Kína az eddigiekhez képest szélesebbre tárta kapuit az Egyesült Államok filmipara előtt, ami több amerikai film fogadását és jobb üzleti feltételek biztosítását jelenti. A korábbi kvótán felül Kínában ezentúl évi 14 3D, vagy IMAX formátumú amerikai filmet vetíthetnek. Hollywood a hazai piacon sem panaszkodhat, a visszaesés után idén a hétvégi bevételek sorra túlszárnyalják a tavalyi eredményeket.
3D és IMAX formátumban áramlik több amerikai film Kínába
A China Daily napilap szerint Peking ugyan nem növelte a hagyományos módon készült külföldi filmek behozatalának éves 20-as kvótáját, de lehetővé teszi ezen felül 14 3D vagy IMAX, illetve hasonló formátumú film forgalmazását is. A döntésről Hszi Csin-ping kínai alelnök ötnapos egyesült államokbeli látogatása idején született megállapodás. Az amerikai filmek kínai piacra jutásának, a kulturális termékek terjesztésének korlátai ellen Washington tavaly emelt kifogást hivatalosan a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO).
Joe Biden amerikai alelnök elmondta, hogy az új helyzetben lényegesen könnyebbé válik az amerikai stúdiók számára a gyorsan növekvő kínai moziközönség elérése, ezzel együtt pedig munkahelyek ezrei kaphatnak támogatást a filmiparban. Az amerikai stúdiók részesedése a kínai piacon realizált bevételből a jelenlegi 13,5-17,5 százalékról várhatóan 25 százalékra ugrik. A hírt Chris Dodd, a Motion Picture Association of America elnöke "jelentős hírnek" nevezte az iparágban dolgozó milliók számára.
Kao Csün-su filmrendező a China Dailyben elmondta, hogy a megállapodás minden bizonnyal nagyobb kihívást jelent a kínai filmgyártóknak, ennek ellenére hosszú távon a verseny és a nyitott piac mellett száll síkra. Mint mondta, a kínai produkciók számára szűkül a terep, de egyben nagyobb nyomás nehezedik majd a kínai gyártókra, hogy jobb, piacképes filmeket állítsanak elő.
A kínai mozifilmpiac bevétele 2003 óta évi 30 százalékkal bővül, tavaly elérte a 2,1 milliárd dollárt. Egyes hollywoodi filmeknek, mint például a Transformers 3-nak vagy az Avatarnak az ázsiai ország jelentette a legnagyobb tengeren túli piacot. Kínában évente több ezer új filmszínház épül, és a tervek szerint 2015-re megduplázódik a számuk, vagyis eléri a 16 ezret. Országszerte 3D-s mozikból 2500 van, míg IMAX-ból 2012 közepére 48 lesz.
Hollywood határozottan jó úton halad
Bevételek tekintetében Hollywoodot azonban a hazai piacon sem kell félteni. Paul Dergarabedian, a Hollywood.com szakértője elmondta, hogy az idei észak-amerikai összbevétel már elérte az 1,42 milliárd dollárt, hozzátette, hogy "Hollywood határozottan jó úton halad". A tavalyi visszaesést követően a hétvégi bevételeknek újból sikerült túlszárnyalniuk az előző év hasonló hétvégéjének eredményét.
A hétvégi bevételek tekintetében jócskán elmaradt a várakozásoktól Nicolas Cage Szellemlovas-folytatásának premiere, a kasszasikerlista vezetését Denzel Washington Védhetetlen című akciófilmje vette át. A hét végén debütált folytatás, A szellemlovas: A bosszú ereje iránti érdeklődés jóval kisebb volt: a nézők 22 millió dollárért váltottak rá jegyet az Egyesült Államokban és Kanadában.
A boxoffice-listán az előző héten bemutatkozott Védhetetlen című film kapaszkodott a csúcsra 24 millió dolláros bevétellel, az előzetes becslések szerint hajszálnyira mögötte végzett 23,6 millióval a múlt heti listavezető, a Fogadom című romantikus dráma. A végleges adatok közzététele után az első helyért folyó verseny szorosabb lehet, vagy akár meg is cserélődhet a sorrend - jelezték piaci elemzők.
Címlapon
Jobban fial a magyar csőd, az IMF-megállapodás hiányának árát fizetjük
A görögországi hírek a csődkockázatunkat nem mozdították meg, de így is "jobban fizet" a magyar államcsőd, mint a hónap elején. A forint hirtelen kilengése a nem létező IMF-megállapodás ára is lehet londoni elemzők szerint, akik egyáltalán nem lepődtek meg Papademosz szavain: már készülnek a görög búcsúra.
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Ilyen ingatlanokat vehetünk 5 és 10 millió forint között
- Már kétszer annyian nézik az ingyen tévét
- Jobban fial a magyar csőd, az IMF-megállapodás hiányának árát fizetjük
- Rekord: Minden második fiatal magyar felnőtt külföldre szeretne menni
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Korai öröm: a jövő héttől már minden devizahitelest vár a Raiffeisen
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Mikor kell abbahagyni a facebookozást? (videó)
Még több KKV
Utánajártunk...
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Az IMF elárulta, mi az egyik feltétele
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Milliárdos mínusz a CIG-nél: a végtörlesztés elbánt a magyar biztosítóval
- Áfakulcs esetében uniós csúcstartók vagyunk
Állásajánlatok
- Bérszámfejtési Csoportvezető - Recruitment International Kft
- Cost Controller - Veszprém megye - Recruitment International Kft
- Production Controlling Manager - Zala megye - Recruitment International Kft
- Experienced Finance Manager - Production - Randstad Hungary Kft.
- General Ledger Accountant - Randstad Hungary Kft.
- Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
- Álomból rémálom – újabb zuhanás előtt a Facebook? (videóval)
- Mitől lesz versenyképesebb Magyarország? 21 pontos javaslat a kormánynak
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Nem csak adót vet ki, egyet meg is szüntet a kormány!
- Földre szállt pénzek: meg kell dolgozni a magas hozamért (videó)
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Gyengélkedik az euró: eljött a dollár ideje?
- Már kétszer annyian nézik az ingyen tévét
- Újabb botrány a Facebook-részvények körül
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
Ó ősi világrész
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Elintézte Ázsiát a görög exminiszterelnök
- Romló olasz GDP-előrejelzés a múltheti bankleminősítések után
- Túljegyzés mellett hozamemelkedés a spanyol állampapír aukción
- Gyengélkedik az euró: eljött a dollár ideje?
Legfrissebb híreink
- Június 4-én jegybanktörvény, utána IMF-tárgyalások?
- Kétéves mélyponton az euró, nagyot esett a BUX, a forint, az OTP
- Így tudhatjuk meg, hogy milyen tyúk tojásait esszük
- Benézett a 302-es szint alá is a forint
- Rekord: Minden második fiatal magyar felnőtt külföldre szeretne menni
- Gerhard Schroeder a Budapest Airport új elnöke
- Nem járul hozzá a Költségvetési Tanács a büdzsé módosításához
- Korai öröm: a jövő héttől már minden devizahitelest vár a Raiffeisen






