A szolgáltató központok országa lehetünk

2010. április 22., 14:05

Tovább nőhet a szolgáltató központok szegmense Magyarországon az elkövetkező két évben, így az ágazat az ország egyik legjelentősebb foglalkoztatója lehet

Tovább nőhet a szolgáltató központok szegmense Magyarországon az elkövetkező két évben, így az ágazat az ország egyik legjelentősebb foglalkoztatója lehet - mondta el Bunna Gyula, a PricewaterhouseCoopers (PwC) igazgatója, a tanácsadó cég által készített elemzés alapján sajtótájékoztatón csütörtökön.

Hozzátette, hogy jelenleg több mint 80 szolgáltató központ működik Magyarországon 30 ezer munkavállalót foglalkoztatva. A PwC igazgatója úgy vélte, a következő két évben mintegy kétezer fővel bővülhet az ágazatban dolgozók száma.

A szolgáltató központok olyan belső vállalati célokra létrehozott egységek, amelyek mindazon - nem alaptevékenységgel összefüggő - operatív feladatok végrehajtásáért felelnek regionális, vagy akár globális szinten is, amelyeket egyébként a vállalat központi üzletágai látnának el. Rámutatott: a szektor a 2010-es állami költségvetés mintegy 1,2 százalékát adja a munkavállalókkal összefüggő adók, járulékok és áfa befizetések tekintetében.

Hozzátette:  a verseny igen erős mind a régióban, mind a Távol-Keleten a piaci szereplők megnyerésére. Bunna Gyula szerint Magyarország akkor tudná eredményesen felvenni a versenyt a szektorban legfőbb vetélytársainak számító Romániával, Oroszországgal és Kínával, ha csökkennének a magyar béreket terhelő járulékos költségek, valamint az oktatásban is jóval nagyobb szerepet kapna a minél magasabb szintű nyelvtudás megkövetelése.

A sajtótájékoztatón Mike Colicchio, a Celanese Corporation budapesti szolgáltató központjának ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: további problémát jelent, hogy szinte kizárólag Budapesten lehet szolgáltató központokat létrehozni, mivel a vidéki városokban nincs meg a kellő infrastruktúra - elsősorban irodaházak - valamint a megfelelő tudásbázis.

Hathavi bérrel lépnek le a miniszterek
Az önkormányzatok is várják a roma diplomásokat 
Mit tehet a kismama, ha dolgozni menne? 
Kismamák az álláspiacon - megéri dolgozni?
Egy éve várnak fizetésükre a szörpgyár dolgozói
Vastagabb volt az év végi jutalomboríték

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook