5p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Várhatóan 2020-ban fog elkezdődni az a világgazdaság szempontjából is számottevő afrikai útépítés, amelyben a Duna Aszfalt is részt vesz. A korábban közel 473 millió dollárosra (138 milliárd forintosra) becsült beruházás két héttel lerövidítené a kongói ásványkincsek szállítását a tanzániai kikötőkbe.
Fotó: MTI

A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.

Tavaly májusban részletesen írtunk a beruházásról, amely az apja révén ghánai származású magyar üzletemberhez, René Hutton-Millshez köthető. Az ismerősei által Renéként emlegetett férfi a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett 1985-ben, majd könyvvizsgálóként és tanácsadóként dolgozott. René több vállalkozással is próbálkozott, bár ezek jellemzően megszűntek vagy otthagyta őket. Két éve el is tiltották a cégvezetéstől öt évre, mivel egymillió forintos tartozást halmozott fel az egyik érdekeltsége.

Később ingatlanokkal kezdett foglalkozni, így ismerkedett meg Serfőző Péterrel, aki Giró-Szász András korábbi kormányszóvivő volt sógoraként többször szerepelt a sajtóban (legutóbb pedig egy hamarosan induló elektromos rolleres cégnél bukkant fel). René 2010 környékén megkereste Serfőzőt, hogy építsenek utakat a világ egyik legszegényebb és legkorruptabb országában, a Kongói DK-ban. A Magyarországnál 25-ször nagyobb országban kevesebb az aszfaltozott út, mint az apró Luxemburgban.

A célország kiválasztásának hátterében egy szerencsés rokoni kapcsolat állt. Az ásványkincsekben hihetetlenül gazdag Katanga tartomány (innen származik a gyémánt világtermelésének a harmada, vagy a mobiltelefonok és elektromos autók akkumulátoraihoz nélkülözhetetlen kobalt-kitermelés hatvan százaléka) kormányzója Moise Katumbi volt, Kongó egyik legbefolyásosabb és legvagyonosabb embere, akivel sógori viszonyban állt René.

A magyar üzletember ennek köszönhetően került képbe egy három kilométeres városi út megépítésénél, ami lényegében előfeltétele volt annak, hogy elnyerhessék a kongói bányavidéket egy zambiai várossal összekötő óriásberuházást. Ez egy kifejezetten fontos út lesz, mivel a Renéék szerint a jelenlegi 28 napról 11 napra lerövidítené az ásványkincsek útját a tanzániai főváros, Dar es-Salaam kikötőjébe (itt megy át a kongói export fele).

Az elkészült útnak köszönhetően több mint 200 kilométerrel csökkenne az út Dar es-Salaamba. Forrás: Dél-Afrikai Fejlesztési Bank

A 182 kilométer hosszú út a korábbi tervek szerint PPP-konstrukcióban valósulna meg a zambiai és a kongói kormánnyal, és az állami tulajdonban lévő Dél-Afrikai Fejlesztési Bank finanszírozza. A tervezett beruházás összköltsége 473 millió dollár volt (138 milliárd forint). A megépítéséről szóló szerződést 2016-ban írták alá Zambia fővárosában, Lusakában.

Az aláírásról a magyar kormány honlapján a Külgazdasági és Külügyminisztérium is beszámolt. A KKM korábban azt közölte, hogy Renével hosszú ideje közösen dolgoztak az útépítés megvalósulásáért. A KKM erősítette meg tavaly, hogy a Szijj László tulajdonába tartozó Duna Aszfalt konzorciumi tagként részt vesz a projekt megvalósításában. A Duna Aszfalt az egyik legjelentősebb építőipari céggé vált Magyarországon, mióta a Fidesz van hatalmon. Tarol a közbeszerzéseken, és hét év alatt 19 milliárd forintról 130 milliárdra nőtt a bevétele. Szíjj több szálon is üzletelt közösen Mészáros Lőrinccel.

René tavaly májusi találkozásunkon azt mondta nekem, hogy csak akkor mondana részleteket a projektről, ha elkezdődik. Akkor azt mondta, pár hónap múlva indulhat az építkezés, de ez továbbra is késik, amit már a zambiai elnök is szóvá tett egy hónapja, és sürgette a projekt elkezdését.

René azóta sem árult el nekem részleteket, de pár hete küldött egy reklámvideót, amely a projektet mutatja be. A videó végén a Duna Aszalt logója is feltűnik azon intézmények között, akik a videó szerint “közösen építik a kongói-zambiai jövőt”.

Arra nem válaszolt René, hogy a reklámot pontosan mire fogják használni, és erre a Duna Aszfalt sem tért ki, amikor megkerestem őket. A magyar cégcsoport azonban több részletet is elárult amellett, hogy a kivitelezés várhatóan 2020-ban fog elkezdődni. Levelükből kiderül, hogy a projekt jelenleg a kivitelezés előkészítéséhez szükséges műszaki felmérések, tervezések és tanulmányok elkészítésének fázisában van. Ezek azonban időigényesek a fejletlen afrikai infrastruktúra miatt és “a kollégák, elsősorban a helyi alvállalkozók nagy nehézségekkel küzdenek”.

Azt is elárulták, hogy a beruházásban a Duna Aszfalt a projektfejlesztés szakmai és pénzügyi támogatójaként vesz részt, bár a konkrét összeget nem árulták el. A projektet elsődlegesen banki hitelből fedezik, de szerepet vállal a finanszírozásban “magánbefektetés és afrikai projektek finanszírozására létrejött pénzügyi szervezetek és alapok”. A Duna Aszfalt szerint magyar szakemberek a projekt minden elemében részt fognak venni, tehát a tervezésben, a kivitelezésben, a pénzügyi források felkutatásában és a projektmenedzsmentben is.

(G7)

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A rendőrség is nyomoz az olajfinomítóban történt tűz miatt
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 19:42
Egyelőre nincs gyanúsított.
Vállalat Jelentős változtatásra készül a Mol
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 18:22
Új szerkezetet kap az olajcég.
Vállalat Szijjártó Péternek fontos híre van: ez a paksi erőművet is érinti
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 16:44
Tárgyalásokba kezdett a kormány.
Vállalat Mekkora kárt okozott a Molnak az olajfinomítós tűz?
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 16:10
Már vizsgálják.
Vállalat Újabb területre fókuszál az ESG, ezt a vállalatoknak is tudniuk kell
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 10:25
Ünnepélyes keretek között mutatták be a Családbarát fenntarthatóság című kötetet a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) épületében. A kiadványt a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM), a KINCS, valamint a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) közösen készítették. A most megjelent szakmai útmutató segíti a vállalkozásokat az SZTFH ESG kérdőív családbarát tárgyú pontjainak megértésében, ahogy az erre vonatkozó vállalati működés kialakításában is. 
Vállalat Nem örülhet maradéktalanul a Netflix
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 09:10
Nőtt a Netflix nyeresége és bevétele az idei harmadik negyedévben. Utóbbi megegyezett az elemzői becslésekkel, a profit viszont kisebb lett a vártnál.
Vállalat Igencsak hatásos meglepetés a General Motors eredményében
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 19:20
A General Motors (GM) autógyártó vállalat harmadik negyedéves nyeresége és bevétele is felülmúlta alta az elemzői várakozásokat.
Vállalat A Waberer’s Kazahsztánban terjeszkedik
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 18:01
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s Csoport a KTZ Express-szel, amely a kazah állami vasúttársaság nemzetközi intermodális logisztikai leányvállalata.
Vállalat Már el is oltották a tüzet a Mol Dunai Finomítójában
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 15:45
Sikerült eloltani a tüzet a Dunai Finomító AV3 üzemében. A termelés fokozatosan újraindul, Magyarország üzemanyagellátása biztosított – közölte a cég kedd délután.
Vállalat A Coca-Cola nagyot ivott saját egészségére
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 15:25
Az amerikai italgyártó negyedéves bevétele és nyeresége is felülmúlta az elemzői várakozásokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG