Építőipar: mások futhatnak a pénzük után

2009. november 24., 08:38

Jobb helyzetbe hozzák az alvállalkozókat az építési szerződésekre vonatkozó október elejétől folyamatosan módosuló jogszabályok

Jobb helyzetbe hozzák az alvállalkozókat az építési szerződésekre vonatkozó október elejétől folyamatosan módosuló jogszabályok - állítja Dr. Nádasdy Zoltán, a Nörr&Társai Ügyvédi Iroda vezetője.

A változtatások szükségszerűségével kapcsolatban Dr. Nádasdy Zoltán elmondta: közismert, hogy a körbetartozások és az elszámolással kapcsolatos viták nagyon gyakoriak az építőiparban Magyarországon, ezért a „sor végén” álló alvállalkozók sokszor nem jutottak hozzá az elvégzett munkájuk ellenértékéhez. Mivel az érintett cégek nem szoktak elég tőkeerősek lenni, a tartozások nem csak működőképességüket, de akár fennmaradásukat is veszélyeztették. Az új szabályozás a szakember szerint megkísérel tisztább viszonyokat teremteni a szerződést kötő felek között.

A szabályozás egyrészt meghatározza az építési és tervezési szerződések kötelező tartalmi elemeit, az írásbeliséget pedig kötelező formai érvényességi feltételként jelöli meg – mondta a Nörr&Társai Ügyvédi Iroda vezetője. A jogszabályban felsorolt elemek nélkül a szerződések nem tekinthetőek érvényesen létrejöttnek. Ezért javasolt az építőipari szereplők mindegyikének, hogy az eddig alkalmazott mintákat felülvizsgálja – hívta fel rá a figyelmet Dr. Nádasdy Zoltán.

Októberben is közel 300 építőipari cég ment tönkre, de a cégvezetők legalább megszüntetik a céget, mielőtt végleg eladósodna. Az is igaz, hogy 50%-kal több új céget is bejegyeztek az ágazatban. Részletek>>
Az új szabályok az alvállalkozók védelmében előírják, hogy a részükre történő díjfizetés határideje nem térhet el a fejlesztő (megrendelő) által a fővállalkozó részére való díjfizetésétől és hogy a díj fővállalkozó számlájára mindaddig nem utalható át, ameddig az maradéktalanul ki nem fizette az alvállalkozóknak járó kötelezettségeit.

A szakember szerint kiemelhető még, hogy a vállalkozói illetve alvállalkozó teljesítéseket nem a fejlesztőnek illetve fővállalkozónak, hanem – jogszabályban meghatározott esetekben (például 1,4 milliárd forintnál nagyobb értékű építkezések, vagy közbeszerzés esetén) – semleges műszaki ellenőrnek (fővállalkozóknál alvállalkozókkal szemben minden esetben felelős műszaki vezetőnek) szakmai alapon igazolnia kell. Ennek azért kiemelkedően fontos a jelentősége, mert a díjfizetések a teljesítésigazolásokon alapulnak - hangsúlyozza.

Ugyancsak nagyobb építkezéseknél a fejlesztőnek az építkezés (illetve annak egyes szakaszainak) megkezdése előtt előre rendelkezésre kell bocsátani (át kell adni) a vállalkozói díjat egy úgy nevezett fedezetkezelő részére. A fedezetkezelő pedig a teljesítések leigazolása esetén fizeti ki a fejlesztőtől előre átvett összegekből a vállalkozókat. Így az elszámolás rendszerébe olyan elemek épülnek be, amelyek biztosítják, hogy a vállalkozók és az alvállalkozók az elvégzett munka után hozzájussanak a díjukhoz.

Az építési szerződés tartalmára vonatkozó szabályok október 1-jétől hatályosak. A szabályozás másik része januártól, míg a fedezetkezelőre vonatkozó rendelkezések 2010. áprilisától alkalmazandóak.
Dr. Nádasdy Zoltán  szerint más kérdés ugyanakkor, hogy a megrendelők oldalán a garanciális elemek beépülése várhatón drágítja a projekteket, hiszen fedezetkezelő alkalmazása esetén a fejlesztőknek a vállalkozónak járó díjat „előre” át kell utalniuk; a már átutalt összegekből pedig esetleges hibás vagy késedelmes vállalkozói teljesítés miatt díjlevonás már nem érvényesíthető, ezek legfeljebb utólag követelhetők a vállalkozóktól.

Ha eddig tehát az alvállalkozók „futottak” a követeléseik behajtása után, akkor most várhatóan a fejlesztők kerülnek ilyen helyzetbe, ami rájuk nézve kifejezetten előnytelen – összegzi a szakember a változtatások lehetséges hatását..

Csalárd csőd és adóelkerülés az építőiparban?
Albérletbe üldözött minket a hitelszigor
Várni kell az építőipar talpra állására
Megszűnő cégbejegyzések, milliárdos tartozások
Csak az útépítés miatt él még az építőipar

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook