Nagyjából 100 nappal a választások után még kitart a kormánypártok kétharmados támogatottsága, miközben az ellenzéki pártok támogatottsága 10% alá olvadt. Április óta változás, hogy a Nézőpont Intézet friss felmérése szerint már a Jobbik a második legnagyobb politikai erő Magyarországon
Nagyjából száz nappal a választás, nyolcvan nappal az Országgyűlés és hatvan nappal a kormány megalakulása után a Fidesz népszerűsége töretlen. Az összes megkérdezett 54 százaléka választaná a Fidesz–KDNP-t egy most vasárnapi országgyűlési választáson. Egyik ellenzéki párt sem lépné át a már-már lélektaninak számító tízszázalékos határt; a Jobbikot a választókorúak 8 százaléka, a szocialista pártot 6, az LMP-t 5 százalék támogatná az urnáknál. A választási részvételüket biztosra ígérők körében a Fidesz 62 százalékos támogatottságot élvez, a Jobbik pedig minden tizedik aktív szavazó számára jelenti az ideális választást.

Pártok elutasítottsága
Júliusban a Nézőpont Intézet rákérdezett a parlamenti pártok elutasítottságára is. Azonos az arányuk azoknak (9-9 százalék), akik a Fideszre és az LMP-re semmi esetre sem szavaznának egy mostani választáson. A két leginkább elutasított párt a Jobbik (25 százalék) és az MSZP (41 százalék). A Fidesz- és a Jobbik-szimpatizánsok több mint fele (56, illetve 57 százalék) sohasem szavazna a szocialista pártra. Az MSZP- és az LMP-tábor hasonló arányban (53, illetve 57 százalék) utasítja el a szélsőséges Jobbikot. A fideszes és a szocialista bázisnak mindössze a tizede nyilatkozott úgy, hogy sohasem támogatná az LMP-t egy valamikori országgyűlési választáson. Ám mindez azzal függhet össze, hogy az új párt még nem döntötte el, kit tekint legfőbb ellenfelének.

Kétharmados többség
Az áprilisi országgyűlési választásokat megelőző kutatásunkban a megkérdezettek mintegy fele (47 százalék) az ország szempontjából inkább jónak ítélte az esélyes pártok esetleges kétharmados győzelmét. Az eredmények szerint ez a bázis (az összes megkérdezett 54 százaléka) kitart az álláspontja mellett, és jónak találja, ahogy a kormány az ország érdekében felhasználja kétharmados többségét. Különösen igaz ez – értelemszerűen – a Fidesz-szimpatizánsokra (76 százalék), de a Jobbik-tábor közel felére (43 százalék) is. Lényegesen kevesebb MSZP-támogató osztja e nézetet, de ha figyelembe vesszük, hogy az új kormány és a kétharmad kifejezések közvetlen szövegkörnyezetben szerepeltek kérdésünkben, akkor a 15 százalékos pozitív megítélés nem elhanyagolható. Érdekesség, hogy a szocialista szimpatizánsok között is akadnak olyanok, akiknek tetszik az "aktív kormányzás".

A miniszterelnök munkájának megítélése
A miniszterelnök munkájának megítélése. Az összes megkérdezett 64 százaléka elégedett Orbán Viktor miniszterelnök munkájával. A kétharmad közeli elégedettség a kormányfő töretlen népszerűségéből is adódik. A rendkívüli népszerűség, illetve az a tény, hogy Orbán méltó politikai ellenfél nélkül maradt, egyaránt szükséges a kétharmados „forradalom” működtetéséhez.

A kormány munkájának megítélése
Előző kutatásunkban élesen elvált egymástól a kormány és a kormányfő munkájának megítélése. Mintegy hatvan nappal a miniszterelnök beiktatása után az első, látványosabb intézkedések ismeretében a szavazók egyértelműen állást tudtak foglalni a kormány munkájáról. Közel 10 százalékkal emelkedett azok aránya (54 százalék), akik egyetértenek a polgári kabinet tevékenységével. Mindez azt jelenti, hogy a kormány tevékenysége (jogalkotás, személyi döntések, elszámoltatás) egyre látványosabb, s ezt alapvetően pozitívan ítélik meg. Az eredmények ismeretében tehát három hónappal a választások s két hónappal az új kormány megalakulása után nem figyelhető meg úgynevezett hitelességi deficit. Azaz a kormány iránti bizalom nem mutat csökkenő tendenciát; sőt még növekszik is.
Privátbankár - Zsiborás Gergő
Címlapon
Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
2012. február 09., 18:00
A görög pártoknak sikerült megállapodniuk az utolsó pillanatban az újabb megszorító csomag részleteiről, szabaddá téve az utat az újabb, 130 milliárd eurós mentőcsomag elől. Az IMF és a görög kormányfő így új alapon folyatják a tárgyalásokat. Kemény megszorítások jönnek. A tőzsdék a jó hír ellenére stagnálnak és az euró is csak átmenetileg pattant fel.
bazi nagy görög megszorítás
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
Legfrissebb híreink
- Nagyot üzleteltek a kanadaiak Kínában
- Leáll a bolgár áramexport a hideg miatt
- Pozitív diszkrimináció brit felsővezető nőknek
- Lefagytak: súlyos áramellátási nehézségek a Vajdaságban
- Nyártól új vezetőt kap a Pricewaterhouse Coopers
- Fejenként kétmillió dollárt kérnek a hajókatasztrófa túlélői
- Levették az NGM honlapjáról az államadósságmérőt
- Warren Buffet nem szereti a kötvénypiacot
- Honnan volt pénze a lakosságnak a végtörlesztésre?
- Tíz részvény, amibe érdemes befektetni a JPMorgan szerint
- Olajembargó: fogy az élelem Iránban
- Visszasírják a HR-esek a régi cafeteria juttatásokat
- Üveghangig gerjesztik a piacokat a görögök, jó napot zárt a forint
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Árfolyamgát: új szabályok, határidők - itt vannak a részletek!
- Már a Mekiben is fizethetünk SZÉP kártyával
- Ne féljünk az államcsődtől, mert az jót hozhat nekünk
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- KÖNYVELŐ–SZÁMVITELI ÜGYINTÉZŐ - Budaörs Város Önkormányzata
- Credit Controller - Adecco
- Financial Derivatives Trader - GHF Kereskedelmi Kft.
- KÖNYVELŐ (Szlovák nyelvtudással) - GLS General Logistics Systems Hungary Kft.
- Financial Trainee - Financial Controlling - DIAGEO Üzletviteli Szolgáltatások Kft.

_fill_200x116.jpg)