6p
Nincs olyan rossz állapotban a világgazdaság, mint ahogy azt sok hír, elemzés sugallja – mondják a Fidelitynél. A feltörekvő országok abban a kellemes helyzetben vannak, hogy még van tér a kamatcsökkentésre. Így itt a beruházási kedv és a fogyasztás, a befektetési aktivitás is megélénkülhet. Kivéve egyes közép-kelet-európai államokat.

A Fidelity Leading Indicator nevű összetett indexe előrejelzi, mi várható a közeljövőben a világgazdaságban. Jelenleg minden komponense nulla felett van, így azt jelzi, hogy nem olyan rossz a helyzet, mint azt sok vészmadár mondja. Legalábbis rövidebb távon nem utal semmi nagyobb válságra – mondta Al-Hilal István, a Fidelity International értékesítési vezetője a cég befektetői találkozóján.

Sőt, a mutató felfelé indult el az utóbbi időben, a növekedési környezet tehát még javul is. Ám rövid távon más dolgok mozgatják a piacokat, mint a hírek, a kereskedelmi háború, a “tweetek”, sokszor ezek miatt mozognak az árfolyamok. A befektetők túlságosan rövid távon gondolkodnak, de így “túl sok a zaj” az adatokban.

Pedig a hosszú távú fundamentumok a legfontosabbak. Ha hosszú távon gondolkodunk, akkor vannak jó befektetési lehetőségek. A vállalati fundamentumok, az eredmény alakulása határozzák meg a befektetések eredményességét – mondta el.

Al-Hilal István

A jegybankok közbeléptek

Nick Price vezető feltörekvő piaci portfólió-menedzser is a rövid távú zajok kiszűrésének fontosságáról beszélt, például Donald Trump tweetjei vagy egyes politikai események. Hosszabb távon a vállalati eredmények befolyásolják a részvényárakat. A Fidelity ezért folyamatosan konzultál a vállalatokkal, vállalkozásokkal.

A világ nagy jegybankjai eközben ismét mennyiségi könnyítési ciklusokba kezdtek. A világban sok ezer milliárd dollárnyi negatív hozamú államkötvény van. Ez nagy mértékben képes a gazdaságok élénkítésére és a piaci árfolyamok támogatására.

Kivételek vagyunk

A feltörekvő piacok szempontjából a jó hír az, hogy ott még általában viszonylag magasak a kamatok, az infláció. Sok helyen 3-4 százalékos infláció mellett 6-8 százalékos kamatláb van, tehát – a fejlett piacokkal ellentétben – jelentős pozitív reálkamat létezik. Így a feltörekvők központi bankjainak még bőven van terük a kamatcsökkentésre.

Ez pedig azt eredményezheti, hogy a vállalatok finanszírozása olcsóbbá válik. A feltörekvő országok megtakarítói pedig a kockázatosabb eszközök felé fordulhatnak. Kivételként éppen térségünket, Közép-Kelet-Európát említették, ahol nincsen komoly reálkamat.

Két olaj-nagyhatalom

Ami a konkrét országokat illeti, Oroszországban a Fidelitynek már régóta jelentős pozíciói vannak. Szaúd-Arábia pedig azért érdekes célpont az elemző szerint, az ország nemrég bekerült az MSCI feltörekvő piaci indexbe.

Mindkét országban az olajipar a domináns. De míg Oroszország költségvetése jóval alacsonyabb olajár mellett is kiegyensúlyozott lehet, addig Szaúd-Arábia számára a jelenlegi olajár is nagy terhet jelent. Oroszországban talán a legstabilabb a pénzügyi helyzet a feltörekvő országok között – mondta az elemző.

Olcsó orosz papírok

Oroszországban továbbra is jó a gazdasági növekedés, amit a bérnövekedés is táplál. A részvények pedig viszonylag olcsók, a P/E mutató (hét körül) nemzetközi összehasonlításban nagyon alacsony. Ráadásul az egy részvényre jutó eredmény növekedése is kiemelkedő és az az osztalékhozam is vonzó.

Szaúd-Arábia részvénypiaca ellenben drágának tűnik, a Tadawul index P/E hányadosa inkább 16-17 közé tehető.

Olcsó-e Brazília?

Brazíliában a magas eladósodottság az egyik legnagyobb probléma az Nick Price szerint. A nyugdíjrendszerben nagy reformra van szükség, enélkül fenntarthatatlanná válik. A nyugdíjakra és más szociális hozzájárulásokra fordított összeg már 2026-ra elérheti a költségvetés 80 százalékát.

A brazil részvénypiac sem olcsó a saját historikus adataihoz képest. A részvénypiac a jelek szerint már megelőlegezte a szükséges reformokat, ezek jórészt beépülhettek az árakba.

Célpont a kínai középosztály

Ami a kereskedelmi háború hatásait illeti, Kínában a fogyasztói bizalom és a kiskereskedelmi eladások csökkenése látható. Pedig ezek adták a gazdasági növekedés mintegy felét. Ez lehet a félig tele pohár, de a félig üres pohár esete is a befektetők számára. A negatív hatások ugyanis a kínai kormányt különböző újabb gazdaságösztönöző lépésekre késztethetik.

Hosszabb távon szemlélve a magas jövedelmű középosztálynak Kínában jelentős növekedési lehetőségei vannak a következő évtizedben. Több tízmillió emberről van szó, ami hatalmas vásárlóerőt jelent. Példaként a sportruházatot említették, Kínában valóságos fitness-boom van kibontakozóban.

Mire jó még a magas kamat?

Indiában a piacbarát kormány oldaláról lépésekre van szükség a gazdasági lassulás ellensúlyozására. Az egyik ígéretes szektor a biztosítási piac, amely abból is profitálhat, hogy az autóeladások előtt is hatalmas bővülési lehetőségek vannak.

Sok más tényező befolyásolja még a feltörekvő országok gazdálkodását. A pénzügyi szektor például profitál abból, hogy a feltörekvő régióban magasabbak a kamatok. Vagy például Oroszország a magasabb, India viszont az alacsonyabb olajárból tud előnyt kovácsolni – hangzott el.

Diszkonttal forognak

A dollár jelenleg viszonylag erős, már hosszabb ideje, ami lefelé nyomja a nyersanyagok dollárárát. Ez sok feltörekvő ország számára kedvezőtlen. A feltörekvő országok részvénypiacai jelenleg 40 százalékos diszkontot tartalmaznak jelenleg a fejlett országokkal szemben – mondta a szakember.

Pálfi Zoltán londoni feltörekvő piaci elemző szerint a Fidelity egyik fő megkülönböztető jegye, hogy nem egyszerűen vételi lehetőségeket keresnek. Ehelyett egy-egy iparág vállalatairól van naprakész információjuk, véleményük. Ez összesen 4-5 ezer cég is lehet, amelyekről elemzéseket, eredmény-előrejelzéseket tartanak frissen a cégnél.

Gyengébb jüan?

Anthony Srom Ázsiára specializálódott vezető elemző szerint Kína egy veszélyes és különleges ország. A jövedelmi különbségek, a sajátos demográfia, a gazdasági rendszer mind-mind egyedivé teszik.

Az utóbbi tíz évben nagy mennyiségű tőke áramlott Kínába, a magas növekedés, a tőkepiac külföldiek előtt való megnyitása miatt. A lassuló növekedés miatt azonban Kína versenyképessége megőrzése érdekében kénytelen lesz devizáját leértékelni.

Indiában az elemző a magas értékeltség ellenére is lát lehetőségeket. A piac óriási és hatalmas növekedési lehetőségek előtt áll. De már évek óta nagy reménységnek számít, és nő a valószínűsége, hogy csalódnak a befektetők. Így a kockázatok is magasak.

Az indiai kormány jelenleg adócsökkentéssel próbálkozik a gazdaságot élénkíteni. (Erről itt is írtunk.) A bankrendszert viszont súlyosan terhelik a rossz hitelek.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:41
Nem lehetett jó kedve a héten az amerikai kereskedőknek.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG