4p
Nagyon jó hangulatban kezdődött a kereskedés az európai tőzsdéken és Budapesten is, amit később beárnyékolt egy adat, de a pluszok egy része megmaradt. Napon belül hét százalékot esett a Magyar Telekom, mivel lehet, hogy mégsem csökkentik a különadóját. Az euró/forint 297 közelében is járt, a dollár esett, furcsa módon az olajjal együtt.

Már reggel az ázsiai piacok megadták az alaphangot a mai tőzsdenaphoz, a Nikkei és a Shanghai Composite másfél, a Hang Sheng 2,8 százalékkal emelkedtek. A jó hangulat Európában is megvolt, annak ellenére, hogy a görög válság megoldása nem sokkal került közelebb, a görögök kétségbeesetten próbálnak pénzt előteremteni vagy megtakarítani, „lesöprik a padlást”, amint az egyik elemző írta.

A németek elrontották a hangulatot

Az EuroStoxx 600 index végül 0,8 százalékkal ment fel délután ötig, hasonló volt a DAX emelkedése is, a brit, francia indexeké valamivel alacsonyabb. Volt a DAX jóval feljebb, 12 079 ponton is, ám a várnál rosszabb német ZEW index közzététele után visszavett az emelkedésből, és 12 000 pont alá süllyedt.

A magyar tőzsde is kirobbanó formában kezdett, a BUX index volt két százalékos pluszban is a nap elején, 22 086 ponton. Ám később visszaesett a 22 ezres határ alá, és 21 903 ponton zárt, ami „csak” 1,2 százalékos emelkedés. A visszaesés nem esett egybe a DAX megbicsaklásával, a magyar papíroknak inkább a magyar gazdasági miniszter bejelentései nem tettek jót.

Szomorú nap a telekom-szektorban

A Magyar Telekom kifejezetten nagyot esett, napon belül közel hét százalékot, 426 forintról 400-ra, két százalék feletti pluszból öt százalékos mínuszba ment át. A KBC Equitas hírlevele ezt annak tudja be, hogy úgy tűnik, maradnak az ágazati különadók, pedig korábban a telekom-szektort sújtó adók átgondolásáról volt szó. A Mol is nagyon esni kezdett a nap vége felé, 15 100 forintról 14 700-ra zuhant, és csak a záró szakaszban húzták vissza 14 910-re. Ezzel végül az előző napi záróár felett tudott maradni pár forinttal. (További árfolyamok a grafikonra kattintva.)

Négy százalékkal, 1056 forintra ment fel az Állami Nyomda, miután bejelentették a cég hét százalékos (73 forintos) osztalékát. Az is szerepet játszhatott, hogy a KBC Equitas még ezen az áron is vételre ajánlja az utóbbi időben sokat emelkedő részvényt.

Nincs meglepetés kamatfronton

Az euró/forint a vártnak megfelelő hazai kamatvágás után nem sokat zavartatta magát, annak ellenére, hogy tankönyvi szinten az alacsonyabb kamat gyengébb devizaárfolyamot kellene eredményezzen. Most inkább erősödött a forint, egy időben a 297-es szintet is megközelítette az árfolyam. Késő délután 298,60 forint körül járt az euró. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindenki készpénznek veszi a további kamatcsökkentést legalább egy 1,5 százalékos alapkamatig, úgyhogy ez már régen beépülhetett az árfolyamokba. (További árfolyamok a grafikonra kattintva.)

Az euró/dollár 1,076-ra emelkedett, annak ellenére, vagy éppen azért, mert néhány technikai elemző megénekelte, hogy ismét 1,05-re süllyedhet az árfolyam. A híresen kiszámíthatatlan devizapár emelkedése ellenére a szokásostól eltérően az olaj kissé esett, az ezüst is olcsóbb lett, míg az arany inkább tartotta magát. Az aranynál most az indiai aranyvásárlási szezontól várnak élénkülést. A kis mértékű olajár-esés valószínűleg nem magyarázza a Mol hirtelen zuhanását.

Történelmi csúcson Európa

„Soha nem látott szinteken Európa” – írta ma az Equitas egyik hírlevele, ami szerint fontos ellenállást tört át a Stoxx Europe 600 európai részvényindex az elmúlt hetekben, amivel történelmi csúcsra ért. „A 15 és 8 éves szintek áttörése után pedig folytatódhat a rali, és bár rövid távon azért nem lehet kizárni egy kisebb korrekciót sem, ha nem sérülnek meg a fontos támaszok, akkor itt csak még kedvezőbb beszállót lehet majd találni” – teszik hozzá.

Ami a vállalati eredményszezont illeti, a Marketwatch Európában az ARM Holdings chipgyártót említi, amelynek részvényei 4,6 százalékkal drágultak, az SAP is 3,1 százalékkal ment fel, a svájci biotechnológiai Actelion Ltd. pedig 4,5 százalékkal. Mindegyik cég bőven a várakozások feletti profitot produkált az első negyedévben.

Megmozdult a biotechnológia

Az amerikai részvényekre már nem ragadt át annyira az optimizmus, háromnegyed hat körül az S&P 500 0,2 százalékos mínuszban, a Dow Jones 0,4 százalékos esésben volt, a Nasdaq indexe viszont 0,4 százalékos pluszban. A Marketwatch mindezt két dolognak tudta be, egyrészt a vegyes vállalati jelentéseknek, másrészt pedig a biotechnológiai ágazatból érkező vállalategyesülési híreknek. A DuPont, az Under Armour és a Harley Davidson papírja például erős esést szenvedett el jelentése után, az utóbbi több mint nyolc százalékos mínusznál tartott nemrég.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG