A magyar államnak 3,5 milliárd euró összegű devizabetétje van a jegybanknál, ennyit használhat fel a következő években lejáró devizaadósság törlesztésére
A devizatartalékok nagysága augusztusban 427,6 millió euróval növekedett, így a tartalékállomány augusztus végén 35,3 milliárd euró volt - közölte a Magyar Nemzeti Bank. Ezzel a jegybank tartalékai euróban számolva új történelmi csúcsra növekedtek.
Az államnak július végén 1.550 milliárd forint összegű betéte volt az MNB-nél, ebből 974 milliárd forintnak megfelelő, 3,5 milliárd euró a devizabetét. Ha a kormány júniusban lehívta volna a Nemzetközi Valutaalaptól az esedékes 1,6 milliárd eurónyi összeget, akkor a kormány MNB-nél lévő devizabetétje 5,1 milliárd euróra emelkedett volna az MNB sajtóosztályának közlése szerint.
A jegybank sajtóosztálya emlékeztetett arra: a kormány csak annyit fordíthat az MNB tartalékaiból adósságtörlesztésre, amennyi betétet az jegybanknál elhelyezett, ugyanis az MNB a maastrichti szerződés monetáris finanszírozásra vonatkozó tilalma és az uniós jogrenddel harmonizáló jegybanktörvény miatt nem hitelezheti az államot, helyette nem törleszthet.
Arról van szó ugyanis, hogy az IMF-EU hitel révén megnőtt jegybanki devizatartalék miatt az állam devizafedezete mellett az MNB forintot teremtett. A tájékoztatás szerint tévhit, hogy azt a közel 13 milliárd eurós összeget, amelyet a kormány az IMF-EU hitelszerződés révén eddig már felvett, azt a jövőben adósságtörlesztésre lehet fordítani.
A kormány a felvett hitel nagy részét az MNB-nél forintra váltotta, és a válság idején - amikor a piacon a szükséges finanszírozásnál kevesebb állampapírt tudott kibocsátani - elköltötte. Azaz ebből finanszírozta a folyó költségvetési hiányt és a lejáró adósságot - közölte a jegybank sajtóosztálya.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha az adósságtörlesztés miatt a jelzett 3,5 milliárd eurónál nagyobb összegre van szüksége az államnak, akkor az Állami Adósságkezelő Központnak (ÁKK) forintban államkötvényt kell kibocsátania, és aztán ezt a forintforrást az állam az MNB-nél devizára váltja, amelynek nyomán az MNB devizatartalékai csökkennek.
Természetesen meg lehet oldani a devizafinanszírozást a nemzetközi pénzpiacról is, mint ahogy ez 2010 elején történt, amikor 2 milliárd összegű dollárkötvényt bocsátott ki a magyar állam, pontosabban az ÁKK.
A következő két évben Magyarországnak 3,3 milliárd euró devizakötvényt kell törlesztenie, amit korábban a nemzetközi pénzpiacon bocsátott ki. Emellett 2011 végén megkezdődik az IMF-EU hitel törlesztése is, amelynek összege 2012 végéig további 5,4 milliárd euró.
MTI
Címlapon
Varga Mihály elárulta, mennyi pénzt hozhat az IMF
Az IMF–EU-megállapodás nyomán létrejövő pénzügyi biztosíték lehetőséget teremt arra, hogy a forintárfolyam stabilizálódjon, az állampapírhozamok csökkenjenek, s így több tízmilliárdos megtakarítás jelentkezzen a büdzsében – mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
Szárnyakat adunk vágyainak
- Mit tegyen, aki bankkártyával vett Malév jegyet?
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- Orbán: nem lehetetlen a Malév újraindulása
- Járatok törölve, reggel hatkor leállt a Malév
- Sajtóhírek szerint a kínaiaknak nem kell a Malév
- Letérdelt a Malév: kihirdették a rendkívüli moratóriumot
- Mit érdemel az az utas, aki a Malévtól vett repülőjegyet?
- Melyik lesz a Malév utolsó járata?
- A kormány felkészült a Malév esetleges leállására
- Nyugdíjtrükk és elbocsátások: nem csak a Malév szenved
- A Malév működésének finanszírozása január végétől ellehetetlenül
- Megágyaztak a Malév csődjének: reggel 7 óta kiemelt jelentőségű a társaság
Legfrissebb híreink
- Putyin beszámoltatta a Gazprom vezéreit
- Több mint egymillióan tartoznak az adóhatóságnak
- Csak 13 Malév-gép indult volna ma, rend van Ferihegyen
- Nem vették a szeszt tavaly év végén a magyar vásárlók
- Pluszban végzett a BUX, visszapattant a 290-ről az euró
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain
- Orosz atomerőmű építésébe száll be a Ganz
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Kisvárosnyi ember kerülhet utcára a Malévtől, de jön a Ryanair (videóval)
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Ne féljünk az államcsődtől, mert az jót hozhat nekünk
- Bekeményített a NAV: nem úszták meg a mulasztók
- Öveket becsatolni: már nem Orbán Viktor mozgatja a forintot
- Befolyásolhatták a Tibort: berágtak a svájciak
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain
- Pluszban végzett a BUX, visszapattant a 290-ről az euró





_fill_200x116.jpg)










