1p
Drágább lehet a krasznahorkai vár felújítása az előzetesen becsült összegnél, mert szükség lesz a tűzkárt szenvedett várfal egy részének lebontására - közölte a Generali biztosító, amely a műemlék helyreállítási költségeit fedezi majd. Egyelőre nem tudni, új típusú kötőanyaggal vagy az eredeti technikával fogják újjáépíteni a lebontandó részeket. Még nem tudni, mennyit fizet a biztosító, vizsgálják, megfelelő volt-e a tűzvédelem.

A krasznahorkai (Szlovákia) vár falainak egy részét közel egy méterrel a jelenlegi szint alá kell bontani, mivel a tűzvész során a fal koronája megsérült és elvesztette stabilitását. "Ez a tény jelentősen megemelheti a helyreállítás költségeit" - mondta el a biztosító sajtóértekezletén Martin Fucík, a Generali Slovensko igazgatója. Egyelőre nem lehet megmondani, hogy lehetőség lesz-e új típusú kötőanyag használatára a sérült falrészeknél, vagy pedig az eredeti technológiákkal kell újjáépíteni a lebontandó részeket, erről már a közeljövőben döntést hoz a Műemlékvédelmi Hivatal.

Ilyen volt, ilyen lesz?

A biztosító által fizetendő térítés végösszegét a biztosító szerint a felújítás költségein kívül még más tényezők is befolyásolhatják. Most azt is vizsgálják, hogy a várdombon megfelelő időközönként megtörtént-e - a tűz terjedésében szintén szerepet játszott - aljnövényzet és bokrok ritkítása, illetve kaszálása. A biztosító szakértői szintén vizsgálják, hogy a leégett tetőszerkezet megfelelő tűzvédelmi kezelést kapott-e.

Jozef Tanzer, a Generali Slovensko elnökségének tagja szerint a biztosító a vele kötött szerződés értelmében a krasznahorkai várat ért tűzkár esetében legfeljebb 11,6 millió eurót fizethet ki térítésként. Ebből az összegből kétmillió eurót már előzetesen átutaltak a jelenleg is zajló munkálatok fedezésére, amiből egyelőre 56 ezer eurót használtak fel. A nemzeti örökség részét képező 13. századi várban március 10-én két tizenéves dohányzó gyerek figyelmetlensége okozott tüzet.

A tűz következtében a vár teljes tetőszerkezete leégett, megsérült a várfal egy része és számos műkincs is elpusztult. Bár a műtárgyak 90 százalékát sikerült megmenteni, a kár így is nyolcmillió euróra tehető. Ebből hétmillió euróra becsülik az épületben és egymillióra az ingóságokban keletkezett kárt. Bár a helyreállítás költségeit elvben a biztosítás is fedezhetné, Krasznahorka helyreállításának céljával több adakozás is indult. A hivatalos gyűjtést a Szlovák Nemzeti Múzeum hirdette meg, s az még jelenleg is tart.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Nem szálltak el az újlakás-árak Újpesten
Vámosi Ágoston | 2026. június 3. 18:29
A IV. kerület lakáspiaca sokszínű: a város szélén 90 millióért is lehet háromszobás, padlófűtéses új lakást kapni, de a házak jelentős része még akkor épült, amikor Újpest önálló település volt. A nagyobb, erkélyes panelekért már a metrótól távolabb is 115 milliót kérnek, az albérletárak viszont csökkenésnek indultak. A Mennyit ér az ingatlanom? a főváros északi végének piacát elemzi ezen a héten.
Ingatlan Valami furcsa történik a panelek piacán – miért kell erre mindenkinek odafigyelni?
Litván Dániel | 2026. május 28. 15:48
Pár hónapja még a piac sztárjai voltak a panelek, most gyűlnek az eladatlan lakások. Valami készül az ingatlanpiacon? 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Lejtmenetnek indultak a családiház-árak a Balatonnál
Vámosi Ágoston | 2026. május 27. 18:49
Kevés ember tudta megfizetni a balatonboglári, vagy balatonlellei családi házakat két éve, azóta viszont korrigált a piac: ma már újépítésű, panorámás, vízparti házat is lehet venni egymilliós négyzetméterár alatt. A lakásárak felzárkóztak a siófokiakhoz, de az új és a használt lakások árai között nincs érdemi árkülönbség. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Balatonbogláron, Fonyódon és Balatonlellén nézett körül.
Ingatlan Elképesztő összeget kér szivar- és biliárdszobás luxusvillájáért Szijjártó Péter szomszédja
Vámosi Ágoston | 2026. május 27. 05:44
Az egykori külügyminiszter szomszédjának cége felel a Hell-termékek magyarországi szállításáért: a BHS Trans Kft. több mint 10 milliárd forint állami támogatást kapott a választás előtt néhány nappal. Ennek töredékéért árulja a házát, amiben egy edzőterem és egy moziterem is található.
Ingatlan Az európai válság, amely Magyarországot különösen érinti – fel van adva a lecke az új kormánynak
Imre Lőrinc | 2026. május 24. 06:06
Egész Európában problémát jelent a megfizethető lakhatás és az energiaszegénység. Az Európai Unióban az elmúlt tíz évben messze Magyarországon emelkedtek az ingatlanárak a legnagyobb mértékben, miközben a szociálislakás-építések területén az európai középmezőny alján állunk. A megfizethető lakhatás megteremtése hosszú távú befektetés, amivel nem igazán tudnak a 4-5 éves ciklusokban gondolkodó politikusok választásokat nyerni – hangzott el a 3. alkalommal megrendezett Lakhatási-szakmai Fórumon, amiről lapunk is tudósított.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Már az Örs vezér tere mellett is 65 millió egy panel
Vámosi Ágoston | 2026. május 20. 19:12
Nagyot kaszálhatnak a BL-döntő hétvégéjén a zuglóiak, de az átlagos havi bérleti díj a budapesti szint alatt van. Már a Rákosrendező Projekt előtt is érződik, hogy az ingatlanfejlesztők kedvelik a XIV. kerületet, de az új lakások közül csak minden kilencedik vehető meg az Otthon Start feltételei szerint. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Zugló piacát járja körbe.
Ingatlan Brutális túlárazottság van a lakáspiacon: itt az MNB friss elemzése
Herman Bernadett | 2026. május 20. 15:12
Tavaly reálértéken 19 százalékkal nőttek a lakásárak, amire 25 éve nem volt példa, óriási a túlértékeltség, az olcsó hitel dacára is nehéz belépni a lakáspiacra sokaknak, mert nem tudják előteremteni az önerőt. 
Ingatlan Nem fogja elhinni, mennyire letarolta a piacot az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 13:30
Jelentősen élénkült a hazai lakáshitelezési piac 2025 októbere és 2026 márciusa között, amelyben meghatározó szerepet játszott az Otthon Start Program. Az új lakáscélú hitelkihelyezések 70 százaléka, több mint 1100 milliárd forint értékben ehhez a konstrukcióhoz kötődött – derül ki az MBH Jelzálogbank friss elemzéséből.
Ingatlan Ennyit kereshet, aki tavaly Nyugat-Magyarországon vett panelt, és idén eladja
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:16
Az értékesítési idő csökkent, az alku mértéke nőtt: így alakult Nyugat-Magyarország panelpiaca. Győr, Szombathely, vagy Sopron sem olyan megfizethető már, mint tavaly: 30 százalékkal nőttek az árak. 
Ingatlan Rendkívüli fordulat előtt áll a budapesti ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 10:50
Látványos tempóvesztés látható a lakáspiacon, legalábbis ami az árak emelkedését illeti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG