Ezreket rúgnak ki az Opeltől

2010. január 21., 13:45

Összesen 8300 munkahelyet szüntet meg a General Motors autógyár Európában - jelentette be Nick Reilly, a cég európai igazgatója - bezárják az antwerpeni gyárat

Összesen 8300 munkahelyet szüntet meg a General Motors autógyár Európában - jelentette be Nick Reilly, a cég európai igazgatója csütörtökön Brüsszelben sajtótájékoztatón.

Mint mondta, a vállalat kénytelen volt fájdalmas döntéseket hozni, miután "szembesült a szűkülő autópiac realitásaival". Megerősítette, hogy bezárják a 2300 főt foglalkoztató antwerpeni Opel-gyárat, Németországban pedig 4 ezer állást építenek le.

Az Opel összesen mintegy 48 ezer alkalmazottat foglalkoztat közvetlenül Európában. Csak a belgiumi üzem felszámolása mintegy 10 ezer beszállítói munkahelyet is érint.

A 80 éve működő flamand üzem sorsának megpecsételődését már korábbi kiszivárogtatásokban is jelezte a gyár, a hivatalos döntés azonban csak most született meg. Mint Nick Reilly mondta, az Astra típus gyártását Antwerpenből egy másik városba helyezik át. Sajtóértesülések szerint a németországi Bochumról van szó.

Nick Reilly - aki elsősorban a belga részleget érintő döntést kívánta ismertetni - nem részletezte, pontosan hol csökkentik még a kapacitást. Arra azonban emlékeztetett, hogy felmérése szerint - a nemzetközi gazdasági válság következtében - idén összesen 1,5 millióval kevesebb autót értékesítenek majd a gyárak, mint tavaly, a válság előtti éves szinthez képest pedig 4 millióval csökken az eladás.

A döntés kizárólag gazdasági megfontolásokon alapul - hangoztatta az igazgató. Az Európai Bizottság korábban jelezte, hogy szoros figyelemmel követi az Opel lépéseit, és intette a gyárat attól, hogy a gazdaságitól eltérő - például földrajzi - tényezők alapján hozzon döntéseket.

Az antwerpeni gyár bezárása csalódást igen, de nagy meglepetést nem okozott, maguk a dolgozók is már hónapok óta számítottak rá. A helyi kormány még a közelmúltban is tett kísérletet a gyár bezárására, jelentős pénzügyi támogatást ígérve az Opelnek, de a jelek szerint ez az erőfeszítés is hiábavalónak bizonyult. A flamand nagyvárosban nyáron szűnik meg az Opel tevékenysége.

 Az amerikai General Motors a legjobb úton halad afelé, hogy eljátssza a közvélemény Opel márka iránt érzett szimpátiáját - mondta Ferdinand Dudenhöffer professzor, autóipari szakértő, a Duisburg-Essen egyetemen működő "CAR-Center" autóipari technológiai kutató intézet vezetője a dpa hírügynökségnek a konszern antwerpeni üzemének bezárását kommentálva.

A General Motors "cowboy-mentalitása" az Opel "amerikai szanálása" során nem talál megértésre sem a politikában, sem az alkalmazottak körében, sem pedig a közvéleményben. "Kész tények elé állítják az érintetteket" - fogalmaz Ferdinand Dudenhöffer, az Opel vezére Nick Reilly vezetési stílusáról szólva.

Az Opel szerinte legnagyobb érékét, azt a márkahűséget játssza el, ami 2009-ben egyenesen a csődtől mentette meg.

A neves autóipari szakértő borúsan ítéli meg az Opel márka értékesítési kilátásait. Piaci részesedése szűkülni fog az idén az egyébként is csökkenő nyugat-európai piacon. Véleménye szerint az Opel/Wauxhall az idén 950 ezer autót tud majd eladni a tavalyi 1,016 millió után.

Az elszenvedett veszteségek mellett az Opelnél további hatalmas átszervezési kiadásokra lesz szükség - mutat rá Ferdinand Dudenhöffer, 1,5 milliárd euróra becsülve az idén jelentkező összeg nagyságát. A General Motorsnak az idén és jövőre hatalmas finanszírozási forrásokat kell biztosítania, állami támogatásra azonban hétről hétre folyamatosan csökken az esélye. "Az észak-rajna-vesztfáliai tartományi választások után ez gyakorlatilag nullára csökken" - mondta.

Kínával közösen nyomul a GM
Kiderült: kilencezer embert kirúgnak az Opeltől

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook