6p
Az elmúlt években gyakorlatilag minden Marvel film óriási kasszasiker lett. Pedig egy évtizede, amikor a Disney felvásárolta a szuperhősökről ismert vállalatot, sokan a szívükhöz kaptak, és az elemzők egy része sem értette miért fizettek 4 milliárd dollárt a Marvelért.

Az elmúlt években nem hibázott a szuperhősös filmekkel a Disney, minden produkció komoly nyereséget hozott. Így benne volt a pakliban, hogy előbb-utóbb valamelyik film történelmi rekordot jelentő bevételt ér el. Erre a hétvégéig kellett várni, ugyanis a Marvel szuperhős-univerzumának legnagyobb jegybevételét érte el a Bosszúállók: Végjáték című film. A produkció globális 2,79 milliárd dolláros (808 milliárd forintos) bevételével minden idők legnagyobb kasszasikerévé vált. Persze az egy évtizede készült Avatar 2,789 milliárdos, vagy a Titanic 1997-ben elért 2,187 milliárd dolláros bevételének jelenértéke még magasabb, de nominálisan csúcsra ért a Marvel birodalom.

Elképesztő pénzt termelnek a szuperhősök

A Bosszúállók: Végjáték a hétvégén újabb 1,5 millió dollárt (434 millió forintot) keresett eddigi bevételeihez, ezzel hivatalosan is túlszárnyalta az Avatart, amely 2015 óta 2,788 milliárd dollárral (807,2 milliárd forinttal) tartotta a legnagyobb jegybevételű film címét. A 22 Marvel-szuperhősfilm végére pontot tevő Bosszúállók: Végjátékban a közönség egyébként olyan közkedvelt szuperhősöket láthat, mint Vasember, Thor és Fekete özvegy. A film a tavaly bemutatott Bosszúállók: Végtelen háború történetét folytatja, amelynek végén számos Marvel-hős vált porrá. A Végjátékban a túlélők a szupergonosz Thanos életére törnek. Főszereplői között van Robert Downey Jr., Chris Hemsworth és Scarlett Johansson. A csaknem háromórás, Joe Russo, Anthony Russo rendezésben forgatott film ragyogó kritikákat kapott, a véleményeket összegző Rotten Tomatoes honlapon jelenleg is 94 százalékos a pozitív tetszési indexe.

Aki azt hinné, hogy ezzel a Marvel univerzum kiürül, és nem lesz több szuperhősökről szóló mozi az téved ugyanis a siker arra sarkallja a Diseneyt, hogy futószalagon gyártsa ezeket a produkciókat. Szintén a hétvégén derült ugyanis ki, hogy egy sor új szuperhősfilmet és folytatást jelenik majd meg. A Marvel filmstúdió ezt a San Diegó-i Comic Con szórakoztatóipari vásáron jelentette be, ami a képregény és szuperhősök rajongóinak legnagyobb éves találkozója.

Ezek a szuperhősös filmek jönnek a következő években
A Marvel stúdió elnöke, Kevin Feige több tucatnyi hollywoodi filmsztár kíséretében beszélt a közönségnek a stúdióban készülő tíz új szuperhősfilmről.  Ezek egyike egyébként a Penge lesz, amelyet  korábban Wesley Snipes alakított, a folytatásban viszont a vámpírvadász szerepét  az Oscar-díjas Mahershala Ali játssza majd. Emellett az is kiderült, hogy 2021 novemberében a rajongók újabb Thor filmet nézhetnek majd a mozikban. Az új Marvel-filmek között beszámoltak a The Eternals című produkcióról, amelyben Angelina Jolie és Salmy Hayek is szerepel. A produkciót a tervek szerint 2020 novemberétől láthatja majd a közönség a mozikban.
Az első ázsiai amerikai szuperhősfilm, a Shang-Chi and the Legends of the Ten Rings is elkészül a Marvelnél, de hamarosan az is kiderül mikor készül majd el a Fekete özvegy című produkció. Ennek a mozinak egyébként magyar vonatkozása is van, hiszen Scarlett Johanssonnal számos jelenetét Budapesten vettek fel.
Feige a Comic Con színpadán megerősítette, hogy készül a Fekete Párduc 2., A galaxis őrzői 3., a Marvel kapitány 2., és a Fantasztikus négyes is folytatódik. A Doctor Strange folytatását, a Doctor Strange in the Multiverse of Madness című epizódot pedig Scott Derrickson rendezésében, Benedict Cumberbatch főszereplésével 2021 májusától nézheti meg a közönség a mozikban.


Voltak kérdőjelek a felvásárlás idején

Ahogy azt fent írtuk, az elmúlt években ezek a filmek óriási bevételeket generáltak, ám amikor a Disney 2009-ben 4 milliárd dollárt adott a Marvelért a kétkedők hangja sokkal erősebbnek tűnt. A képregény figurák alapján készülő filmekben ugyan volt perspektíva, ám a mozis változatban a DC sokkal erősebb volt. Ők rendelkeznek ugyanis a klasszikus szuperhősök jogaival, így a Pókember vagy a Batman filmek után is náluk "cseng a kassza". Ehhez képest a Marvel egy évvel korábban gyakorlatilag épp csak belépett erre a piacra az Ironman révén, igaz az a film 600 millió dolláros bevételt hozott a stúdiónak. A kétkedők azért is sokallták a kifizetett összeget, mert éppen nyakig gázolt a világ a hitellufi kidurranása miatti válságban, így nem lehetett tudni, hogy a fogyasztók mennyire költenek majd a következő években szórakozásra, és a világgazdaság mikor vesz újra lendületet.

Utólag persze csak dícsérni lehet a Disney főnökének lépését, Bob Iger ugyanis nem csak meglátta a lehetőséget a Marvelben, hanem a körülmények ellenére meg is ragadta azt, és egy olyan franchise-t szerzett meg, amelynek köszönhetően a vállalat évek óta uralja a mozikat. Persze ebben az is közrejátszik, hogy a cég azóta sem pihen a babérjain, és azóta 2012 októberében felvásárolták a Lucasfilmet (Star Wars, Indiana Jones filmek), majd tavaly megszerezték a másik fontos szuperhős birodalmat a fent említett DC-t is.

22 milliárdot hoztak a Marvel-filmek

Az első Disney által gyártott Marvel-film 2012-es moziba kerülése óta egyébként óriási bevételeket hoztak a szuperhősök. A statisztikák szerint a vállalat csak a saját gyártású produkciók révén több mint 18,2 milliárd dollárt ért el a Marvel univerzum alakjainak köszönhetően.



Ez azonban nem minden, a Marvelnek ugyanis korábbról szerződése volt a Paramount stúdióval, így az első időszakban a filmek disztribúciójáért ők feleltek. Így eleinte a két nagyvállalat osztozott a bevételeken az Ironman első és második részénél, Amerika kapitány első részénél és a Thor filmnél is. Hasonló volt a helyzet a The Incredible Hulk (A hihetetlen Hulk) című filmnél, azzal a különbséggel, hogy ott a Universal volt egy korábbi megállapodás miatt a Disney partnere. Ha ezeket is hozzávesszük a Disney által keresett 18,2 milliárdos bevételéhez, akkor a mozis statisztikák szerint világszerte összességében a Marvel Univerzumban található filmek 22 milliárd dollár feletti bevételt értek el.

A fentiek csak a mozis bevételek, amihez hozzá kell tenni, hogy a filmek forgatási költsége, illetve a napjainkban az ehhez fogható marketing kiadások a Disneyt terhelték, tehát itt nem tiszta profitról beszélünk. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott vannak a kereskedelmi  (merchandise) jogok. A Disney sajnos nem közöl a Marvel-filmekre lebontva ilyen bevételi sort, látva azonban, hogy egy-egy új film idején az iskolatáskáktól, a boltokban kapható pólókon át a müzlis dobozokig mindent elfoglal Amerika kapitány és csapata, a szakértők az elmúlt évtizedre vetítve dollár milliárdos összegű bevételt becsülnek ezekből a jogokból.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Részvény / Deviza / Áru Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG