3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Igaz, hogy az adó-, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (ebitda) még így is elmarad a 2018-astól, a kedvezőtlen makrogazdasági környezet ellenére teljesült az ősszel megemelt éves prognózis, és az elemzői várakozásokat is bőven felülmúlta a cég.
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója

Erős eredményt ért el a Mol-csoport 2019-ben – idézi a cég lapunknak eljuttatott gyorsjelentése Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót. A regionális multivá nőtt hazai energetikai társaság a tavalyi első három negyedév eredménye alapján emelte az éves ebitda-célkitűzését 100 millió dollárral, 2,4 milliárd dollárra, s ezt sikerült – ha nem sokkal is, de – túlteljesítenie: az 2,44 milliárd dollár lett, forintra átszámítva 708,9 milliárd. Szemben a 2018-as 2,69 milliárd dollárral, ami akkor 728,2 milliárd forintnak felelt meg.

Erős maradt a régiós üzemanyag-kereslet

A kutatás-termelés üzletágban a szénhidrogén-termelés stagnált, átlagosan napi 111 ezer hordó olajegyenértéket ért el, kissé meghaladva a kitűzött 110 ezer hordós szintet. Ez az alacsonyabb olaj- és földgázárak miatt mintegy 1,05 milliárd dollár ebitda-t eredményezett, 17 százalékkal kevesebbet, mint 2018-ban.

A feldolgozás és kereskedelem üzletág 2019-es ebitda-ja 13 százalékkal, 866 millió dollárra csökkent, ami a Mol szerint jól tükrözi a gyengébb makrogazdasági környezetet. A negyedik negyedévben az ebitda 191 millió dollárra mérséklődött, ez 21 százalékkal alacsonyabb, mint az előző év hasonló időszakában.

A finomítói és a petrolkémiai árrések egyaránt csökkentek az év végén, de a finomítói árrések 2020 január-februárban újra javultak. A gyorsjelentés szerint az üzemanyag iránti kereslet továbbra is erős maradt a régióban, az 3,4 százalékkal nőtt, ami segítette a feldolgozás és kereskedelem üzletágat.

Optimista jövőkép

A Mol fogyasztói szolgáltatások szegmense ismét erős évet zárt, ebitda-ja a tavalyelőttihez viszonyítva két számjeggyel lett magasabb, 471,4 millió dollár. Folytatódott a töltőállomás-hálózat átalakítása, a múlt végére a Fresh Cornerek száma 877-re emelkedett az egy évvel korábbi 687-ről.

A társaság gázszállítási üzletágának tavalyi éves eredménye alig változott az előző évihez viszonyítva, ami a 2019 utolsó negyedévnek köszönhető, amelynek ebitda-ja 48 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét, miután jelentősen nőtt a kapacitásigény az orosz-ukrán tranzitszerződés körüli bizonytalanság miatt. A működési költségek több mint 10 százalékkal csökkentek.

Hernádi Zsolt kiemelte, hogy tavaly szerződést kötöttek Azerbajdzsánban egy jelentős kutatás-termelési részesedés vásárlásáról, a poliol projektnél elérték az 50 százalékos készültséget, a fogyasztói szolgáltatások üzletág pedig ismét rekordot döntött.

A társaság a növekvő globális bizonytalanság ellenére optimistán tekint a 2020-as évre – közölte az elnök-vezérigazgató. Várakozásaik szerint az ebitda az idén 2,5 milliárd dollárra nő, középtávon 60 dolláros hordónkénti Brent kőolajárral számolva (ez most 58,73 dollár) és még konzervatívabb petrolkémiai környezetet feltételezve. Ez ismét elég cash-flow-t fog biztosítani, hogy fedezze a stratégiai beruházásokat – hangsúlyozta Hernádi.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40370 40270 40830 -0,98% 0 0 11 250 580 950 HUF 2026-06-08 17:05:05
MOL 3936 3918 4024 +0,72% 0 0 1 747 937 360 HUF 2026-06-08 17:05:28
MTELEKOM 2650 2602 2660 +0,61% 0 0 1 301 825 704 HUF 2026-06-08 17:05:53
RICHTER 12140 11810 12140 +1,85% 0 0 2 471 500 290 HUF 2026-06-08 17:05:47
OPUS 401 395 410 -0,50% 0 0 144 237 248 HUF 2026-06-08 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Zárásra is sikerült lenyomnia Európát a BUX-nak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 17:25
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39,44 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 133 710,40 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Megtolták a technológiai cégek az amerikai tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:52
Az irányadó New York-i tőzsdeindexek emelkedéssel nyitották a hétfői kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Eddig verjük a német és a francia tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megsorozták a papírokat a pesti börzén hétfő délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:19
Csak a Mol maradt ki a szórásból.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj: 4000 dollárig zuhanhat az arany a profik szerint
Czwick Dávid | 2026. június 8. 10:36
Noha az elmúlt időszakban sokszor tündökölt a legfényesebb nemesfém, az Arany Világtanács legfrissebb figyelmeztetése szerint hidegzuhany érheti a befektetőket. A technikai elemzések alapján gyülekeznek a sötét fellegek a ragyogó termék felett. Komolyabb eladási hullám is kibontakozhat az arany kurzusánál, ez pedig kritikus árszintekig nyomhatja le az árakat a piacon. Hol lehet a vége? Mit látnak a szakértők? Íme a válaszok.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj Nyugat-Európában, a BUX is lejtőre kerülhet?
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:33
Jelentős veszteségek nyitáskor.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az olaj ára hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:19
Az iráni rakétákkal együtt emelkedik az olaj ára.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint hétfő reggel? Mutatjuk
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 06:39
Itt vannak a legfrissebb árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Fekete napja volt az Egyesült Államoknak, egyre messzebb kerül Trump álma
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 09:45
Jelentős csökkenéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyán néz ki a forint péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 18:14
Gyengüléssel zárta a pénteki kereskedést a forint a bankközi devizapiacon a kora reggeli árfolyamokhoz képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG