamon zajlik.

Ezt Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára jelentett be egy hétfői konferencián. Az államtitkár elmondta azt is, néhány Magyarországon működő banknak egyenként több százmillió euró tőkeemelést kell végrehajtania a devizahitelekkel kapcsolatos elszámolási kötelezettségek miatt.

Az árfolyam lesz a döntő

A kormány még nem döntött arról, hogy az átváltás a piaci árfolyamon vagy alatta történjen. Orbán Gábor azonban hozzátette: piaci árfolyam alatti átváltás bizonyos kockázatokat jelent a pénzügyi stabilitásra és ezt figyelembe kell venni. 

A minisztériumi államtitkár szerint a devizahitelek forintosítására a jövő év első negyedévében, vagy első félévében kerül sor. 

A bankadóról az államtitkár azt mondta, hogy azt a jelenlegi formájában jövőre is fenntartják.

Mit jelent mindez a gyakorlatban?

A bejelentés önmagában még nem mond sokat, hiszen a fő kérdés az, hogy a forintosítás milyen árfolyamon zajlik. Ha piacin, akkor a mostani szinteken váltják le a hiteleket és a mostani szinteket "égetik" be a forintszerződésekbe. Ebben az esetben meglehet, hogy azok, akik kimaradnak jobban járnak, ha véletlenül erősödik a forint.

Ha viszont valamilyen más, nem piaci árfolyam lesz megállapítva, akkor a kimaradók ennyivel rosszabbul járnak, mint a lakáshitelesek, hiszen ők nem kapják meg ezt a korrekciót. Ugyanígy rosszul járnak, ha az árfolyam kedvezőtlen irányba fordul a továbbiakban, azaz a forint tovább gyengül.

És kik azok, akik a legérintettebbek ebben a módosításban? Elsősorban az autólízingesek, akik esetében - a rövid futamidő és a magas finanszírozási arány miatt - a legkomolyabban érződik az árfolyamváltozás a törlesztőrészletekben. Kisebb a számuk, de a deviza alapú személyi hitelesek is rosszabbul járnak. Ami érdekes, hogy mindkét esetben a viszonylag magas kamatozás mellett felvett hiteleseket „húzza majd” a forintosítás elmaradása. Igaz, esetükben ellenérv lehet az, hogy nem a családnak otthont adó lakás kerül veszélybe a nemfizetésnél (bár ez csak közvetlenül igaz, hiszen a végrehajtó a későbbiekben a lakást is megterhelheti). Ugyancsak érv lehet, hogy ezek a hitelek – miként mondtuk már – jellemzően kisebb összegűek rövidebb futamidejűek, azaz könnyebben kigazdálkodhatóak – viszont az is igaz, hogy pont ezek buknak be a legkönnyebben a hitelfajták közül.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG