Erdogan elnök már régóta vezeti Törökországot, de semmi nem volt elég neki, szultáni hatalom kellett. Ezt megszavaztatta népével, és noha a tavaly nyári puccskísérlet után már eddig is óriási megfélemlítés zajlott az országban, így sokan talán nem is mertek nem szavazni vagy „nem jól” szavazni, így is csak alig több mint 51 százalék jött össze, a nagyvárosok, Ankara, Isztambul és Izmir pedig az önkényuralom ellen szavaztak.
Kékcédulás
Az 51 százalékos alkotmánymódosítás nem egy elegáns dolog, különösen nem, ha pont a diktatúra lehetőségének legalizálásáról szól. Egy kétharmad még csak kinézne valahogy, de az soha nem lenne meg, hisz így is épp hogy csak sikerült kicsikarni az éppen hogy igent a megfélemlített országban. Kül-, és belföldi megfigyelők felvetették, hogy gondok merültek fel a választásokkal kapcsolatban, vagyis finoman szólva lejtett a pálya.
Az Európa Tanács megfigyelői szerint a kampányban az elnöki oldalnak aránytalanul jobbak voltak a lehetőségei, ráadásul időnként a nemmel szavazókat egyes hivatalos személyek egyszerűen terroristának nevezték ( így joggal félhettek nem kevesen, hogy cinkelt lapokkal, kamerával vagy máshogy kiderítik, hogy szavazott, és ha nem jól, terrorista, már viszi is az ÁVH-nak megfelelő szerv). Ami még durvább, és a Rákosi-féle kékcédulás választásra emlékeztet: sok szavazólapon nem volt pecsét.
Belügy?
Minderre persze mondhatnánk, hogy na és, török belügy. Igen ám, de pont a mi történelmünk az ékes bizonyítéka, hogy nem feltétlenül belügy, ami Törökországban történik. Persze most nem fogják bevenni Budát, de az ország szerepe most is igen jelentékeny Európa szempontjából. Ami a legdöntőbb: a szíriai és mindenféle más menekültek továbbengedésével vagy tovább nem engedésével Erdogan már eddig is sakkban tartotta Európát, nem egyszer zsarolásra is felhasználva pozícióját.
Törökország szerepe jelentős a tőle délre húzódó válságzónában is: akár katonailag is felléphet Szíriában, adott esetben Irakban is. Közben elvileg NATO-tagként Amerika és Európa szövetségese, de időnként Amerikával is kötekszik, Európával pedig szinte állandóan. Az oroszokkal való viszony pedig maga a bizonyíték arra, hogy milyen szélkakas tud lenni az új szultán: provokációként tavalyelőtt lelőtt egy orosz vadászbombázót, majd amikor látta, hogy túlhúzta az orosz medve bajszát, gyorsan hozzádörgölőzött Putyinhoz, és forró barátságáról próbálta meggyőzni az orosz elnököt.
A 150 év
Az igazán szomorú azonban mégis csak az, hogy egy ilyen történelmi előzményekkel bíró ország süllyed újra az egyeduralomba. A szeldzsuk törököktől, azt követően, hogy népvándorlásuk után hont foglaltak a Bizánci Birodalom (akkor inkább már csak Nagy-Görögország) anatóliai görögök lakta részében, hamar az oszmánok vették át a hatalmat, és céljuk a világ leigázása lett. Nem is kevés, ami ebből sikerült nekik: Afrikában Marokkóig ért a birodalom, Európában pedig mi tartottuk fel őket 150 évig.
A visszahúzódás évszázadokon át zajlott, az európai terülteken viszont az európai hatalmak kaptak össze a koncon: Oroszország a tengerszorosokat akarta, a többiek viszont visszatartották, így meghosszabbítva a balkáni török uralmat. Végül a balkáni népek maguk keltek fel a kicsi, de vagány Montenegró biztatására, és 1912-ben végleg lerázták a török uralmat. Csakhogy maradt utána a balkáni tűzfészek, ami pont arra volt jó, kirobbantsa az első világháborút, amibe aztán a törökök beléptek, a vesztes oldalon.
Atatürk országa
Birodalmuk maradékát is bukták, de a trianoni méretű csonkítástól Musztafa Kemal mentette meg őket, aki szembeszállt a harcolni nem akaró Antanttal, és visszaszerzett minden török lakta területet, plusz Kurdisztán jó felét is. A később Kemal Atatürknek nevezett politikus ezt követően azonnal hozzáfogott, hogy a középkori szultáni birodalom romjain modern, európai államot teremtsen. Országát demokratikusra és világiasra alakította, az arab írást a latinnal váltotta fel. A rendszer remekül is működött, a második világháborúban az ország semleges maradt, majd a nyugati rendszer integráns része lett. Eközben gazdasága is szépen fejlődött, 10 évvel ezelőttre már fel is zárkózott az általa egykor uralt Balkán szintjére, az egy főre jutó GDP már csak 20 százalékkal maradt el a magyartól.
|
| Kemal Atatürk. Forrás: Wikimedia Commons |
Ekkor jött Erdogan, és eleinte nem volt sok gond vele, de túl hosszú ideig maradt hatalmon, és szép lassan megkezdte Kemal Atatürk közel 100 éves államának lebontását. A folyamat előrehaladt, a tavalyi puccskísérlet óta már semmi nem emlékeztetett a demokráciára, a sztálini tisztogatásokra annál inkább – több tízezer embert rúgtak ki a munkahelyéről. Most feltette az i-re a pontot a mindenható elnök, ha a turbánt még nem is tette a fejére.
Európa viszont úgy tűnik, kimarad. 
