1p
A horvátok az EU-csatlakozásuk után már nagyobb valószínűséggel hallgathatják ki a Mol-vezért, akit továbbra is gyanúsítottnak tartanak.



Elfogatóparancsot adhatnak ki


A Mol a "gonosz multi"?

A horvát elnök biztos abban, hogy a zágrábi kormány a horvát érdekeket védelmezi az INA és a Mol közötti részvényesi megállapodás esetleges módosításakor. Tovább >>>

A horvát EU-csatlakozás után a zágrábi ügyészség újra megpróbálja kihallgatni Hernádi Zsolt Mol-vezért, akit azzal gyanúsítanak, hogy kenőpénz ellenében jutott hozzá az INA részvénycsomagjához. Az eddigi jogsegélykérelmeket Magyarország visszadobta, előbb nemzeti illetve nemzetbiztonsági okokra hivatkozva nem adta ki Hernádit, utóbb pedig már nem is reagált a megkeresésre. A Hvg.hu szerint most nemzetközi elfogatóparancsot is kiadhatnak a magyar üzletember ellen, így akár az is előfordulhat, hogy vizsgálati fogságba kerül a régió legnagyobb olajcégének első számú vezetője.

Horvátország eddig két alkalommal fordult nemzetközi jogsegélykérelemmel Magyarországhoz, az INA privatizációjával kapcsolatban a főtulajdonos Mol elnök-vezérigazgatóját akarja kihallgatni a zágrábi ügyészség szervezettbűnözés és korrupció ellenes osztálya (USKOK).

A korrupt politikus már megvan

A vád szerint a Mol 5 millió eurós kenőpénzt juttatott Ivo Sanader volt horvát kormányfőnek, így juthatott hozzá a horvát nemzeti olajtársaság 49 százalékához. A pénzt egy közvetítőn, Robert Jezic üzletemberen és ciprusi cégeken keresztül juttatta el a horvát politikus számlájára - ő egyébként az ügy koronatanúja. Más ügyek mellett ebben a vádpontban is bűnösnek találta a bíróság a volt kormányfőt, akit 10 év börtönre ítélt első fokon. Az ügyészség szerint a korrupt politikus már megvan, már csak a megvesztegetőt kell elkapni.

Kiadhatják?

Nem tétlenkedett a magyar ügyészség sem, ők kihallgatták Hernádit, de végül arra jutottak, hogy a horvátok által ismert ciprusi cégeknek nem a Molhoz, hanem egy orosz üzletemberhez, Mihail Gucerijevhez van köze. A horvátok szerint azonban Gucirejev csak a Molnak "falaz".

Magyarország az elfogatóparancsra a kiadást csak akkor tagadhatja meg, ha arra hivatkozik, hogy az ügyben volt már Magyarországon eljárás, ami lezárult (ez igaz is). A különbség csak az, hogy míg a horvátok továbbra is gyanúsítottnak tekintik a Mol-vezért, és az ő kiadását kérik, addig a magyar hatóságok eddig ismeretlen tettes ellen nyomoztak és ennek keretében hallgatták ki korábban Hernádit.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40880 40800 41750 -1,85% 40880 40890 8 184 245 420 HUF 2026-02-05 14:28:34
MOL 4026 3982 4128 -2,04% 4022 4026 4 220 714 690 HUF 2026-02-05 14:27:02
MTELEKOM 1986 1976 2040 -1,93% 1984 1986 856 485 654 HUF 2026-02-05 14:26:28
RICHTER 11400 11320 11550 -0,78% 11400 11430 1 394 993 930 HUF 2026-02-05 14:28:36
OPUS 549 546 551 -0,18% 548 549 83 872 373 HUF 2026-02-05 14:21:06
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mészárszék után brutális fordulat: nézze, mi vár az aranyra a profik szerint
Czwick Dávid | 2026. február 5. 14:39
Szinte felfoghatatlan mennyiségű pénzösszeg füstölt el a nemesfémek piacán a múlt hónap végén kibontakozó masszív eladási hullám idején. A jelentős visszaesés időszerű volt, hiszen még a legelvakultabbak szerint is túlvettek voltak már a fémek. A vihar mostanra elülni látszik. Ezek után mi vár a legismertebb menekülőeszközként is ismert aranyra? 
Részvény / Deviza / Áru Megütötték a magyar tőzsdét, a Mol kapta a legnagyobbat
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:51
De a többi vezető papír sem lehet büszke a csütörtöki indulásra.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdék botladoznak, a gáz drágul
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 10:19
Így nyitottak a piacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Ennyit ér a forint csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:24
Friss árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Nem zárult vidáman a szerda a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:08
Fel is volt út, de inkább lefele mozogtak az árak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptovaluta, arany, OTP-részvény: így forgatják a pénzt a magyar politikusok
Herman Bernadett | 2026. február 5. 05:44
Seszták Miklósnak és Rogán Antalnak van a legnagyobb értékpapír-megtakarítása, Szijjártó Péter kedveli a warrantokat, Gelencsér Ferenc pedig kriptózik a magyar képviselők közül. Három ellenzéki politikus is van, aki a mai napig megtartotta a magán-nyugdíjpénztári számláját – derül ki a vagyonnyilatkozatokból. 
Részvény / Deviza / Áru Szerencsére a forint nem indult olvadásnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 18:25
Erősödött kissé a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama a kora reggeli jegyzéshez képest szerdán a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Újabb történelmi csúcson a Budapesti Értéktőzsde
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 18:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3027,44 pontos, 2,32 százalékos emelkedéssel, 133 311,70 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan kezdték a tengerentúli tőzsdék a napot
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 16:03
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nem lehet ok panaszra, a szépen hasítanak a vezető részvények
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,03 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG