4p
Úgy tűnik, szinte bármennyi palaolajat ki tudnak termelni Texasban, és csak az infrastruktúra szab határt annak, hogy ez a piacra is kerüljön. A vezetékek azonban gyorsan épülnek, és addig is szállítanak mindenféle járművel. Ha ez így folytatódik, elvesztheti az OPEC ármeghatározó szerepét.

Óriási szerencséje van a világ eleve leggazdagabb nagy országának, az Amerikai Egyesült Államoknak: még a legnagyobb olajhatalommá is válik. Erre tulajdonképpen már most sor került, mivel a napi kitermelés meghaladta Oroszországét (ami ugyancsak csúcson van napi 11 millió hordóval), sőt, az előzetes adatok szerint novemberben már volt olyan hét, amikor napi 11,7 millió hordót hoztak felszínre.

Ami a csövön kifér, de nincs elég cső

Az elmúlt évtizedben 114 ezer olajkutat fúrtak Texas nyugati részén, és eleinte drága mulatság volt a palaolaj kitermelése, ma már a legtöbb kút 30 dolláros árig nyereségesen tud kitermelni. Na de ha így van, vajon miért nem borítják rá a piacra most is? A válasz az, hogy amit tudnak, most is a piacra visznek, hisz így előzte meg az amerikai kitermelés minden más országét, de egy részét még nem termelik ki, mert nem tudják elszállítani.

A piac arra számított, hogy ezt a problémát 2019-ig, de inkább 2020-ig nem is tudják megoldani, de miután az ár idén nagyot emelkedett, megérte vonaton és olajszállító kamionokon a texasi kikötőkig szállítani, így a kitermelés és a kínálat jobban tudott növekedni, mint várták. Ennek hatása az lett, hogy a WTI, vagyis West Texas Intermediate és a Brent típusú olaj árkülönbsége egyre nagyobb lett, végül az elmúlt közel két hónapban az olajárak össze is omlottak, persze ennek csak részben oka az amerikai túlkínálat.

Átrendezi a piacot

A jelenlegi gigantikus kitermelés mellett az Egyesült Államok még mindig olajimportőr, most még nagyjából napi 2 millió hordóval vesz külföldről több olajat vagy finomított terméket, mint amennyit elad. A mostani előrejelzések alapján azonban jövőre ez elenyésző mennyiségűre csökken, 1949 óta először, 2020-ban pedig akár már nettó exportőrré is válhat az ország, amely 2005-ben még napi több mint 12 millió hordót importált.

Ez teljesen átrendezi az olajpiacot: eddig elég volt, ha az OPEC és Oroszország napi egy-másfél millió hordóval visszafogta a termelést, és máris megszűnt a túlkínálat, stabilizálódott az ár, ha épp eső trendben volt a piac. Ekkora amerikai kínálatnövekedéssel viszont ez már nem lesz megoldható, hisz Amerika egyszerűen kipótolja azt a bizonyos egy-másfél millió hordót, sőt, jóval többet is. Ha pedig továbbra is jóval olcsóbb lesz az amerikai olaj, mint a közel-keleti vagy az orosz, lesz rá vevő is: hordónként 10 dolláros árelőnynél már érdemes átállítani a finomítókat.

Kapacitásbővülés és cseppfolyós gáz

Ahhoz azonban, hogy a gigantikus mennyiséget piacra is juttassák, nagy csővezeték kapacitásokra van szükség. Ezek azonban gőzerővel épülnek: a Bloomberg adati szerint jövőre napi 2-2,5 millió hordó szállítókapacitás áll üzembe, 2020-ban nagyjából újabb 2 millió. Ráadásul cseppfolyósított földgázból is óriási az amerikai kitermelés, ami a petrolkémiai iparban felhasználható, így ott kiváltja az olajat. Ezért valamilyen mértékben a kétféle termék együttes adatát is érdemes figyelembe venni: összesen 17,4 tonna a várható jövő évi amerikai kitermelés.

Ki mennyire fogja vissza magát?

Mindezek alapján az látszik, hogy lesz bőven olaj a piacon, persze ebből még nem következik automatikusan az árak tartós mélyrepülése, hisz akár még Amerika is visszafoghatná magát adott szinten, hogy az eladott mennyiség és az ár szorzata alapján maximálják a profitot, ahogy ezt az OPEC is meg szokta tenni.

Trump elnök azonban úgy tűnik, jobban preferálja az olcsó benzint, mint az olajtermelők profitmaximalizálását. Még egy lehetőség van: az OPEC önként átenged valamennyi piaci részesedést Amerikának, hogy ne omoljon össze az ár. Mindenesetre izgalmas lesz az olajpiac következő két éve, különösen 2020 nyarán-őszén, Trump újraválasztási hajrájában.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21700 21550 21810 +0,42% 0 0 4 053 878 930 HUF 2024-12-18 17:05:01
MOL 2692 2644 2702 +1,13% 0 0 2 171 209 664 HUF 2024-12-18 17:07:08
MTELEKOM 1276 1276 1292 -0,78% 0 0 219 509 812 HUF 2024-12-18 17:05:10
RICHTER 10510 10420 10590 +1,06% 0 0 965 770 820 HUF 2024-12-18 17:12:34
OPUS 502 501 509 -1,38% 0 0 79 116 081 HUF 2024-12-18 17:05:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csak a szemét forgatja, ha meglátja, ami a forinttal történt
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 18:56
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A nemzetközi hangulat tükröződött a budapesti parketten is
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 18:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 414,11 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, 79 243,31 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nincs gáz, van gáz, mégis 410 felett áll az euró
Eidenpenz József | 2024. december 18. 12:47
Jó hangulatban várják a tőzsdék a szerda esti amerikai kamatdöntést, amely az év hátralevő részének legfontosabb eseménye. A BUX átlag feletti mértékben drágul, mindhárom vezető részvényünk szépen teljesít, a forint viszont gyengécske, ismét 410 felett áll az euró. Van elég gáz Európában, gigafúzió készül az autóiparban, 108 ezer dollár felett is járt a bitcoin.
Részvény / Deviza / Áru Tudomást sem vett a forint Matolcsy Györgyék döntéséről
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 18:21
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Ritka rossz kedv uralkodott a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 17:49
A vezető részvények mind vesztettek értékükből.
Részvény / Deviza / Áru Már megint gyengül a forint, csak óvatosan a részvényvételekkel!
Eidenpenz József | 2024. december 17. 12:28
Feszülten várják a piacok a szerdai Fed-kamatdöntést, az európai indexek enyhe optimizmussal, az amerikaiak és a BUX inkább pesszimistán. Megint drágul az euró az MNB-kamatdöntés előtt. Újabb szakember int a túlárazottnak látszó részvényektől. Áramlik a tőke a kriptókba.
Részvény / Deviza / Áru Úgy kóvályog a forint, mintha üllő esett volna a fejére
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 07:57
Ez nem egy nagy teljesítmény.
Részvény / Deviza / Áru Nagyobbat zuhant a Fidesz, mint a forint
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 18:51
Hétfőn vegyesen alakult a forint árfolyama a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon. Az év eleje óta ugyanakkor mindegyikkel szemben gyengült a magyar fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Múlt héten csúcson volt, hétfőn lekonyult a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 445,29 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel 79 720,35 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru A forint sérülékenysége támaszthatja a kamatot, új csúcson a bitcoin
Eidenpenz József | 2024. december 16. 12:31
A gyengécske forint miatt nem számítanak kedden itthon kamatcsökkentésre az elemzők, főleg az amerikai Fed szerdai lépésére várnak a tőzsdék, és makroadatok is jönnek. Az amerikai tőzsdék megint emelkedhetnek, Európában viszont süllyedés jellemző. Már 106 ezer dollár felett is volt a bitcoin, a nagyoktól a kisbefektetők felé áramlik a készlet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG