Cafeteria: a melegétel utalvány lesz a sláger

2009. november 11., 13:45

A munkáltatók kétharmada jövőre is ugyanakkora cafeteria költségkeretet tervez, mint ebben az évben, így a kedvezményes adózású elemek esetén a dolgozók többsége ötödével kevesebb juttatásban részesül majd az új évben

A munkáltatók kétharmada jövőre is ugyanakkora cafeteria költségkeretet tervez, mint ebben az évben, így a kedvezményes adózású elemek esetén a dolgozók többsége ötödével kevesebb juttatásban részesül majd az új évben - mondta Bessenyey Bálint, a Sodexo Pass ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón Budapesten.

Kiemelte: a Sodexo Pass 1300 cafeteriával rendelkező cég körében készített felmérése alapján csak a munkáltatók 16 százaléka növeli cafeteria költségkeretét, míg a gazdasági válság miatt 18 százalékuk csökkenteni kényszerül azt.

Rámutatott: nincs jelentős eltérés az állami és a magánszektor béren kívüli juttatási stratégiájában, mivel az állami szektorban a munkáltatók 79 százaléka, míg a magánszektorban a cégek 72 százaléka döntött úgy, hogy 2010-ben nem változtatja meg a ráfordítás mértékét.

A Sodexo Pass ügyvezető igazgatója emlékeztetett, jövőre több olyan népszerű juttatás is a normál adózású elemek közé fog kerülni, mint a hideg étkezési utalvány, az ajándék utalvány vagy a kultúra utalvány, míg a melegétel utalványt, az iskolakezdési támogatást, a helyi közlekedési bérletet, az üdülési csekket és a pénztári befizetéseket 25 százalékos adó sújtja majd.

Ennek eredményeként a kedvezményes körbe tartozó elemek népszerűsége meg fog ugrani, így például az étkezési utalvány helyett várhatóan jóval többen választják majd a melegétel utalványt - vélte. Bessenyey Bálint hangsúlyozta: ha a munkavállalók a kedvezményes elemeket választják, akkor a teljes ráfordított összeg 80 százalékát, míg bérben ugyanezt kifizetve a munkáltató költségének csupán 54 százalékát kapják meg.

A Sodexo felmérése alapján elmondta: annak ellenére, hogy a melegétel utalvány havi értékhatárát jövőre felemelik 12 ezer forintról 18 ezer forintra, a cégek többsége marad az idei érték mellett.

Vége a milliós ajándékozásnak
Az idei karácsony nem az ajándékokról szól majd
Advent Bécsben - hagyomány és újdonság 
A cafeteria megadóztatása veri ki a biztosítékot

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap

2012. május 25., 17:00
Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap

Görögországban leálltak a 130 milliárd eurós hitelprogramhoz kapcsolódó reformok - írta a Süddeutsche Zeitung. A német lap szerint az átmeneti kormány csaknem teljesen cselekvésképtelen, a februárban elfogadott hitelprogramhoz kapcsolódó előírásokat pedig egyáltalán nem tudja teljesíteni. Leállt például a privatizáció, ami önmagában is milliárd eurós nagyságrendű lyukat üt a költségvetésben.

Facebook