Elkerülhetetlen a tavaszi gázáremelés?

2010. február 13., 10:28

A Népszava ismertetése szerint egyes szakértők úgy látják: áprilistól 5-10 százalékkal növekedhet a lakossági felhasználók esetében a földgáz ára

A Népszava ismertetése szerint egyes szakértők úgy látják: áprilistól 5-10 százalékkal növekedhet a lakossági felhasználók esetében a földgáz ára.

A napilap szombati számában arról ír, hogy a korrekciót az elmúlt hónapokban megnövekedett olajárak teszik szükségessé. A földgázárak ugyanis kilenchavi késéssel követik a nemzetközi kőolajárakat, amelyek a korábbi 60 dollár közeli szintről az elmúlt időszakban a hordónkénti 70 dollár fölé emelkedtek. Emiatt a világpiaci gázárak a mostani ezer köbméterenkénti 300 dollár körüli árszintről áprilisra 320 dollárra emelkedhetnek.
   

Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezetője öt százalék körüli árkorrekciót jelez előre. Álláspontja szerint azonban a legfőbb árnövelő tényező ezúttal a forint dollárral szembeni gyengélkedése lesz - ismerteti a Népszava.
   
A kutató megjegyezte: a lakossági földgázárakban ma már csak 50 százalékos súlyt képvisel a gáz ára, a többi részt az adók, és a szállítási, illetve a tárolási költségek teszik ki. Így abban az esetben például, ha magáért a gázért a későbbiekben tíz százalékkal többet kellene fizetni, az a teljes végfelhasználói árra vetítve csak ötszázalékos áremelkedést jelentene - olvasható a napilapban.

Január 1-jétől 4%-al drágul a gáz átlagosan
A gázáremelés valójában csökkentés?
Ennyivel drágul a gáz január 1-jétől

Népszava

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook