1p
Ha jól tesszük a dolgunkat, akkor ez az utolsó válságkezelő költségvetés Magyarország életében, legalábbis a mostani gazdasági válság tekintetében - mondta Bajnai Gordon szezonnyitó parlamenti beszédében
Ha jól tesszük a dolgunkat, akkor ez az utolsó válságkezelő költségvetés Magyarország életében, legalábbis a mostani gazdasági válság tekintetében - mondta Bajnai Gordon szezonnyitó parlamenti beszédében.

A kormányfő a pulpitusról szólva megköszönte a parlament felelős többségének, hogy az elmúlt öt hónapban a rövid távú érdekek helyett az ország érdekét nézték. Hozzátette: ugyanezt a szilárd elhatározást és kitartást kéri tőlük a továbbiakban is.

Bajnai Gordon úgy fogalmazott: az őszi ülésszak kiemelt feladata a jövő évi költségvetés elfogadása, és amit eddig tettek a válságkezelésben, azt be kell betonozni a büdzsében.

Mint mondta, a 2010-es költségvetés - amely "testre szabott és felelős" büdzsé -, már biztosítja az adócsökkentést, megszilárdítja a pénzügyi egyensúlyt, erősíti a lét- és közbiztonságot, segíti a munkahelyteremtést, de még sok áldozatot kér.

Kiemelte, hogy a magyar gazdaság helyzete jóval stabilabb, mint néhány hónappal ez előtt volt. Emlékeztetett: a kormány maga kezdeményezte a Nemzetközi Valutalapnál, hogy a készenléti hitelkeretet ne kelljen jövő tavaszig teljes egészében felhasználni, mert "úgy tűnik, nem lesz rá szükség".

Magyarországot erősíti, ezért mindenkinek megéri, ha most felelős és fegyelmezett költségvetés készül - szögezte le. Mint mondta, húsz éve a magyar politikai élet egyik legnagyobb "rákfenéje", és legnagyobb tévedése, hogy a politikusok kizárólag egymáshoz képest határozzák meg pozícióikat, mindig egymással szemben, "ettől szakad szét az ország".

Orbán 20 éve nem látott olyan veszélyeset, mint a mostani büdzsé
A miniszterelnök szerint öt hónapja a parlamenti "felelős többség" szakított ezzel a gyakorlattal, felismerte, hogy a politikai érdek érvényesítése nem előzheti meg az ország érdekének érvényesítését, így "a pártérdek helyett a közérdek érvényesült".

A kormányfő megismételte, hogy bár az új kormány öt hónapos működése alatt sikerült megakadályozni a gazdasági összeomlást, de további kemény munka kell ahhoz, hogy Magyarország megerősödjön; a válságnak nincs vége, a neheze még hátra van.

A miniszterelnök szólt a hazai kis- és közepes vállalkozások célzott támogatásáról, az építőipar teljesítményének növekedéséről és a a forint stabilizálódásáról, és arról, hogy mára harmadára csökkent az ország csődkockázati mutatója. "Visszaszereztük pénzügyi szuverenitásunkat" - fogalmazott.

A szűkös büdzsé harmada megy jólétre
MSZP: ez még mindig nem a mélypont!

Bajnai: nem szerethető a költségvetés, de jó
Több mint 900 milliárd uniós pénz érkezik jövőre
Költségvetés: mire jut kevesebb pénz jövőre?
Költségvetés: a keménységen múlhat a távhő áfája
Közel 8 ezer milliárd a devizaadósságunk
Büdzsé 2010: Gyurcsány tovább kísért?

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG