A kormány szakértői szemben az EKB-val a jegybank ügyében

2010. július 14., 16:43

A kormány által felkért szakértők több ponton vitatják az Európai Központi Bank (EKB) állásfoglalását a jegybanki dolgozók bérének módosításáról

A kormány által felkért szakértők több ponton vitatják az Európai Központi Bank (EKB) állásfoglalását a jegybanki dolgozók bérének módosításáról - tájékoztatott Nagy Anna kormányszóvivő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Nagy Anna kifejtette: a kabinet tárgyalta az EKB állásfoglalását, szakértők többször átolvasták, megvitatták a dokumentumot, és több ponton vitatják. Arról, hogy pontosan mely pontokat vitatják, Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője tájékoztat majd - tette hozzá.

A kormány elkötelezett abban, hogy egységesen bevezesse a kétmilliós bérplafont mindenkinél, aki közpénzből kapja a fizetését - hangsúlyozta Nagy Anna.

Az EKB álláspontja szerint biztosítani kell azt, hogy az MNB munkavállalóinak javadalmazására vonatkozó jogszabályok bármely módosításáról a jegybankkal együttműködésben szülessen döntés, kellően figyelembe véve az intézmény véleményét. A frankfurti székhelyű pénzintézet leszögezi, hogy az MNB döntéshozóinak fizetésének módosítása nem változtathatja meg a kinevezésükkor érvényes feltételeket, ezért a törvényjavaslatnak rendelkeznie kell arról, hogy a módosítás csak jövőbeni kinevezésekre vonatkozhat.

Szijjártó Péter kedden azt mondta, a kabinet továbbra is elkötelezett a valós közteherviselés, a kölcsönös felelősségvállalás megteremtése mellett, és ezzel összeegyeztethetetlen, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke a magyar átlagkereset negyvenszeresét keresse havonta, a fizetése pedig több mint duplája legyen az amerikai jegybankelnök fizetésének. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kormány működése során minden hazai jogszabályt, valamint európai uniós normát, előírást betart.

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook