5p
Honnét jön a következő világgazdasági válság? – tették fel a kérdést az Amundi Asset Managementnél. Nem várnak feltétlenül nagy válságot, csak 15 százalékos esélyt adnak ennek, de készülnek erre az eshetőségre is. Annak esélye, hogy megint olyan jó évünk legyen, mint tavaly, viszont csak tíz százalék.

Nem adnak nagy esélyt annak, hogy az idén megérkezik a következő nagy válság, de lehetnek olyan eltolódások, irányváltások a világban, amelyek ide vezetnek – monda el Philippe Ithurbide, az Amundi Asset Management globális elemzési vezetője sajtóbeszélgetésen.

Az alacsony kamatok, alacsony volatilitás, alacsony növekedés, alacsony infláció korszaka véget érni látszik. Az olyan, a tőkepiacok számára nagyon kedvező környezet, mint tavaly volt, nem valószínű, hogy megismétlődjön.

Három piac is komoly veszélyben lehet. A bőséges likviditás időszakának lassan vége, ha az EKB leállítja a QE-t, akkor jó esély van rá, hogy az extrém értékeltségű német államkötvények hozama megemelkedik. Az árak zuhannának, a kötvényportfólió-menedzserek ezt összeomlásként fogják megélni.

Túlértékelt részvények

A Fed már abbahagyta a mennyiségi könnyítést, amely az eszközök masszív felértékelődéséhez vezetett. Az amerikai részvénypiac túlértékelt, a magasaabb kötvényhozam a részvények átértékeléséhez vezethet. Ez a tőzsédken a buborék kipukkadásához vezethet.

A harmadik, veszélyben levő piac Kína, amely sokban eltér a többi országtól. Eladósodottsága nem túl magas, de még most is folyamatosan növekszik, a kormányzat mindent elkövet, hogy próbálja tovább pörgetni a növekedést. A nemzetközi kamatemelkedés itt is nagy gondokat okozhat.

Mitől pukkad a buborék?

Mi okozhatja a buborékok kipukkadását, vagy egy ilyen folyamat felgyorsulását? Például a kötvényhozamok jelentős növekedése, ami bekövetkezhet az EKB szigorításával, a Fed nagyobb kamatemelésével is. Ez a részvények és más eszközök átárazásához vezethet, a kockázatos eszközök leértékelődhetnek.

Az Amundi nem várja az infláció nagyobb megugrását, de egy esetleges inflációs sokk szintén katalizátora lehet ezeknek a folyamatoknak. Főleg, ha ez a növekedés visszaesésével párosul. Politikai, geopolitikai kockázatokból is van rengeteg, a rendezvényen egy sor országot felsoroltak, amelyek gy vagy úgy kiszámíthatatlanok. A protekcionizmus, bezárkózó politika is nagy károkat okozhat.

Mi a legvalószínűbb?

Az Amundi három fontos szcenárióval számol, a legvalószínűbb (75 százalékos valószínűséggel) egy volatilis, ingadozásokkal tarkított, érzékeny piaci környezet. Magasabb kamatlábak, növekvő kockázati prémiumok, helyi krízisek valószínűek, a nem konvencionális, QE-programok lassan kifutnak. Ez azonban nem jelent nagyobb válságot, a központi bankok viszonylag jól kézben tartják a helyzetet.

Egy nagyobb válság kialakulásának 15 százalékot adnak, tíz százalékot pedig annak, hogy a piacok lenyugszanak, a növekedés és az infláció stabil marad, a volatilitás lecsökken, a kamatok alacsonyan maradnak.

Megatrendeket keresnek

Az Amundi leányvállalataként működő CPR AM tematikus alapjai hosszú távon kínálnak jó lehetőséget, a biztosan bekövetkező, nagy horderejű változásokra építenek. Ezáltal azt lehet várni tőlük, hogy kevésbé lesznek érzékenyek a gazdasági ciklusokra és az egyéb, kisebb-nagyobb piaci megingásokra – mondta el Vafa Ahmadi, a CPR AM részvény-befektetési vezetője.

A CRM AM a jövő előre is jól látható globális fejleményeire, az úgynevezett megatrendekre koncentrál, és ezekre építi befektetési stratégiáit. Ezek megértése hozzásegíthet minket ahhoz, hogy előre jelezzük, melyek lesznek a felülteljesítő piacok, ágazatok, cégek.

Öregedés, Afrika

Demográfiai, technológiai változások, globalizáció és klímaváltozás, nagyjából ebbe a négy csoportba lehet osztani a megatrendeket. Ilyenek az elöregedés, 2050-ben például a jelenlegi 900 milliónál sokkal több, 2,1 milliárd ember lesz 65 év feletti a bolygón, 9,7 milliárdos lakosság mellett. Ugyanakkor e lakosság negyede lehet majd afrikai. A demográfiai változások nyomán, például az idősebbek költési szokásainak azonosításával befektetési stratégiát lehet ennek alapján kialakítani.

Ami volt, megszakad

További hasonló folyamatok a rákbetegség előfordulásának növekedése, az édesvíz, ivóvíz szűkössé válása, vagy egyes országok, mint India súlyának növekedése. Vagy az, hogy 2020-ban több elektromos készülék lesz az internethez kapcsolódva, mint ahány ember él a Földön. Valamint 2030-ban már az eladott autók 50 százaléka is legalább részben önvezető típus lehet.

“Disruption” – megszakítás, leállítás a kulcsszó sok ilyen folyamatnál. Azt jelenti, hogy az új technológiák teljesen megszüntetik, kiváltják, tönkreteszik, elsorvasztják a régit. (Ahogy nem gyártanak már írógépet vagy jégszekrényt, és nem árulnak mozgóárusok jeget az utcán, vagy lassacskán feledésbe merül a celluloid filmgyártás, a hagyományos videókölcsönző is – a szerk.)

Az egész világ a piacuk

Egyre kevesebbet vásárolunk személyesen, egyre többször rendelünk az interneten keresztül. Ha valaki egy garázsban új vállalkozást indít, szinte azonnal az egész világ lehet a piaca, az internetnek, csomagküldésnek köszönhetően nincsenek komoly korlátok.

Sok vállalat megérti az idők változását, és alkalmazkodik. Példaként említette Vafa Ahmadi azt a papírgyártót, amely az öregedés témakörét próbálta összekötni a hagyományos, nem túl sok növekedési lehetőséget adó papírgyártással. Ezért inkontinencia-pelenkákra szakosodott az idősek számára – a részvény ára ez után az egekbe szállt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG