Befagyasztotta a kormány a tartalékot

2010. február 17., 15:05

Befagyasztotta a kormány a stabilitási tartalékot; ha a költségvetési törvényben meghatározott adó és járulék bevételek együttesen legalább 2 százalékkal meghaladják az előirányzatot, akkor döntést hoznak a kérdésről

Befagyasztotta a kormány a stabilitási tartalékot, azzal a megjegyzéssel, hogy a tartalék felhasználásáról akkor hoz döntést, ha a költségvetési törvényben meghatározott adó és járulék bevételek együttesen legalább 2 százalékkal meghaladják az előirányzatot.

A költségvetési törvényben az adó-és járulék bevételi előirányzat több mint 7 ezer milliárd forint, így a bevételnövekménynek legalább 140 milliárd forintot kell kitennie.  Az összeg nagyjából megfelel a mintegy 100 milliárdos stabilitási tartaléknak a kieső  50 milliárd forintos  vagyonadóval megnövelt értékének.

Oszkó Péter pénzügyminiszter az IMF és az EU delegációjával közösen tartott sajtótájékoztatón hétfőn már jelezte: a kockázatok miatt a kormány arra készül, hogy befagyassza a teljes stabilitási tartalékot. Úgy vélte, hogy az idei, mintegy 170 milliárd forintra tehető kockázatokat - az 50 milliárdos vagyonadó kieséssel együtt - kedvező változások csökkentik: például a magánnyugdíjpénztári visszalépések 60 milliárddal, illetve a kamatpályából is adódik mintegy 50 milliárdos megtakarítás.

A Magyarországon éppen aktuális felülvizsgálatukat lezáró delegációk is azt hangsúlyozták: teljesíthető az idei, 3,8 százalékos államháztartási hiánycél, de csak szigorú fiskális politika folytatása és a tartalékok megtartása mellett. Megjegyezték, hogy szükség lehet a tartalékok újrafeltöltésére is.

Így képzeli a Fidesz az adócsökkentést
London: felminősítés előtt Magyarország
A PM bízik a hiánycélban
Nőtt az állam finanszírozási igénye

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook