A spájzban tartjuk-e az oroszokat?

2010. szeptember 04., 12:51

A magyar-orosz tárgyalásokkal teljesen új alapokra helyeznék a kapcsolatokat, ami mindkét fél igénye - mondta egy lapinterjúban Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a múlt heti moszkvai tárgyalásai kapcsán

A magyar-orosz tárgyalásokkal teljesen új alapokra helyeznék a kapcsolatokat, ami mindkét fél igénye - mondta el a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a múlt heti moszkvai tárgyalásai kapcsán.

A miniszter úgy fogalmazott: "...az az érzésem, hogy ez mindkét fél igénye". A Magyar Nemzet újságíróinak a Malév helyzetével kapcsolatos kérdésére a miniszter azt mondta: az orosz féllel olyan megegyezésre törekszenek, amely lehetővé teszi, hogy a Malév magyar nemzeti légitársaság maradjon a jelenlegi, vagy ettől eltérő formában.
A miniszter az interjúban jelezte: "a tárgyalásokon kiderült az is, hogy a magyar-orosz együttműködés egyik súlypontja az energiaszektor".

A Mol 21 százaléknyi részvényét birtokló Szurgunyeftyegazra vonatkozó kérdésre a miniszter azt válaszolta: az orosz partner prioritásként kezeli a Szurgut Molban lévő részesedésének rendezését. Hogy a magyar állam visszavásárolja-e a részesedést, arra  Fellegi Tamás válasza az volt: "... minden partnerünk - az orosz fél - számára is világossá tesszük, hogy az energiaszektorban, illetve más stratégiai területeken az állam szerepének erősítését látjuk kívánatosnak. A kabinetnek világos vonalvezetése ..., hogy a kiemelt - magyarnak tekinthető és magyarországi központtal rendelkező - nagyvállalatokban nem látja szívesen a hazai identitását megkérdőjelező külföldi tulajdon megjelenését." Így van ez a Mol esetében is - fűzte hozzá a miniszter.

Az új paksi atomerőmüvi blokkok beruházása is téma volt a tárgyalásokon. A orosz részvétel ügyében "nyomást nem, csak határozott érdeklődést" tapasztalt a miniszter.

MTI, Magyar Nemzet

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Varga Mihály elárulta, mennyi pénzt hozhat az IMF

2012. február 04., 11:40
Varga Mihály elárulta, mennyi pénzt hozhat az IMF

Az IMF–EU-megállapodás nyomán létrejövő pénzügyi biztosíték lehetőséget teremt arra, hogy a forintárfolyam stabilizálódjon, az állampapírhozamok csökkenjenek, s így több tízmilliárdos megtakarítás jelentkezzen a büdzsében – mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.

Facebook