A választók durván fele nem megy el voksolni

2010. február 10., 18:46

Negyedével kisebb arányú a részvételi hajlandóság a 2010. áprilisi parlamenti választást megelőzően, mint 2006-ban és 2002-ben volt - mondta az Ipsos Zrt. elnöke

Negyedével kisebb arányú a részvételi hajlandóság a 2010. áprilisi parlamenti választást megelőzően, mint 2006-ban és 2002-ben volt - mondta az Ipsos Zrt. elnöke szerdán az MTI-nek Szekszárdon.

"A választóknak durván a fele nem akar elmenni választani, ami a 2006-os és 2002-es választáshoz képest lényegesen alacsonyabb szint; akkor a hasonló időszakban közel egynegyedével volt erősebb a választók részvételi szándéka" - fogalmazott Levendel Ádám a szekszárdi Útkereső Klubjában tartott előadása előtt.

A közvélemény-kutató szerint a választási előrejelzés leggyengébb pontja az, hogy a megkérdezettek valóban leadják-e a szavazatukat. A 2009. júniusi európai parlamenti választás előtt húsz százalékkal többen jelezték részvételüket, mint ahányan elmentek szavazni - mondta a szakember.

Megjegyezte: a 2010-es áprilisi választást az 1990-eshez és az 1994-eshez hasonlónak tekinti, amikor már korábban eldőlt, hogy kormányváltás lesz. "Ez egy valószínűség" - tette hozzá Levendel Ádám.

A közvélemény-kutatások megbízhatóságával kapcsolatban kifejtette: a mérési hibák száma az elmúlt ötven évben a nemzetközi kutatásokban nőtt, ami a hagyományos pártválasztó magatartás visszaszorulásával magyarázható.

"Ma Magyarországon és Európa legtöbb országában nagy távolságban vannak a pártok az emberektől, inkább választási pártként működnek. Nem csak a választói magatartás ingadozik, hanem a pártok programja is" - mondta.

Ön szerint mely pártok jutnak be a parlamentbe? Szavazzon!
Levendel Ádám hozzátette, hogy ez "irányfüggetlen". A pártok - mint egy álarcosbálban - szerepet cserélnek, az egyik választásnál az egyik, a másiknál egy másik párt áll elő a nyugdíjasok védelmével; a választó megmarad a tartalomnál, de ellentétes pártokra szavaz.

Arra a hírre reagálva, miszerint a Duna Televízió a választások estéjén nem közöl exit-poll eredményeket, hanem pre-election survey (választásnapi kutatás) eredményeket tesz közzé, megjegyezte: az exit-poll visszaszorulása annak eredménye, hogy nagyon drága és a felmérés után viszonylag gyorsan van választási eredmény.

A több százezer ember megkérdezésével végzett exit-poll nem adott jobb eredményeket, mint egy szokásos mintavételes technikával készülő felmérés - jelentette ki az Ipsos Zrt. elnöke.

Demszky: a Miniszterelnöki Hivatal tévedett
Orbán halálával ironizált egy szocialista jelölt
Bokros Lajos megüzente az okos állam receptjét
Orbán felemelné a cigányokat
Fidesz: Szili ellopta a jelszavunkat!
Olajfa-koalíciót akarna az MSZP
Lendvai: Orbán megrendelést adott a tizedelésre
Orbán: az elszámoltatások megtizedelik az MSZP-t

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook