1p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A görög államháztartás stabilizálását célzó nemzetközi hitelek kétharmada bankokhoz és befektetőkhöz jutott - írta a Süddeutsche Zeitung című német lap az Attac nemzetközi globalizációkritikus szervezet számításai alapján.

Az Attac szerint eddig összesen 207 milliárd eurót utaltak át a görög kormánynak az Európai Unió, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap hitelcsomagjaiból.

Legutóbb májusban szavazták meg, hogy újabb részletet hívhasson le Görögország a nemzetközi hitelcsomagból. Részletek >>

Az athéni vezetés ebből 58 milliárd eurót görög bankok feltőkésítésére fordított, 55 milliárd euróból pedig adósságot törlesztett, vagyis lejáró állampapírok tulajdonosainak utalta át az értékpapírok után járó összeget. További 11 milliárd euróért később lejáró állampapírokat vásároltak vissza, 35 milliárd eurót pedig bankoknak, biztosítóknak és befektetési alapoknak fizettek ki a 2012-ben végrehajtott adósságleírási program keretében.

Alig maradt a reformra?

A nemzetközi segítségért cserébe jelentős megszorításokra kényszerült Görögország. Az IMF-hitelért cserébe 15 ezer köztisztviselőt kellett kirúgniuk.

A 207 milliárd euróból 159 milliárd euró így rögtön a nemzetközi pénzügyi rendszerbe került, de a fennmaradó 48 milliárd euró sem maradt az államháztartásban. Az Attac számításai szerint 35 milliárd eurót kamatkiadások fedezésére fordítottak, így végül csak 13 milliárd euró jutott az államháztartási szerkezet átalakítására.

Az Attac szerint az adatokból kitűnik, hogy "a politikai elit célja nem a görög emberek, hanem a pénzügyi szektor megmentése". A görög lakosságnak a mentőprogramokból csak a "katasztrofális társadalmi következményekkel járó brutális megszorítások jutottak" - idézte a Süddeutsche Zeitung a szervezet egy képviselőjét.

A németek cáfolnak

A német kormány visszautasítja a globalizációkritikus szervezet vádját. A berlini pénzügyminisztérium szerint a nemzetközi hitelprogramok a görög lakosság javát szolgálják, hiszen a támogatás révén sikerült megelőzni a görög pénzügyi rendszer összeomlását, és az athéni kormány időt nyert az államháztartás reformjához.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Orbán Viktor adóemeléssel ünnepelheti a választási győzelmet
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 13:31
A magyar gazdasági folyamatok kifejezetten gyengén alakulnak, évek óta nem növekszik a GDP, miközben a költségvetés hiánya magas szinten ragadt. A gazdasági problémákat tetézni fogja a választási osztogatás, ami után Orbán Viktor komoly megszorításokra kényszerülhet az áprilisi voksolás után, olvasható laptársunk, az Mfor péntek reggeli cikkében.
Makro / Külgazdaság Előre lesöpör az asztalról minden kritikát a választásokkal kapcsolatban Szijjártó Péter
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 12:37
Az az uniós nagykövet pedig, aki megszólal, kényelmetlen helyzetben találhatja magát. Kemény figyelmeztetéssel készült a miniszter egy pénteki eseményre.
Makro / Külgazdaság Az energia is jóval olcsóbb lett Németországban
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 11:36
Itt vannak a legfrissebb német inflációs adatok. 
Makro / Külgazdaság Hosszú vita után vette az első komoly akadályt Orbán Viktor cseh szövetségese
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 10:58
Eddig még ilyen hosszan nem vitáztak kormányprogramról Csehországban, de a végén kényelmes többséggel szavazták meg Babisék terveit.
Makro / Külgazdaság 46-szor nyúlt hozzá a kormány a tavalyi költségvetéshez
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 10:46
Összesen 2212 milliárdot mozgattak meg kormányhatározatokkal.
Makro / Külgazdaság Minden várakozást felülmúlt a két amerikai nagybank
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 10:12
Messze felülmúlták az előrejelzéseket.
Makro / Külgazdaság Egy év után végre maga mellé vesz valakit Várhelyi Olivér – de érdekes figurát választott
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 09:12
A bukott lengyel kormánypárttól igazolt kommunikációs tanácsadót a magyar uniós biztos.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor szerint nem fog visszajönni Ukrajnából az uniós pénz
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 08:33
Gázunk és tüzifánk van elég, de a pénzünkre Brüsszel pályázik – foglalhatnánk össze a miniszterelnök idei első közrádiós jelenését.
Makro / Külgazdaság Egymilliós támogatás: nagyon közel a határidő
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 08:04
Nagy segítséget nyújthat az otthontámogatás, de már csak néhány napig igényelhető.
Makro / Külgazdaság A Toyota Motor Europe hatalmasat hasított tavaly
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 17:19
A Toyota Európa (Toyota Motor Europe – TME) történelmi rekordot jelentő több mint 1 229 000 új autó értékesítésével zárta a 2025-ös naptári évet – tájékoztatta az MTI-t a japán autógyártó vállalat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG