2p
35 év után változik az IMF devizakosara: bekerül a jüan.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2016. október elsejei hatállyal felvette az SDR-kosárba a kínai devizát.

Az IMF igazgatósága az ötévente esedékes revízió keretében felülvizsgálta az SDR (Special Drawing Rights - különleges lehívási jogok) devizakosarat alkotó devizák körét, különös tekintettel annak mérlegelésére, hogy a kínai deviza, a renminbi ("népi pénz", melynek egysége a jüan) megfelel-e a felvételi követelményeknek.

Mi az az SDR?

Az SDR a nemzetközi szervezet tagjai által használható tartalék- és hitelezési eszköz, a kosár a legjelentősebb nemzetközileg használt valutákat egyesíti: jelenleg az amerikai dollárt, az eurót, a japán jent és a font-sterlinget.

A jelenleg érvényes arányok szerint a dollár súlya 41,9 százalék, az euróé 37,4 százalék, a font-sterlingé 11,3 százalék, a jené pedig 9,4 százalék.

A jüan bekerülésével az arányok részben módosulnak 2016. október 1-jétől:

Az IMF igazgatósága megállapította, hogy a renminbi (RMB) megfelel a felvételi követelményeknek, ezért 2016. október 1-jei hatállyal ötödik devizaként felvette a kosárba.

Nagyon megdicsérték Kínát

"Az igazgatóság renminbi felvételéről hozott döntése fontos előrelépés a kínai gazdaságnak a nemzetközi pénzügyi rendszerbe való integrálásában és egyúttal elismerése a kínai hatóságoknak az ország monetáris és pénzügyi rendszerének megreformálására tett erőfeszítéseinek is. A reformok folytatása és kiterjesztése a nemzetközi pénzügyi rendszert is megerősíti és nagyban hozzájárul majd a kínai és a globális gazdasági növekedés fellendítéséhez és stabilizálásához" - kommentálta a bejelentést az IMF vezérigazgatója Christine Lagarde.

Közelítünk az igazsághoz

Elemzők szerint a jüan valutakosárba kerülésével az SDR jóval reprezentatívabbá válik, az elmúlt években ugyanis a kínai valuta a nemzetközi kereskedelmi elszámolásokban a hatodik leggyakrabban használt pénzzé lépett elő. A lépés, a kínai kormány terveivel összhangban, a jüan nemzetközivé tételének felgyorsítását is segítené.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42350 42320 43400 -0,73% 42330 42350 10 064 083 130 HUF 2026-11-05 15:54:17
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4990 4998 3 932 378 764 HUF 2026-11-05 15:53:57
MTELEKOM 2870 2870 2938 -1,71% 2870 2872 881 267 974 HUF 2026-11-05 15:53:40
RICHTER 12920 12850 13000 +0,16% 12910 12920 634 411 230 HUF 2026-11-05 15:52:15
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 39 112 667 HUF 2026-11-05 15:53:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG