1p
Ha mindent jól csinál a Fidesz a választási kampányban, akkor gyakorlatilag a zsebében érezheti a választási győzelmet
A magyarországi belpolitikai helyzetről közölt tudósítást szombati számában a Die Presse című osztrák napilap. Ha mindent jól csinál a Fidesz a választási kampányban, akkor gyakorlatilag a zsebében érezheti a választási győzelmet - állapította meg a bevezetésben a konzervatív újság budapesti tudósítója, Peter Bognar.

Az összes közvélemény-kutatás földcsuszamlásszerű győzelmet jósol a konzervatívoknak, még a kétharmados többség is karnyújtásnyira van tőlük - írta. Ezért a baloldalon, főként a kormányzó szocialisták táborában máris a falra festik az ördögöt. Eszerint - folytatta - a konzervatívok kétharmados többsége veszélyt jelentene a demokráciára nézve, mert Orbán Viktor pártelnök tetszése szerint módosíthatná az alkotmányt. És hogy Orbán egy ilyen mindenható hatalommal visszaélne, abban szinte senki sem kételkedik a baloldal táborában.

Sok baloldali emlékszik még Stumpf István volt kancelláriaminiszter kijelentéseire - írta Bognar. Stumpf másfél éve egy rádióinterjúban azzal a gondolattal játszott, hogy kétharmados többség birtokában alkotmánymódosítással elnöki rendszerré lehetne átalakítani a magyar politikai berendezkedést. Stumpf nem zárta ki, hogy az elnök hivatali ideje nyolc év legyen, és sejteni engedte, hogy erős államfőként leginkább természetesen Orbán Viktor jöhetne szóba.

A már egy ideje tartó népszerűség mindenesetre csak kis részben Orbán és a pártja érdeme
- vélekedett a tudósító. Mindenekelőtt azért olyan erősek ma, mert a szocialisták olyan gyengék. Tekintve a romhalmazt, amit maguk után fognak hagyni, néhány szakértő már nem tartja kizártnak, hogy a magyar szocialisták rossz választási eredmény esetén hasonló sorsra jutnak, mint Leszek Miller lengyel szocialistái: a jelentéktelenségbe zuhannak.

Az ellenzék - írta - évek óta táplálja a választókban azt az illúziót, hogy a hőn áhított jólét kemény reformok és áldozatok nélkül is elérhető. Eszerint mindössze a társadalom összetartására, vasakaratra és az arra irányuló tisztes szándékra van szükség, hogy kivezessék az országot a nyomorúságból. Emellett sok politikai megfigyelő számára nehezen érthető, hogy Orbán Viktor előreláthatóan ismét miniszterelnök lesz, ugyanis listavezetőként mindkét legutóbbi választást elvesztette - írta a Die Presse tudósítója.

Mélypont: London nem figyel a kampányszámokra 
Kövér: 98-ban gurult el a gyógyszer 
Mesterházy egyheti nyugdíjprémiumot vizionál 
Az MDF elérte a küszöböt 

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ne reménykedjen, ez várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 10:21
Megjelentek a csütörtöktől érvényes, friss információk az üzemanyagokról.
Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG