2p
A július 30-án bejelentett ügylet szerint a tőzsdei társaság tulajdonába kerül a közel 16 milliárd forintos árbevételű Delta Systems Kft. informatikai vállalat, a Delta Csoport holdingcége pedig a tőzsdei vállalat több mint 30 százalékos tulajdonosává válik.

A Delta Systems Kft. vételárának pénzben teljesítendő részét átutalták  – jelentették be a felek a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A vételár fennmaradó részének teljesítése érdekében a tőzsdei társaság több mint 30 százalékos tulajdonrészt jelentő részvénycsomagot bocsát ki a Delta Csoport holdingcége, a Deltagroup Holding Zrt. részére.

A 2019-es, eltolt üzleti évet közel 16 milliárd forintos árbevétellel záró, az intézményi és nagyvállalati ügyfelek informatikai igényeinek kiszolgálásában élen járó Delta Systems Kft. tulajdonjoga ennek a kibocsátásnak a bejegyzését követően száll az Est Media Nyrt.-re. Ezzel egyidejűleg válik 30 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkező részvényessé a Deltagroup Holding Zrt. a tőzsdei cégben.

A tőzsdei társaság neve azonban már tegnap Delta Technologies Nyrt.-re változott, igazgatósága pedig új tagokkal egészül ki, Bártfai Zsolt, Csontos Zoltán, Hartmann István és Pércsi Levente, a Delta Csoport menedzsmentjének tagjai, egyben tulajdonosai személyében. A cég a székhelyét is áthelyezi a Delta Csoport budapesti, a Róbert Károly körút 70-74. cím alatt található irodájába.

A zárással a tőzsdei vállalat új és stabil tulajdonosi háttérrel, erős fundamentumokkal, valamint rátermett menedzsmenttel folytathatja növekedési stratégiája megvalósítását. A társaság célja, hogy meghatározó informatikai szereplővé váljon a kelet-közép-európai régióban, illetve az ipari digitalizáció területén. Ehhez a portfólióba illeszkedő akvizíciókat, a saját termék- és szolgáltatáspaletta bővítését, további a pénzügyi eredmények növelését egyaránt tervezik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41990 41860 42300 +0,10% 41950 41980 603 495 810 HUF 2026-04-29 10:19:54
MOL 4022 4020 4084 -0,45% 4020 4028 134 692 708 HUF 2026-04-29 10:20:09
MTELEKOM 2492 2490 2506 +0,08% 2490 2492 99 171 674 HUF 2026-04-29 10:20:00
RICHTER 12850 12740 12860 +1,34% 12840 12860 143 297 800 HUF 2026-04-29 10:20:31
OPUS 285 285 290 -1,55% 285 288 6 409 760 HUF 2026-04-29 09:52:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Még a Richter-részvényekre is hatással volt az MCC-s bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindenkinek indult jól a reggel a tengerentúlon sem
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:16
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a Mol húzza fel a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Riadót fújtak az olajpiac miatt: példátlan sokkot rebesget a szakértő
Czwick Dávid | 2026. április 28. 14:22
A Goldman Sachs csapata kiadta legfrissebb, optimistának nem nevezhető árelőrejelzését az olajpiaccal kapcsolatosan. Miért emlegetnek rendkívüli helyzetet? Hogyan érinti az elhúzódó, válságos helyzet a nyersanyag piacát és így az árakat? Ezekre is igyekszik válaszokat adni a neves bankház idei, negyedik negyedévre vonatkozó jelentése. A dokumentum egy fontos, kifejezetten fájó fejlemény, az újabb iráni-amerikai tárgyalások elmaradása ismeretében született, rányomva bélyegét a várható piaci helyzetre is.
Részvény / Deviza / Áru Jól pörögnek a milliárdok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Beindult a kereskedés a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:19
A Mol fontos támaszt tört le 4100 forintnál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG