6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Pénteken már nekilendült a részvény, akkor azonban napközben megtorpant a szárnyalás. Hétfőn újra lendületet vett az Est Media részvénye és rekordszintű 1 milliárd feletti forgalom mellett szárnyalt.

A Budapesti Értéktőzsdén lassan megszokhatjuk, hogy egyszer csak valakik elkezdik vásárolni a kvázi kiürített cégeket. A spekulánsok ilyenkor próbálnak felülni a hullámra, abban bízva, hogy egy nagyobb befektetői csoport áll az ügylet mögött, akik később "megtöltik" a tőzsdei cégeket valódi működő vállalatokkal. Ha esetleg kiderül, hogy a kormányhoz közel álló üzleti kör érintett a dologban, az "külön jó", hiszen ezekben az esetekben az emelkedés tartós lehet.

Erre több példa is volt korábban, elég csak az azóta összeolvadt Opus és Konzum vállalatokra gondolni, de az AutoWallis esetében is egy kvázi üres cég felvásárlása révén ment tőzsdére a társaság. De talán ebbe a sorba illeszthető a 4iG esete is, ahol egy minimális árbevételű és nagyon alacsony forgalmú vállalatot vásárolt fel Mészáros Lőrinc és üzleti köre, majd állami megrendelések révén gyorsan felhízott a cég.

Az Est Media története is hasonlóképpen indult 2018 októberében szerzett 5 százalékot meghaladó mértékű befolyást Andy Vajna érdekeltsége az Est Media Nyrt.-ben. Amikor kiderült a médiában erős érdekeltségekkel rendelkező üzletember tulajdonszerzése komoly pletykák indultak meg arról, hogy mi lesz a vállalat sorsa. A lehetséges szcenárióktól függetlenül pedig a részvény lendületesen erősdött. Hogy valójában mit akart Vajna, az viszont nem derült ki, mivel az év elején váratlanul elhunyt a filmügyi biztosi pozíciót is betöltő üzletember. Akkor sokan úgy gondolták, hogy a történet itt véget is ért, a részvények hatalmasat zuhantak, és a forgalom is visszaesett a tőzsdén.

Februárban Balázs Csaba, az Est Media nagytulajdonosa a Portfoliónak egy interjúban azt mondta: "Andy Vajna jelentős vagyont kezelt, menedzselt, épített egy vállalatcsoportot, amelynek egy része vagy egésze bekerülhetett volna az Est Mediába, olyan, jól menedzselt cégekről és eszközökről beszélünk, amelyek nyereségesek, és bár konkrét számokat nem tudok mondani, de azok a vállalatok, amelyeket Andy az Est Mediába apportálhatott volna, komoly nyereségpotenciállal rendelkeznek". A vállalkozás egyetlen alkalmazottja azt is kijelentette, hogy tovább dolgoznak a társaság fejlesztésén.

Áprilisban Tremmel Zoltán vette meg Andy Vajna részvénypakettjét az Est Mediában. Ő az év elején elhunyt Vajna egyik legfontosabb bizalmi embere volt, aki a producer halála után a TV2-t csoportot tulajdonló Magyar Broadcasting Zrt. ügyvezetője lett, igazgatósági tag a Las Vegas Casino Zrt.-ben, valamint több tisztséget is ellát a TV2-közeli, műsorgyártással foglalkozó IKO-csoportban. A lépés azt jelezte, hogy ha nem is a korábban elképzelt forgatókönyv valósul meg, az Est Media a jövőben komoly szerepet kaphat, és apportálhatnak a jövőbeni nagy tulajdonosok fontos eszközöket.

A következő jelzésértékű történés a május végi közgyűlésen volt, amikor egy olyan személy jelent meg az igazgatóságban, aki előrevetítthette, hogy az Est Mediával vélhetőleg egy, a kormányzattal jó viszonyt ápoló üzletembernek vagy üzleti körnek komoly tervei lehetnek. Helyet kapott ugyanis a boardban Papp István is, aki korábban a Magyar Telekom vezetésében fontos posztot töltött be (a vállalat vezérigazgató-helyettese volt). Még érdekesebb azonban, hogy a Microsoft magyarországi részlegét akkor vezette, amikor az egység állítólagos korrupciós ügybe keveredett. A vállalat ugyan nem ismerte el, hogy jelentős magyar közbeszerzések elnyeréséért kenőpénzt fizetett volna, ám megelőzendő a hosszú jogi procedúrát és inkább büntetést fizetett a tőzsdefelügyelet és az igazságügyi minisztériumnak. Más kérdés, hogy ez a "szokásosnál" jóval szerényebb összeg volt, együttesen 25 millió dollárban egyezett meg a szoftvercéggel a két amerikai kormányzati szervezet. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Microsoft valóban korrumpálta a magyar döntéshozókat, az összeg alapján ugyanis akár az is fontos szempont lehet, hogy a Microsoft számára sokkal egyszerűbb és olcsóbb volt így lezárni az ügyet, egy jogi csatározás ügyvédi díja nagy valószínűséggel bőven meghaladta volna ezt. Papp István viszont a Microsoft Magyarország éléről egy rövid szünetet követően az államigazgatásba került, a HIPA üzletfejlesztési elnökhelyettesévé nevezték ki 2016-ban.

A következő mérföldkő pénteken jött el, amikor az Est Media bejelentette, hogy a Park Teniszklub Zrt. pénteken tőzsdén kívüli ügyletben Est Media részvényeket ruházott át harmadik fél részére, a jogügyletekkel a Park Teniszklub Zrt. befolyása az Est Mediában 2019. július 26-án öt százalék alá csökkent. A vevő a GlobTerm Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. volt, amely így 10 millió darab részvény tulajdonosa lett. Azt ugyanakkor nem közölték a felek, hogy a tranzakció milyen árfolyamon jött létre. Az ugyanakkor kiderült, hogy a fent már említett Balázs Csaba eladta a korábban a tulajdonában lévő GlobTermet, azt viszont a portfolio.hu-nak nyilatkozva nem árulta el, hogy ki vette meg ezt a céget. Az Est Media árfolyama pénteken 13 százalékos pluszban is járt, a nap végére viszont elfogyott a nyereség. Hétfőn viszont nem ültették újra hullámvasútra a részvényeket, az ugyanis 150 forinton zárt, ez közel 8 százalékos emelkedést jelent.

A piaci pletykák természetesen most is elindultak a legtöbben arról beszélnek, hogy az Est Medián keresztül kerülhet magyar kézbe a Telenor Magyarország. Ezt más régiós egységeikkel együtt korábban a norvég tulajdonosok cseh befektetőknek adták el, de már akkor is arról lehetett hallani, hogy Mészáros Lőrincék érdekeltségébe kerülhet a mobilszolgáltató. Az 5G-s frekvencia ugyan komoly összegbe kerül, de ezt leszámítva a távközlési cég igazi fejőstehén, így egy ilyen akvizícióval tényleg komoly érték kerülne az üres Est Mediába.

UPDATE
A cikk elkészülte után a tőzsde honlapján megjelent tájékoztatás szerint az Est Media részvényekkel június 30-án kedden nem lehet majd kereskedni. A felfüggesztés indoklása szerint a Kibocsátó 2019. július 29-én arról tájékoztatta a Tőzsdét, hogy jelenlegi információi szerint a felfüggesztés időtartama alatt olyan tájékoztatás(oka)t kíván közzétenni, amely(ek) az általa kibocsátott értékpapírok árfolyamát jelentős mértékben befolyásolhatja (befolyásolhatják), erre tekintettel kérelmezte értékpapírjai kereskedésének fentiek szerinti felfüggesztését.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42660 41700 43450 +2,18% 0 0 20 072 572 880 HUF 2026-11-04 17:06:57
MOL 5100 5040 5140 +0,99% 0 0 4 208 644 465 HUF 2026-11-04 17:06:35
MTELEKOM 2920 2886 2950 -0,34% 0 0 1 202 301 548 HUF 2026-11-04 17:05:15
RICHTER 12900 12890 13120 -0,77% 0 0 2 344 362 020 HUF 2026-11-04 17:10:18
OPUS 215 194 215 +9,25% 0 0 51 119 560 HUF 2026-11-04 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG