1p
A 990 forintos kibocsátási árhoz képest szerény emelkedéssel, 1000 forinton nyitott a Norbi Update részvény az első kereskedési napon, hétfőn. Innét azonban hamar leesett.

Az első kötés a Norbi-részvényekre mindössze 50 darabos kötés volt 1000 forinton, és a következők is csak 100-200 darab körül voltak, így ebből komoly következtetést valószínűleg nem érdemes levonni. Később volt 1040 forinton is a részvény, majd leesett 950-ig. Jelenleg, tizenegy óra után néhány perccel 990 forinttól 1034 forintos árig pár száz darabot kínálnak eladásra, vevők 950 forinton és lejjebb vannak. (A BUX index eközben szépen emelkedik.)

A jegyzés során egyébként 800 ezer darab, maximum 2,2 millió darab részvényt ajánlottak fel 990 forintos áron, a befektetők végül 831 764 darab törzsrészvényt jegyeztek le. Miután több elemző kritizálta a hivatalos kibocsátási tájékoztató tartalmát, az MNB elrendelte annak kiegészítését, amit végre is hajtottak. Az ügy azonban valószínűleg nem tett jót az eladási számoknak.

(Frissítés: 12 óra előtt pár perccel a részvény 922 forintra esett.)

(Korábbi cikkeink itt>>>, itt>>>, itt>>> és itt>>> olvashatók.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45520 45400 45900 -0,63% 0 0 10 647 712 740 HUF 2026-06-29 17:05:04
MOL 3676 3622 3714 +0,22% 0 0 2 398 840 662 HUF 2026-06-29 17:07:42
MTELEKOM 2646 2600 2692 -1,19% 0 0 1 509 115 190 HUF 2026-06-29 17:05:27
RICHTER 12070 12040 12300 -1,55% 0 0 1 722 411 980 HUF 2026-06-29 17:13:41
OPUS 358 340 358 +1,42% 0 0 31 072 819 HUF 2026-06-29 17:13:22
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mit tudott hétfőn a forint? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:51
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Európát követte a budapesti rossz hangulat
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 708,16 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 139 081,97 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Jól indított Amerika, drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:40
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
Czwick Dávid | 2026. június 29. 15:34
Hiába temették a legfényesebb nemesfémet? Ugyan volt jó néhány nehéz napja az elmúlt időszakban az aranynak, most valami olyan készül a fémpiacon, ami teljesen átírhatja az idei várakozásokat. A világ nagy bankházai egybehangzóan úgy látják, hogy az arany árfolyama előtt szabad az út, és a következő hónapokban ismét masszív, kétszámjegyű felértékelődési szakasz várhat rá. Ha beigazolódnak az elemzői jóslatok, akkor vastagon kárpótolhatja híveit az idei hullámvölgyekért cserébe.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírják a meleget a budapesti befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,52 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Igencsak adják a blue chipeket
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:06
A kereskedés félidejében nagy mínuszban a Magyar Telekom és a Richter. A Mol és az OTP viszonylag tartja magát. 
Részvény / Deviza / Áru A magyar tőzsde kissé pesszimistább hangulatban indította a hetet
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:42
A hazai index gyengülése azért nem vészes. A főbb részvények közül ugyanakkor csak a Magyar Telekom nyitott erősödéssel, de aztán a telekomunikációs részvény is visszaadott valamennyit az erejéből.
Részvény / Deviza / Áru Az európai hőségben csak támolyognak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:25
Az európai részvénypiacok vegyesen nyitottak csekély indexmozgással. Az energiaárak emelkedtek, az arany ára csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Júliustól új szelek fújnak a banki devizaváltásban
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 08:54
Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsanak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből.
Részvény / Deviza / Áru A forint tartja magát a hőségben
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:35
Bár a hétvégén újra lőtte egymást Irán és az Egyesült Államok, egyelőre nincs piaci pánik. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG