Tíz évvel ezelőtt világszerte emberek tízmilliói veszítették el az állásukat. Az ingatlanárak bezuhantak. Amerikában és Európában is megmenekült viszont a nagy pénzintézetek többsége, mert a kormányok óriási hitellel segítették ki őket, azon igyekezve, hogy megfékezzék a járványt. A krízis veszteségét 10 ezer milliárd dollárra becsülték - ez több volt, mint a világ 2008-as GDP-jének hatodrésze.
A Financial Times az évforduló alkalmával olyan embereket keresett meg, akiket a frontvonalban ért az összeomlás, és megkérte őket, hogy meséljék el, hogyan élték meg azt a tíz évvel ezelőtti napot. A kitekintés kiegészítéseként pedig mi hazai pénzembereket kerestünk meg az ő történeteikért. A sztorikat sorozatban közöljük, kezdve a Financial Times egy igazán bennfentes nyilatkozójával.
|
| Kaori Shigiya (forrás: camradata.com) |
Kaori Shigiya, London
Akkor: a Lehman Brothers alelnöke
Ma: Az ENSZ Felelős Befektetési Alapelveinek fenntartható fejlődésért felelős vezetője
"Még mindig emlékszem, ahogy metrózom 2008. szeptember 15. reggelén. Összefutottam egy kollégámmal. Mindketten a Financial Times címlapjáról tudtuk meg, hogy a munkaadónk, a Lehman Brothers csődbement. Teljes sokként ért. Épp azelőtt közölte velünk a menedzsment, hogy a banknak egy évre elég likvid tőkéje van, arra az esetre, ha történne valami. De amikor beértünk az irodába, a főnököm összehívta a csapatot, és azt mondta: "Attól tartok, a legrosszabb híreket kell közölnöm."
- kezdi a történetét Kaori Shigiya, a Lehman Brothers akkori alelnöke. Miután a főnök elmondta, mi történt, a csapat nem tudta, mit kezdjen magával. Dolgozni nem volt értelme, hazamenni senki sem akart, így az irodában lődörögtek egy darabig, majd átmentek együtt egy közeli pubba vodkázni. Néhány nap múlva az adminisztrátorok közölték velük, hogy ha kitartanak a hónap végéig, lehet, hogy megkapják a szeptemberi fizetést. Így továbbra is bejártak a Lehmanhoz, de munka helyett már a börze padlóján ülve a CV-jüket frissítették, és állásokra vadásztak.
Az irodaház hamarosan katasztrófa sújtotta övezetre kezdett hasonlítani, mert a takarítócégek, melyekkel szerződésben voltak, azonnal leálltak a munkával. Az egyre koszosodó vécék mellett az is látványos fejlemény volt, hogy az alkalmazottak elkezdték kifosztani a büfét: mindenki mániákusan, marokszám vette a csokikat, hogy elköltse a pénzt a céges kártyájáról. Shigiya döbbenten nézte: számára az összeomlás valóban traumatikus élmény volt.
"Nagyon erősen azonosultam a munkámmal, és emlékszem, azon gondolkodtam: lehúzták a vécén a teljes, elmúlt négy évem? Úgy éreztem, az énem egy nagy része hirtelen eltűnt. A következő hónapokban elkezdtem csikorgatni a fogaimat, és szörnyű migrénjeim voltak. Úgy hallottam, másoknak, különösen azoknak, akik régebb óta dolgoztak a Lehmannál, ennél sokkal komolyan egészségügyi problémái lettek."
Shigiyát az összeomlás után egy hónappal a Lehman európai és ázsiai ügyleteit megvásároló Nomurához helyezték át. Itt már nem találta a helyét: a pénzügyi krízis ráébresztette, hogy változtatni kell, és a környezeti, a társadalmi és a fenntarthatósági tényezőket már nem lehet kihagyni az üzleti gyakorlatokból, ám az új cégnél az új eszméi süket fülekre találtak. Kilépett, és az Oxfamnál helyezkedett el pénzügyi tanácsadóként.
"A fizetésem alacsonyabb volt, mint a titkáromé volt a Cityben. Alacsonyabb volt az elmúlt 17 évem minden fizetésénél. De elfogadtam. Ha a Cityben élsz, hozzászoksz a pénzhez. És ha nincs egy erős indokod a változásra, csábító a maradás, annyira jól megfizetnek. A krízis sokkja nélkül könnyen maradhattam volna tovább, egyre kiábrándultabban és egyre boldogtalanabbul."
Shigiya az Oxfamnál megtalálta a munkában az inspirációt és az értelmet, amit keresett. Emberi jogi harcosokkal dolgozott együtt, és globális vállalatok adózási és lobbiügyeit kutatta. Mint mondja, megérte bevállalni a komoly bérzuhanást, mert többet tanult három év alatt az Oxfamnál, mint tette azt kilenc év alatt egy befektetési banknál.
Most az ENSZ Felelős Befektetési Alapelveinek fenntartható fejlődésért felelős vezetője. Ez a szervezet azért dolgozik, hogy környezetvédelmi, szociális és kormányzati tényezőkkel egészítsen ki befektetési gyakorlatokat, vagyis Shigiya a szegénység felszámolásáért, a bolygó megőrzéséért és a mindenki számára elérhető prosperitásért küzd. Mint mondja, a munka nagyon ambiciózus, valódi intellektuális kihívást jelent, és igazi küldetés. Így Shigiya azt meséli, hogy pontosan tíz évvel a Lehman Brothers összeomlása után végre megkapta álmai állását.
"Közgazdaságtant tanultam, és üzleti iskolát végeztem, de egyik sem tanított meg arra, hogy kritikusan gondolkodjak a pénzügy szerepéről. A legtöbb ember a pénzügyi területen egész nap csak táblázatokat és monitorokat bámul, és csak egyféle gazdasági elméletet ismer. Nem csoda, hogy nem gondolnak arra, milyen távlati hatásai vannak a munkájuknak. Szerintem a pénzügytan értelmét is oktatni kéne az egyetemeken, az üzleti iskolákban és a pénzügyi elemző programokon, hogy az emberek ne veszítsék szem elől, milyen hatással vannak a cselekedeteik a való világra."
Főleg felsőfokú végzettség nélküli munkavállalók esetében lehet így. 
