3p
Donald Trump elnök a támadások kereszttüzében pozitívan nyilatkozott a kínaiakkal folytatott vámtárgyalásokról, és ezt mára a kínaiak is megerősítették. Ez alapozta meg a jó hangulatot az európai tőzsdéken, a BUX index viszont stagnál. A forint kissé gyengült, nem várt veszteségről számolt be az egyik közepes tőzsdei cég.

Fotó: EPA/Olivier Douliery

1. Trump így, Trump úgy

A Donald Trump amerikai elnök elleni, az elmozdítását célzó támadás gyengülni látszik, viszont az elnök úgy nyilatkozott, hogy nemsokára megegyezhetnek Kínával a vámvitában. Ez a tegnapi amerikai tőzsdei kereskedést is bearanyozta, és a mai európai emelkedést is megalapozta.

Ráadásul mára a kínai fél is pozitívan nyilatkozott a tárgyalásokról a Reuters szerint. Az ING közgazdásza, Timme Spakman viszont 2020 második negyedévére teszi a megegyezést. Szerinte az USA-nak kicsit hátrébb kéne lépnie, és több lélegzethez kéne juttatnia a kínai felet.

Az Erste Befektetési Zrt. hírlevele szerint viszont Trump figyelemelterelésbe kezdett az ellene folyó eljárás miatt. “Könnyen lehet, hogy nem véletlenül igyekszik Trump jó hírekkel szolgálni, ugyanis továbbra is forr a levegő körülötte az ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetése miatt” – írták reggel.

2. Az MNB és a forint frontja

Ma közzétették az MNB legfrissebb inflációs jelentését. A forint enyhén gyengült tegnap este óta, 334,40 az euró, 50 fillérrel több. A dollár tegnap nagyot erősödött, így a dollár/forint csak fillérekre van történelmi rekordjától, 305,75-ön (305,94 volt a napokban beállított csúcs.).

Kedden az MNB is kamatdöntő ülést tartott, itt nem változtattak a kondíciókon. Ez után, a kedd késő délutáni órákban korrigált a forint, az euró ára eltávolodott a hét elején beállított 336,30-as rekordtól.

3. Fontos makroadatok jönnek

Az USA-ban második negyedéves GDP-adat jön ma. A német fogyasztói bizalmi index a vártnál jobb lett, miután a hét elején pocsék beszerzési menedzserindexek érkeztek az EU legnagyobb gazdaságaiból. Ma délután Mario Draghi tart beszédet.

4. De van európai vámháború

Európában viszont vámok jönnek a KBC Equitas szerint. “Ázsiával ugyan enyhülni látszik a vámháború, Európával azonban csak most indulhat el, miután a WTO is engedélyezheti 8 milliárd dollár értékű európai árura a vámok kivetését. Ez főként az Airbust érintené, illetve bizonyos luxusiparcikkeket” – írták. A vámok eszerint akár már októberben is életbe léphetnek.

5. Veszteségek a Cig Pannóniánál

A CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.-nek az olasz határon átnyúló tevékenységéből adódóan a 2019. Második negyedéves tőzsdei jelentésében közzétett veszteségéhez képest további 670 millió forint vesztesége várható – jelentették be tegnap este. Az anyavállalat részvényei a tőzsdén három százalékos mínuszban vannak.

6. Jó jelentés az AutoWallistól

Közzétette első féléves eredményeit az AutoWallis, kiugró árbevétel- és nyereségnövekedést tartalmazott a jelentés – írtuk tegnap este.  A KBC Equitas is pozitív képről számolt be. “Az összes üzletág bevételi szinten jól teljesített, továbbá az AutoWallis nemzetközi és hazai újautó-értékesítései az uniós átlag felett alakultak. A cég halad a korábban közzétett stratégiája mentén, így folynak az akvizíciós tárgyalások is” – írták hírlevelükben.

A részvény tegnap délelőtt megugrott a jelentés hatására, 119 forintig, majd lassan visszasüllyedt a korábbi, 112 forint körüli szintre.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A semmiből jöt – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG