5p
A felszámolás alatt álló, bukott tőzsdei botránycég, a BTel története indokoltan veti fel ezt a kérdést. Vajon pilótajátékot terveztek, vagy csak nem ment jól a bolt, és ezért kezdtek Quaestor-szerű ámokfutásba? A módszerek mindenesetre teljesen a pilótajátékra utalnak, de nem kizárt, hogy a vállalkozás nagyon bízott magában.

Elhamarkodott kötvénykibocsátás

A történet messzire nyúlik vissza, a cég már közel 10 éve megpróbálkozott a távközlési piacon részesedést szerezni. Ez önmagában ésszerű vállalkozás, hisz lehetett helye kisebb cégeknek a piacon. Aztán hogy-hogy nem, egyszer csak felmerült a kötvénykibocsátás. Ez már nem feltétlen volt jó ötlet, különös tekintettel arra, hogy abban az időben még óriási volt a forintkamat, tehát egy vállalati kötvényre kitermelhetetlenül magas kamatot kellett fizetni.

Kérdés persze, hogy milyen más finanszírozási forma akad egy növekvő kisvállalkozásnak, de ez már egy másik téma. Kétségtelen, hogy azért akadnak hitellehetőségek, és ha fantáziát lát a tőke egy kisvállalkozásban, tőkeemeléssel is beszállnak. Végülis a Facebook és társai is úgy nőttek nagyra, hogy először a kockázati tőkét győzték meg, és csak akkor kezdtek nyilvános kibocsátásba, mikor már nagyra nőttek.

Tőzsdére lépés és hígulás

Az első kötvénykibocsátásokat a tőzsdére lépés követte. A részvénykibocsátás és a tőzsdére lépés klasszikus tőkegyűjtési folyamat, de rendszerint kissé nagyobb, stabilabb cégeknél hatékony. A tőzsdére vezetést viszont nem sokkal részvényhígítás és további kötvények kibocsátása követte, és ez már aggályos.

Nyilvánvaló, hogy a cég már 2013-ban gondokkal küzdött. Az a kérdés, hogy üzleti vonalon számolták-e el magukat, vagy a sok fizetendő kamat kezdett fájni, esetleg volt olyan nem nyilvános tőkebevonás, ami nagyon sokba került a cégnek (2014-ben már bőven volt ilyen, erről később). Mindenesetre egy vállalkozásnak ilyenkor át kell gondolnia, mit tegyen, tud-e valami ésszerű rendezést összehozni, vagy tovább erőlteti a kibocsátásokat, és ekkor már egyértelműen átlép a pilótajáték szakaszba, ahonnan nincs visszaút. Onnan már a Madoff, Buda-Cash és Quaestor forgatókönyv működik.

Nem álltak meg időben

Mit tehettek volna? Talán akkor kellett volna még körülnézni, nincs-e egy nagyobb pénzügyi, vagy szakmai befektető. Persze lehet, hogy lettek volna ilyenek, de a fizetendő kötvénykamatokat meglátva elmenekültek. Ha így van, akkor megint oda jutunk, hogy már kezdettől hiba volt a magas kamatozású kötvények kibocsátása.

2104-ben aztán eldurvult a helyzet. A cég nagy sorozatban újabb kötvényeket bocsátott ki, és ehhez információink szerint egyes brókercégeknél az ügyfelek erős üzletkötői biztatást kaptak, miközben a kockázatokról kevésbé esett szó. Persze az ügyfelek és az üzletkötők cégbe vetett bizalmát erősíthette, hogy maga a tőzsde is a cég ügyfele volt.

A "quaestorosodás"

Nyáron már több olyan befektetőről lehetett hallani, akik úgy vásároltak ezer forint körüli áron BTel részvényt, hogy a cég visszavásárlási szerződést kötött velük ezen az áron 3 hónapos időtartamra, vagyis gyakorlatilag egy opciójuk volt, hogy ha emelkedik a papír, elhozhatják a nyerőt, ha csökken, visszaadják a BTelnek.

Ez már egy teljesen öngyilkos konstrukció, itt lehet tudni, hogy ez a vég, ami aztán gyorsan be is következett. Már csak az a kérdés, hogy a cég vezetői ezen a ponton miben reménykedtek? A kifizetendő összegek már nyilván rég elszakadtak a cég árbevételétől, pláne profitjától. Az egyetlen ésszerű magyarázat az lenne, hogy ilyenkor a pilótajátékban valaki magának is szerez egy kis pénzt, anélkül, hogy az feltűnne a nagy kavarodásban, és az összeomláskor azt már nem keresi senki. Ilyenről viszont nincs tudomásunk az adott esetben.

A brókerbotrányoktól a BTel ügyet elvileg az különbözteti meg, hogy ténylegesen vállalati csőd, nem egyértelműen kitervelt pilótajáték. A tőkebevonás módja viszont, főleg az utolsó szakaszban, már túlmutatott a normális tőkepiaci működés keretein, és ez a tőzsdének, mint intézménynek is kínos lehetett.

Óvatosan a kötvényekkel

Mindenesetre befektetői szempontból a vállalti kötvényekkel nagyon óvatosan kell bánni. Az az általános vélekedés, hogy a kötvény kockázata kisebb, mint a részvényeké, csak a legstabilabb cégek kötvényeire igaz. Egy OTP, vagy Mol kötvény, hogy csak a hazai példáknál maradjunk, valóban csekély kockázatot hordoz. De egy kisebb cég papírja, még ha tőzsdén is forog, sokszor kockázatosabb, mint maga a részvény. A részvény ugyanis rendszerint fokozatosan veszíti el az értékét (így történt az E-Star és a BTel esetében egyaránt), vagyis van idő eladni, ha limitálni akarjuk a veszteséget.

Ugyanezen cégek kötvényei viszont nem likvidek, ha jegyeztünk névértéken, lehet, hogy semmilyen áron nem tudjuk később eladni, és a csődeljáráskor, vagy a felszámoláskor szembesülünk azzal, hogy pénzünk ötödét vagy tizedét látjuk viszont, ha egyáltalán kapunk valamit.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40610 39150 41010 +4,13% 40630 40660 20 855 884 490 HUF 2026-04-10 14:28:27
MOL 4006 3970 4030 -0,05% 4002 4006 1 237 979 190 HUF 2026-04-10 14:27:07
MTELEKOM 2270 2224 2286 +1,79% 2270 2272 1 972 051 674 HUF 2026-04-10 14:28:18
RICHTER 12700 12420 12750 +2,42% 12700 12730 2 019 830 170 HUF 2026-04-10 14:28:19
OPUS 450 415 499 +4,65% 446 450 1 131 236 480 HUF 2026-04-10 14:23:55
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nagyot megy az OTP a tőzsdén, ismét 40 ezer forint fölé emelkedhet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:57
Péntek délelőtt már 39 980 forintra erősödött az OTP árfolyama, ami felfelé húzta a BUX-indexet is. A Mol-papírok értéke viszont csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Így alakulhat az OTP árfolyama pénteken: indul a hét utolsó kereskedési napja
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 09:14
A csütörtöki 1,76 százalékos esést követően az OTP-papírok árfolyama akár 37 ezer forint alá is csökkenhet, de elérheti a 40 ezer körüli ellenállási zónát is. Az ázsiai tőzsdék már bezártak a hétre, Tokióban elégedetten mehettek haza a kereskedők.
Részvény / Deviza / Áru Annyira sűrű volt a hét, hogy a forint is elfáradt a végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 07:31
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, a dollár árfolyama már 322 felett jár péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru Lendületesen zártak a New York-i techrészvények
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 06:31
0,83 százalékkal emelkedett a Nasdaq Composite mutató, emellett az S&P 500 és a Dow Jones is pluszban zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Feltápászkodott a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A bedőlt tűzszünet rontotta el a hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1700,25 pontos, 1,31 százalékos csökkenéssel, 128 030,58 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj, nyugtalan ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:01
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van az OTP-nek és a Richternek
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,13 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kihúzták a szőnyeget az OTP és Richter lába alól
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:46
De az egész tőzsdének nincs jó napja csütörtökön eddig.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken sem értik, hogy most mi is van
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:41
Teljes a bizonytalanság az iráni helyzet körül, és ez az árfolyamokon is meglátszik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG