A 40 távközlési céget tagjai közé soroló ETNO, valamint a mobilszolgáltatókat képviselő GSMA szervezet illetékesei úgy ítélték meg, hogy az új adó negatívan hat a gazdasági fellendülésre.
Luigi Gambardella, az ETNO igazgatótanácsának elnöke úgy vélte, az új illeték nemcsak a távközlési ágazatra, hanem a teljes gazdasági növekedésre nézve ártalmas. Emlékeztetett arra, hogy a távközlés az innovációs lehetőségek szempontjából fontos szektor, és úgy vélte: a kormányoknak hozzá kellene járulniuk, hogy a kibontakozhasson az ágazatnak a gazdasági növekedést segítő ereje, nem pedig gyengíteni ezt a képességet.
Anne Bouverot, a GSMA vezérigazgatója arra figyelmeztetett. hogy az új adó "befolyásolni fogja a magyar szolgáltatók képességeit a fogyasztók igényeinek kielégítésére". Egyúttal arra szólította fel a kormányt, hogy "vizsgálja felül adóstratégiáját" annak érdekében, hogy "pozitívabb megközelítést fogadhasson el".
A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone korábbi közös közleményében kifejtette, hogy az új adó nem szolgálja Magyarország érdekeit, és aránytalan terhet ró a távközlési szolgáltatásokra. A szolgáltatók módosításokat is javasoltak a benyújtott törvényjavaslathoz, és arra kérték az Országgyűlést, hogy vegye azokat figyelembe. Az Országgyűlés ma módosítások nélkül fogadta el az egy hete benyújtott törvényjavaslatot. Részletek>>
Az új magyarországi távközlési adó bevezetésének tervét bírálták pénteken Brüsszelben kiadott közleményükben nemzetközi távközlési szervezetek képviselői. A nemzetközi és a hazai szolgáltatók véleményének ellenére az Országgyűlés ma módosítások nélkül fogadta el a törvényjavaslatot.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
25 perce
-
A Mol és az OTP is visszapattant a tőzsdén
körülbelül 1 órája
-
Kiderült, meddig tart a kamatstop a Diákhitelnél
körülbelül 1 órája
-
Tovább szűkül az olló a dízel piaci és hatósági árai között
2 órája
-
Leleplezték a Magyar Fejlesztési Bank új vezetőjét
2 órája
-
SpaceX és társai: bedöntik a piacokat, vagy még nagyobb mánia következik?
3 órája
-
Korrigálhat a Mol a tőzsdén a szerdai esés után
3 órája
Mfor.hu Top24
- Kapitány István bejelentette: így lehet okosmérőkre és elosztókra pályázni
- Oroszország szerint Kijev hazudott a magyaroknak
- Rendkívüli parlamenti ülés jöhet az uniós pénzek miatt
- Újabb csontvázakra bukkant Vitézy Dávid – kövesse velünk percről percre a Kormányszóvivői tájékoztatót
- Kész őrület: az oroszok segítenének Trumpnak a béke érdekében
- Döntött a kormány az uniós források felhasználásáról, órákon belül bejelenthetik a részleteket
- Évek óta nem volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható 2026. június 8. 13:45
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
Friss
Ingatlan
Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
A vidéki nagyvárosok felzárkóznak Budapesthez.
25 perce
Részvény / Deviza / Áru
A Mol és az OTP is visszapattant a tőzsdén
Ismét támadja a 4000-es szintet a Mol.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Kiderült, meddig tart a kamatstop a Diákhitelnél
Meghosszabbította a Tisza-kormány.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Piac&Profit cikkei
-
Megszólaltak a cégvezetők: nem a béremelések éve lesz az idei
12:01
-
Riasztó felmérés: minden második idős magyar ettől tart a legjobban
11:49
-
Munkahelyek kerülhetnek veszélybe, mert Kína egyre nagyobb szeletet hasít ki az osztrák piacból
10:47
-
120 milliárdos beruházás forog kockán, mert nincs elég magyar munkás
10:14
-
Megugrottak a családi jövedelmek, de egyre nagyobb a szakadék a háztartások között
09:38
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Rejtélyes vérontás: az anyós szerint baleset történt, a rendőrség szerint majdnem gyilkosság - videó
12:30
-
Júliustól drágulnak a Temu- és Shein-rendelések: új vámot vezet be az Európai Unió
12:15
-
Egerből Tokióba! Hatalmas elismerés érte az Markhot Ferenc Oktatókórház szakemberét
12:11
-
Égett az Érsekkert egy része is, de roller is kigyulladt szerda délután egy ingatlanban
11:35
-
Közel 90 millió forintból újul meg a II. Rákóczi Ferenc utca Felsőtárkányban
09:30
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
top 24
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
-
Jókor szállt be Novák Katalin a családi bizniszbe
2026. június 10. 13:46
-
Ez valami vicc? Az Európában öldöklő oroszok készségesen fáradoznának az iráni békéért
2026. június 10. 13:09
-
Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
2026. június 10. 18:59
-
Nem csak a gyermektelenek, az egygyerekesek is rosszul jártak az eddigi családtámogatásokkal
2026. június 11. 07:23






