Autósok, hajrá: már csak 1 hét maradt a kötelezőváltásra!

2009. november 23., 07:53

Utolsó hetébe lépett a novemberi kötelező biztosítási kampány – decemberben még lehet új szerződéseket kötni, ám csak azoknak, akik e hónap végéig felmondják meglévő kötelezőjüket

Utolsó hetébe lépett a novemberi kötelező biztosítási kampány – decemberben még lehet új szerződéseket kötni, ám csak azoknak, akik e hónap végéig felmondják meglévő kötelezőjüket. A Netrisk.hu számításai szerint eddig 320 ezren válthattak kötelező biztosítást az interneten keresztül - a finisben még meg is duplázódhat az átszerződők száma

A Netrisk.hu biztosítási portál becslése szerint november elseje óta mintegy 320 ezren köthettek új kötelező biztosítást az interneten keresztül. Ebből 190 ezren vették igénybe a Netrisk szolgáltatását. A finisben a forgalom még meg is duplázódhat. A technikai előrejelzések alapján több mint 600 ezer on-line átszerződőre lehet számítani december végéig. A váltók összlétszáma így országosan elérheti az egymilliót az idén.

Azok az ügyfelek, akik a kampány első három hetében új kötelező biztosítást kötöttek a Netrisk.hu-n, több mint 2,2 milliárd forintot takarítottak meg jövő évi kötelező biztosításukon. Év végéig ez a szám várhatóan meghaladja a 4,4 milliárd forintot. Országosan az átszerződéssel megspórolt biztosítási díj a Netrisk becslése alapján több mint 12 milliárd forint lehet az idén.

A kötelező biztosításoknál megfigyelhető jelentős díjcsökkentés jövőre komoly problémákat okozhat: az alacsonyabb díjbevételek miatt csökkenhet a kárrendezés színvonala is.
Részletek >>
Mindez ugyanakkor csak a kötelező biztosításokra vonatkozik, miközben az együttkötési akcióknak hála a casco biztosítások díja is meredeken csökken. A Mabisz statisztikája szerint a casco szerződések átlagdíja Magyarországon 109 ezer forint volt az év első negyedében. A Netrisk.hu-n a kötelezővel együtt megköthető casco biztosítások átlagdíja jelenleg ennek majd fele: mindössze 64 788 forint.

A legtöbb új casco szerződést – 100-ból 27-et – a Köbéhez kötik az ügyfelek, ezt követi az Uniqa 24, majd az Allianz 17 százalékkal. A Genertel az új casco szerződések 14, a Generali 13 százalékát mondhatja a magáénak.

A kötelező biztosítások esetében a legtöbb új szerződést változatlanul az Allianz köti. Állománydíj alapján a piacvezető biztosító részesedése csaknem 27 százalékos. Az Allianz mögött a verseny kiegyenlített: a Genertel, a Generali, az Uniqa, az Aegon és a Köbe az új szerződések mintegy 10-10 százalékát viszi el - olvasható a Netrisk.hu közleményében.

Gyerekeink lenyomják nekünk a kötelező-tarifát
Az Év Honlapja: az AEGONdirekt.hu a kategória legjobbja
Aki óvatos, annak a casco is olcsóbb

25 ezren már a Generalira szavaztak
Kötelező: idén is sláger az újrakötés - olcsóbban
Kötelező vihar: megtévesztik az autósokat?

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok

2012. május 25., 19:14
Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok

A napsütéses órák száma és az adósságdinamika mintha egyenes arányban állna egymással, minél délebbre megyünk annál nagyobb a baj - így van ez Spanyolországon belül is. Az autonóm tartományoknak annyi pénzre van szükségük év végéig, amennyi toxikus eszközt a bankrendszer az esztelen ingatlanfejlesztéseknek hála "összeszedett". De ki adott nekik pénzt eddig?

Facebook