4p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Nyár van, repülünk. A repülési zsargont még az angolul tudók sem mindig értik, angolról angolra is magyarázni kell. Összeszedtünk néhány érdekesebb vagy fontosabb kifejezést, amelyeket hallani lehet, bár az korántsem biztos, hogy ez a teljes lista. Vagy hogy nem változtatták meg a titkos kódot, miután kiszivárgott.
Dukai Regina a repülőgépen használatos mentőmellényeket mutatja be egy 2011-es sajtóeseményen. MTI Fotó: Manek Attila

A repülés nyelve vagy inkább zsargonja annyira speciális, hogy néha még angolról angolra is fordítani vagy magyarázni kell, ahogy például az Askthepilot.com kisszótára teszi. Némelyiket a hangszórókból hallgatjuk, némelyiket az utaskísérők jelentik a pilótáknak, egymásnak. Némelyik csak furcsa, némelyik vészjóslónak vagy ködösítésnek tűnik.

A “disarm your doors and crosscheck” kifejezés eszerint például azt jelenti, hogy az utaskísérőnek el kell távolítania a csúszdák automatikus kioldását. Menet közben ugyanis a csúszdák úgy vannak beállítva, hogy az ajtó nyitásával automatikusan kitolódjanak és felfújódjanak, hogy ezzel is időt spóroljanak baleset esetén.

Ugyanez a reptéren persze nem lenne jó ötlet. A “doors to arrival” a megérkezésre már felkészített ajtókat jelenti. A “deplane” pedig a repülőgépből való kiszállás másik neve.

Konferenciahívás és papírmunka

A crosscheck általában azt jelenti, hogy a személyzet két tagjának ellenőriznie kell egymás munkáját. Az “all-call” pedig azt, hogy a személyzet minden tagjának jelentést kell tennie a közös rádiócsatornán, konferencia-híváshoz hasonlóan, például az ajtók nyitása előtt.

A “last minute paperwork”, azaz utolsó percben esedékes papírmunka már sejtelmesebb, azt jelenti, hogy a gép tulajdonképpen felszállásra kész, de valami papír, engedély még hiányzik: egy aláírás a karbantartóktól, az utazási terv vizsgálata.

Idő, magasság

A “ground stop” esetén a földi irányítás (ATC, azaz air traffic control) állítja le a felszállásokat, például torlódás miatt. Hogy várhatóan mikor oldják fel a korlátozásokat, azt az “EFC time” vagy “release time” kifejezésekkel jelzik. A “flight level three-three-zero”, azaz 3-3-0-ás repülési magasság, valójában 33 ezer lábat (mintegy 11 ezer métert) jelent.

Előfordult már, hogy a repülő gyanúsan sokszor fordult balra? “Nem talál ki a körforgalomból” – dühöngött egy ismerősöm. Ilyenkor rossz időjárás vagy a leszállópályák zsúfoltsága miatt körben kering, várakozik. Ezt úgy hívják, “holding pattern”, kb. “tartási alakzat”.

Elég a benzin?

Ha azt mondják be valahol, hogy egy járat “in range” (tartományon belül) van, akkor az azt jelenti, hogy már közeledik, bejelentkezett a toronynál, de még nem szállt le (lehet, hogy fent köröz). Hogy mikor jön, az bizonytalan. Egy másik magyarázat szerint “in range” az a távolság, amíg még elég az üzemanyag.

Potyautas és dínó

A “deadhead” a szótárban potyautasként is szerepel, szó szerint pedig “halott fej”, de a repülésnél valójában olyan alkalmazott, aki utasként utazik következő kiindulási helyére. Ennek több oka lehet, például eredetileg más járatra volt beosztva, de áthelyezték, vagy valaki, aki a másik városból indult volna, lebetegedett.

Dinoszaurusznak pedig a kiöregedett utaskísérőket nevezik a Mentalfloss.com gyűjtése szerint.

Zökkenők a zsákon

Ami a rázósabb dolgokat illeti, az “area of weather” (időjárási terület) a villámlásos vihar vagy nagymennyiségű csapadék finomkodó megnevezése. Az air pocket (légzsák, légüreg) az átmeneti zökkenőket, rázkódást okozó turbulenciák megnevezése a zsargonban.

Az “equipment change” nem azt jelenti, hogy a pilótának másik felszerelés kell, hanem azt, hogy az egész repülőgépet ki kell cserélni. Ez alighanem jelentős késéssel jár majd – írja a német Focus.de.

Code Bravo, 7500

A 7500-as kód a német Reisereporter.de szerint komoly bajt jelez, gépeltérítést vagy annak kísérletét. “Code Adam” pedig eltűnt gyereket. A MEL (Minimum Equipment List) nem olyan vészes, azt jelenti, hogy valami meghibásodott, de tovább lehet vele repülni.

Sok kódot azért használnak, hogy ne okozzanak pánikot. A Code Bravo viszont szándékosan arra szolgál, hogy mindenkit riadóztasson – állítja a brit Independent.

Kék lében

A 7700 általános riadókód, a 7600 pedig a rádió meghibásodására utal – írják. A “pax” (passengers) az utasok fedőneve. A blue juice (kék lé) pedig a mosdóra, annak vizére utal.

Hol érdemes ülni a repülőn, vannak-e biztonságosabb helyek? – erről írtunk korábban.

Források: Itt, itt, itt, itt, itt

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Megint drágább lett a családi nagybevásárlás – de ne sírjuk vissza a tavaly januári árakat
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. január 12. 05:49
Az árrésstopnak az inflációs mutatókra gyakorolt kedvező hatása épp a választások környékén tűnik majd el – addig azonban segít a bázishatás, a Privátbankár Árkosár idén januárban még az előző hónaphoz képest mért drágulás ellenére is kevesebbe kerül, mint egy éve. Nagyot emelkedett a csokoládé ára, de a narancsléé kezd visszatérni a normális tartomány felé.
Vásárló Téli hajápolás luxuskivitelben – megéri a prémium sampon és a gőzölős hajvasaló?
PR | 2026. január 6. 16:29
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, nemcsak a bőr, hanem a haj is fokozottan igénybe vetté válik. A száraz levegő, a sapkák, a hideg szél és a gyakori hajformázás együttesen tompítják a haj fényét és rugalmasságát. Egyre több az olyan high-end hajápoló márka, amelyek az egészséges hajkoronát a tudatos életmód részévé emelik. De vajon tényleg megéri többet fizetni egy samponért vagy egy gőzölős hajvasalóért?
Vásárló Az újgenerációs lézeres fogfehérítés rejtelmei
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 09:17
Sokan vágynak rá, hogy mosolyuk mindent elsöprő magabiztosságot sugározzon. Az elmúlt évek során a fogfehérítés technikája hatalmasat fejlődött, egyik legújabb és leghatékonyabb eljárása pedig a lézeres fogfehérítés. Ez a modern technológia kíméletesen és hatékonyan kezeli a fogak elszíneződését, amit gyakran okoz a mindennapi szokások során elfogyasztott kávé, vörösbor vagy bizonyos ételek színezőanyagai.
Vásárló Ipari mágneskapcsolók a villamos rendszerek szolgálatában
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 08:48
Valaha végiggondoltad már, milyen fontos szerepet töltenek be az ipari mágneskapcsolók a villamossági rendszerekben? 
Vásárló Több reptéren is probléma akadt, komoly fennakadások a légiközlekedésben
Privátbankár.hu | 2026. január 4. 11:58
Görögországban és Olaszországban is gond van, illetve volt.
Vásárló Álláskeresés Budapesten: hogyan tűnhetsz ki a tömegből?
Márkázott tartalom | 2026. január 3. 09:34
Budapesten állást találni izgalmas kihívás, ami kellő felkészülést igényel. De vajon hogyan teheted eredményessé az álláskeresői stratégiádat? A megfelelő eszközökkel és módszerekkel könnyebben boldogulhatsz a munkaerőpiacon, legyen szó akár irodai, akár fizikai munkáról.
Vásárló Az albérleti szerződés jogi kihívásai: miért fontos a kiköltözési nyilatkozat?
Márkázott tartalom | 2026. január 2. 09:07
Az albérletekkel kapcsolatos jogi kihívások sok bérbeadót és bérlőt állítanak szemben egymással. Ebben a közegben a kiköltözési nyilatkozat jelentős szerepet játszik abban, hogy mindkét fél nyugalmat találjon.
Vásárló Kardozás filmbe illően: megvalósítható gyermekkori álom
Márkázott tartalom | 2026. január 1. 10:01
Gyermekkorunk álmai gyakran kifinomult történetek lesznek elméletben. Ki nem akart volna filmbe illő hős lenni, karddal a kezében? Elvenni az ellenségek eszét, mint Zorro vagy mondjuk egy Jedi? Néhányunk számára ennek az álomnak a megélése mára lehetségessé vált, méghozzá egy olyan sportos környezetben, amely garantálja a valódi izgalmakat.
Vásárló Mit ajándékozzunk a gyerekeknek?
Márkázott tartalom | 2025. december 31. 11:17
Valljuk be, szinte mindannyiunk számára komoly fejtörést okoz a karácsonyi ajándékozás, de nincs ez másképp a születésnapokkal vagy a névnapokkal sem. Az pedig csak hab a tortán, hogy a gyerekeknek szánt meglepetések ára általában az egekben van. Nem beszélve a nagyobbakról, akiknek aztán szinte tényleg lehetetlen az ízlését eltalálni.
Vásárló Melyik fogszabályozó illik hozzád? – Rögzített, láthatatlan vagy kivehető megoldás?
PR | 2025. december 18. 10:37
A modern fogszabályozás ma már minden korosztály számára elérhető – és teljesen személyre szabható. Az Artdent Fogászat és Szájsebészet rendelőjében a 30–60 éves páciensek is egyre nagyobb számban választják az esztétikusabb, rendezettebb mosoly felé vezető utat, méghozzá a lehető legészrevétlenebb módon. De melyik fogszabályozó a legjobb választás? A rögzített, a láthatatlan sín vagy a kivehető készülék? Segítünk eligazodni a lehetőségek között, hogy megtaláld a számodra legideálisabb megoldást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG