Őzcomb mellett okostelefonok és burgonyachipsek is lesznek a fogyasztói kosárban
Több, a népegészségügyi termékadó által érintett élelmiszer is bekerült a KSH fogyasztói árszínvonal számításához használt idei kosarába, a hivatal bevette többek közt az ízesített söröket, a burgonyachipseket, és az alkoholos üdítők egy részét az őzcomb, a Big Mac és a szekrénysor mellé.
A Napi Gazdaság információ szerint a csaknem ezer elemből álló úgynevezett reprezentánslistára összesen 23 új cikk került fel, 12 terméket, illetve szolgáltatást pedig lehúztak a hivatal szakértői, míg egy évvel korábban 25-19 volt ez az arány.
A Központi Statisztikai Hivatal elsősorban olyan reprezentánsok árváltozásait figyeli meg, amelyek valóban nagy tételben kelnek el és ténylegesen kaphatóak, minőségi jellemzőik pontosan meg vannak határozva és állandóak. A jelenlegi 900 reprezentánst az alábbi főcsoportokra bontják: élelmiszerek, szeszes italok és dohányáruk, ruházkodási cikkek, tartós fogyasztási cikkek (például televízió), háztartási energia, egyéb cikkek és üzemanyagok, valamint szolgáltatások.
| A 2011-ben érvényes árreprezentánsok jegyzékében az élelmiszerek között megtalálható a csontos sertéstarja, őzcomb csont nélkül, párizsi, pasztőrözött tej, füstölt kolozsvári szalonna, finomliszt, házi jellegű kenyér, burgonya, karfiol, körte, konzerv zöldborsó, bébiételek, éttermi étkezés, büféáruk, McDonald´s Big Mac alap menü és az iskolai étkezés is. |
A reprezentánsok változását részben a fogyasztási szokások átrendeződése, részben az uniós összehasonlíthatóság indokolja. Utóbbi az oka például annak, hogy az Eurostat javaslatára felvette a KSH a listára a push-up melltartót, illetve az általános folyékony tisztítószert.
A fogyasztói szokások változása eredményezhette viszont azt, hogy a sétáló mp3-lejátszók és a PNA-k helyét átvették az okostelefonok és az e-book olvasók, a péntek délutáni mozijegyet pedig a 3D-filmekre szóló belépők ütötték ki. A lap információi szerint megváltoztak az utcán evési szokásaink is: a kosárban a melegszendvicset a gyros váltja az idén.
A Központi Statisztikai Hivatal a termékcsoportok közötti súlyozást a nemzeti számlák rendszere és a Háztartási Költségvetési Felvétel alapján alakítja ki. A súlyozás évenként változik a háztartások fogyasztási szerkezete alapján. A súlyok alapján jól látható, hogy 2007-től az élelmiszerek, a szeszes italok és a dohányáruk hányada a fogyasztáson belül megnőtt. Az is megállapítható, hogy a ruházati cikkekre, és a szolgáltatásokra fordított kiadások a fogyasztási kiadásokhoz képest csökkentek.
| % | 2007 | 2008 | 2009 | 2010 | 2011 |
| Élelmiszerek | 22,37 | 22,56 | 23,06 | 23,22 | 23,31 |
| Szeszes italok, dohányáruk | 8,43 | 8,81 | 9,25 | 9,48 | 9,55 |
| Ruházati cikkek | 4,95 | 4,75 | 4,63 | 4,40 | 4,27 |
| Tartós fogyasztási cikkek | 9,24 | 9,02 | 8,49 | 6,85 | 6,13 |
| Háztartási energia | 8,67 | 8,69 | 9,12 | 9,90 | 10,86 |
| Egyéb cikkek és üzemanyagok | 17,33 | 17,49 | 16,92 | 17,27 | 17 |
| Szolgáltatások | 29,02 | 28,68 | 28,54 | 28,87 | 28,89 |
A reprezentánslista változásánál nagyobb hatása van a fogyasztói árindexre annak, hogyan módosul az egyes nagy kategóriák súlya is a kosárban. Ezen a területen a felülvizsgálat szintén évenként történik, a tárgyévet két évvel megelőző esztendő lakossági fogyasztása alapján. A végleges súlyokról egyelőre nincs döntés, de elképzelhető, hogy tovább csökken a tartós fogyasztási cikkek aránya, és folytatódik az élelmiszerek és a háztartási energia súlyának növekedése.
Címlapon
1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
A görögországi bizonytalanság tovább mérgezi a piacokat, az európai adósságválság pedig a világgazdaságot. A forint hirtelen és nagyot gyengült ma az euróval szemben, de ezzel egyelőre csak a lemaradását hozta be. Ha ma nem fordul vissza a kurzus, akkor tovább gyengülhet a hazai fizetőeszköz, mely 3 hete folyamatosan lejtőn van.
- Ilyen ingatlanokat vehetünk 5 és 10 millió forint között
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Nem csak rémálom: az éjjeli után megint 302-nél az euró
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Újabb 3185 lakáshiteles otthonát viszik a bankok
- Elintézte Ázsiát a görög exminiszterelnök
Még több Fogyasztó
Utánajártunk...
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Az IMF elárulta, mi az egyik feltétele
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Az ingatlanokat is megadóztathatják
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Rossz hír az autósoknak: jövő héten drágább lehet a tankolás
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Újabb botrány a Facebook-részvények körül
- Mitől lesz versenyképesebb Magyarország? 21 pontos javaslat a kormánynak
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Álomból rémálom – újabb zuhanás előtt a Facebook? (videóval)
- Nem csak adót vet ki, egyet meg is szüntet a kormány!
- Lassan itt lenne az ideje a devizakötvény-kibocsátásnak (videó)
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
- Elszálltak az élelmiszerárak: csak a törökök járnak előttünk
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
Ezért megfizetünk
Legfrissebb híreink
- Nyersanyag befektetések: amire érdemes figyelni
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
- Aranyláz: tavaly 3,5 tonna aranyat hoztak be az országba
- BTel-kötvényt kínálnak évi 14,25 százalékos hozammal
- 5-8 milliós ingatlanok landoltak eddig az Eszközkezelőnél - bővítik a kört
- Rövidülhetnek a kórházi várólisták
- Földre szállt pénzek: meg kell dolgozni a magas hozamért (videó)
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV







