1p
A két évvel ezelőtti japán földrengés és az azt követő szökőár piskóta lenne ahhoz a globális kihatású gazdasági katasztrófához képest, amelyet egy háború jelentene a Koreai-félszigeten. Biztonságpolitikai és pénzügyi elemzők összerakták a lehetséges forgatókönyveket.

Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ egyik legnagyobb gazdasági-politikai előrejelző intézete -  havi világgazdasági előrejelzésében "viszonylag csekély esélyűnek" nevezte egy újabb koreai háború kitörését. Szerintük ugyanis Észak-Koreának egyszerűen nincs kapacitása a phenjani rezsim által hangoztatott fenyegetések jelentős részének valóra váltására, így képtelen lenne például nukleáris támadást intézni az Egyesült Államok ellen. Észak-Korea azonban azzal is politikai-gazdasági katasztrófát okozhat, ha hagyományos tüzérségi eszközökkel venné tűz alá a határától alig 50 kilométernyire fekvő, tízmilliós dél-koreai fővárost, Szöult.

A 2011-es japán földrengésnek és szökőárnak, valamint a természeti csapást követő nukleáris válságnak világszerte érezhető logisztikai kihatásai voltak. Egy súlyos koreai fegyveres konfliktus következményei mellett azonban "eltörpülnének" a japán katasztrófa utóhatásai, mivel a háború közvetlenebbül érintené a világ két legnagyobb gazdaságát, az Egyesült Államokat és Kínát. Az EIU szerint ha a Koreai-félszigeten kialakult jelenlegi feszültség háborúba torkollna, az a világgazdaság kulcsfontosságú erőcentrumait nagy valószínűséggel recesszióba sodorná, különös tekintettel arra, hogy a háborúba az Egyesült Államok óhatatlanul belekeveredne.

Az euróövezet kilátásai háború nélkül sem túl rózsásak

Az elemzők szerint az euróövezet koreai háború nélkül is várhatóan recesszióban marad az idén, ráadásul a valutauniós gazdaság visszaesése valószínűleg nagyobb mértékű lesz a cég által eddig vártnál. Az általuk eddig jósolt 0,4 százalékos GDP-mínusz helyett most már az eurógazdaság teljesítményének 0,7 százalékos csökkenésével számolnak idén és jövőre is csak 0,5 százalékos növekedésre látnak lehetőséget.

Jóllehet enyhült az euróövezet szétesésének kockázata, a növekedési kilátások azonban nem javultak, sőt inkább halványulnak az euróövezeti gazdaság idei második félévi élénkülésének esélyei. A piacokon tapasztalható javulás, például egyes eurótagországok tőkepiaci finanszírozási költségeinek csökkenése és a tőzsdei árfolyam-emelkedés egyelőre nem szűrődött át a reálgazdaságba, a háztartások a valutauniós országok zömében továbbra is csökkentik kiadásaikat, és a leggyengébb lábakon álló eurógazdaságokban, mint Spanyolországban vagy Olaszországban, az idén 1-2 százalékos GDP-visszaesés várható - áll az EIU prognózisában.

Mások sem tapsikolnak az európai kilátásoktól

A JP Morgan közgazdászai a minap közölték, hogy az eddigi prognózisukban szereplő 0,2 százalékról 0,6 százalékra módosították az euróövezeti gazdaság idei egész évi átlagos visszaesésére vonatkozó becslésüket. A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő az idei európai kilátásokról befektetőknek összeállított, minap Londonban ismertetett - "A recesszió gödrében" címet viselő - új prognózisában azzal számol, hogy az euróövezet hazai összterméke 2013-ban átlagosan 0,5 százalékkal csökken, és jövőre is csak 0,8 százalékkal növekszik.

Az S&P azonban kidolgozott egy igen negatív alternatív forgatókönyvet is a vártnál esetleg hosszabb ideig elhúzódó recesszióra. Ennek megvalósulása esetén az euróövezetre még két évi recesszió várna: a Standard & Poor's e negatív forgatókönyve szerint a valutauniós GDP-érték az idén 1,6 százalékkal, 2014-ben 0,3 százalékkal csökkenne.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vitézy Dávid: „Benyújtottukk a helyreállítási alapra vonatkozó tervet”
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:45
A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét, ezzel újabb lépéssel került közelebb Magyarország az uniós pénzek hazahozatalához – írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook bejegyzésében.
Makro / Külgazdaság Ankarában tárgyalt Jászai Gellért
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:26
A magyar-török védelmi ipari kapcsolatok további erősítését szolgáló tárgyalásokra került sor Ankarában, ahol Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnök-vezérigazgatója, valamint a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. vezetősége a török védelmi ipar meghatározó szereplőivel folytatott egyeztetéseket.
Makro / Külgazdaság Idén mérsékelt GDP-növekedést várnak az MBH elemzői erős forint mellett
Sipos Ildikó | 2026. június 10. 16:49
Ha viszont jól használjuk fel az uniós forrásokat, akkor tartósan 3 százalék lehet a következő években a ráta.
Makro / Külgazdaság Meglódult az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:27
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, erőteljesen gyorsult az éves fogyasztóiár-emelkedés üteme májusban az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a U.S. Bureau of Labor Statistics szerdán közzétett adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Átadták Magyarország legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló berendezését
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 14:38
Magyarország eddigi legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló létesítményét adták át a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Buj határában szerdán, a két, összesen 99,8 MW teljesítményű berendezés több mint 11,3 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásból épült meg.
Makro / Külgazdaság A pedagógusok teljesítményértékelésének megújítását jövő héten tárgyalhatja a parlament
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 14:04
Jövő keddre rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte Forsthoffer Ágnes házelnöknél Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter öt törvényjavaslat megtárgyalása céljából, hogy azok elfogadása ne húzódjon az őszi ülésszakra.
Makro / Külgazdaság Jókor szállt be Novák Katalin a családi bizniszbe
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 13:46
A volt köztársasági elnök tavaly októberben lett résztulajdonos családja cégében, az Aranyklinika Kft.-ben. A társaság pont 2025-ben zárta eddigi legerősebb évét.
Makro / Külgazdaság Ne reménykedjen, ez várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 10:21
Megjelentek a csütörtöktől érvényes, friss információk az üzemanyagokról.
Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG