4p
Annak ellenére tudtak ma emelkedni a tőzsdék, hogy a kereskedelmi háború nem igazán csitul, bár a kínaiak kompromisszumkészek. A BUX index is szépen emelkedett, a forint tovább erősödött az MNB keddi bejelentései utáni napon. A marihuána-részvények elképesztő dolgokat produkálnak.
(Fotó: Wikimedia Commons)

“A piacok örülnek a „kicsi” kínai válasznak, amely az 50 milliárd dollár fölötti export mintegy felét érinti (60 milliárd dollár) csak és a 25 százalékos plusz vámtarifa helyett csak 5 és 10 százalékos mértékű. Vagyis válasz is meg nem is” – írta ma az Erste Befektretési hírlevele. A kínaiak tehát kompromisszumkészek, az ellenintézkedések ellenére is.

Kanadával kapcsolatban viszont inkább rossz hír érkezett, lehet, hogy nélküle folytatják az észak-amerikai vámterületről szóló tárgyalásokat. Az USA-ban az S&P 500 index 0,2, a Dow Jones ipari átlag 0,8 százalékos emelkedést mutat, a Nasdaq Composite viszont 0,3 százalékkal esik.

A brit infláció magasabb lett a vártnál, az európai részvénypiacon a brit bankok vezetik az emelkedést. A magasabb infláció ugyanis magasabb kamatokat, az pedig nagyobb kamatmarzsot jelenthet számukra hosszabb távon. A font is esett a Brexit-tárgyalások, az ír határvita kapcsán, ami szintén segíteni szokott a szigetország részvénypiacának.

Jól ment a BUX

A német, sőt az amerikai bankrészvények is emelkednek, talán kamatvárakozások miatt. A német index fél, a francia 0,6, a brit 0,4 százalékkal ment fel. A lengyel mutató 1,3 százalékkal emelkedett, ehhez képest a BUX index 0,8 százalékos emelkedése kissé lemaradt, de Prágát, Bukarestet lehagytuk.

Az összes nagyobb papír emelkedett, az OTP negyed százalékkal 9990-re, a Mol 1,4 százalékkal 2930-ra. A Richter egy százalékkal 5150-re ment fel, az Opus is hasonló mértékben drágult.

https://privatbankar.hu/arfolyamok/

A forint a keddihez hasonlóan ma is erősödött, az euró este majdnem pontosan 323 forint volt, 90 fillérel olcsóbb, mint tegnap este.

Bejelentések a Richternél

A Richter ma reggeli bejelentése szerint a romániai nagykereskedelmi leányvállalata szeptember 18-i hatállyal folytathatja működését, erről az illetékes romániai hatóság (NAMMD) rendelkezett. A működési engedélyt június 21-én vonták vissza.

Tegnap reggel egyébként a Richter bejelentette, hogy a megállapodott az Egyesült Királyságban levő L.D. Collins vállalattal: az EU 27 országában fogja forgalmazni a Cyclogets nevű, női termékenységet javító készítményt.

Ennél többet ér a gyógyszer

“A Richter az idei év egyik legnagyobb vesztese a magyar piacon, az Esmyával kapcsolatos problémák után újabb negatív híreket kapott a cég, és negyedét veszítette el értékének már idén a vállalat. Az amerikai döntés és a féléves számok után így időszerűnek tartottuk frissíteni a modellt, és megvizsgálni, hogy mennyit érhet most a részvény” – írta a KBC Equitas. Az új részvényenkénti fair érték ezek szerint 5995 forint.

Javultak a törökök

A törökök könnyítettek az állampolgárság megszerzésének feltételein – pénzért, tőkebefektetésért cserébe. Nem biztos, hogy ettől, de a  török líra ma jelentősen erősödött.

Az olaj egy százalékos pluszban volt a szokásos készletadat után. Ma reggel japán jegybank kamatdöntő ülést tartott, a kamat nem változott, a jen alig reagált.

Egekben a marihuána

A Tilray marihuána-társaság részvénye ma elképesztő 49 százalékkal emelkedik egy nyilatkozat nyomán, ami italgyártókkal való együttműködésről szólt. A szektor már felkeltette a shortosok érdeklődését, ez azonban életveszélyes, mert nagyon kevés a marihuána-részvény a piacon. Ha zárni kell az üzleteket, ez további árrobbanást is okozhat.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A semmiből jöt – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG