Januári drágulás: több pénz kell az élethez

2010. február 12., 09:14

A fogyasztói árak az idén januárban 6,4 százalékkal emelkedtek az előző év januárjához viszonyítva, és 1,4 százalékkal haladták meg a tavaly decemberi szintet - közölte a KSH. A bruttó hazai termék (GDP) 0,4 százalékkal csökkent 2009 negyedik negyedévében a harmadik negyedévhez képest

A fogyasztói árak az idén januárban 6,4 százalékkal emelkedtek az előző év januárjához viszonyítva, és 1,4 százalékkal haladták meg a tavaly decemberi szintet - közölte a KSH. A bruttó hazai termék (GDP) 0,4 százalékkal csökkent 2009 negyedik negyedévében a harmadik negyedévhez képest

2010. januárban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 1,4% volt, 2009. januárhoz viszonyítva az árak 6,4%-kal növekedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Egy hónap alatt – 2009. decemberhez viszonyítva – az élelmiszerek árai 2,2%-kal növekedtek. Növekedett az idényáras élelmiszerek, azaz a burgonya, friss zöldség, gyümölcs (13,7%), az étolaj (10,9%), valamint a szalámi, szárazkolbász, sonka (3,3%) ára. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai az előző hónaphoz képest 0,8%-kal drágultak. Árcsökkenés volt megfigyelhető a sertéshús (2,4%) és a párizsi, kolbász (2,2%) esetében.

Az átlaghoz képest nagyobb mértékben emelkedtek a szeszes italok, dohányáruk (2,6%) és az egyéb cikkek (2,5%) árai, ez utóbbin belül a járműüzemanyagok ára 6,5%-kal nőtt. Szintén átlag felett drágult a háztartási energia (1,7%), ezen belül a vezetékes gáz ára 2,3%-kal nőtt.

Az elemzőket meglepte a januári 6,4 százalékos infláció, az MTI kérdésére  pénteken 3,8-4,5 százalékos átlagos éves inflációt jeleztek előre 2010-re. Kellemetlen meglepetésnek nevezte a 6,4 százalékos inflációs adatot Németh Dávid. Az ING Bank elemzője 6 százalékos fogyasztói árnövekedéssel számolt. Az MKB Bank prognózisa 5,8 százalékos infláció volt - mondta Kondrát Zsolt vezető elemző.
A szolgáltatások körében átlag alatti áremelkedés (0,7%) volt megfigyelhető,
ezen belül a postai szolgáltatások ára 6,5, a szemétszállítás díjtételei 3,4, a helyi tömegközlekedésé 1,7%-kal növekedtek. A tartós fogyasztási cikkek körében bekövetkezett 0,4%-os áremelkedés szintén átlag alatti volt. A ruházkodási cikkekért átlagosan 3,9%-kal kellett kevesebbet fizetni az előző hónaphoz viszonyítva.

12 hónap alatt, 2009. januárhoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál kisebb mértékben, 2,9%-kal emelkedtek.
Ezen belül jelentősen drágult a kávé 12,9, a tojás 9,9, csokoládé, kakaó 9,6, a párizsi, kolbász 6,9, valamint a házon kívüli étkezés 6,7 százalékkal. Árcsökkenés következett be az étolaj (14,2%), a liszt (6,4%) és a tej (5,7%) esetében.

Az átlaghoz képest nagyobb mértékben, 13,7%-kal drágultak az egyéb cikkek, ezen belül a járműüzemanyagok ára 31,7%-kal, a gyógyszer, gyógyáru 8,5%-kal drágult. Szintén átlag feletti (11,6%) volt az áremelkedés a szeszes italok, dohányáruk esetében. A szolgáltatások átlag alatti 5,6%-os árnövekedésén belül a szemétszállítás 13,7, a helyi tömegközlekedés 7,1%-kal drágult. Szintén átlag alatt emelkedtek a háztartási energia árai (4,0%), ezen belül az elektromos energia ára 15,9%-kal nőtt, a távfűtésé 17,1%-kal csökkent. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 3,9%-kal, a ruházkodási cikkekért 1,2%-kal kellett többet fizetni, mint egy évvel ezelőtt.

Ön szerint változást hoz az új kormány? Szavazzon!
A KSH és az Ecostat közös gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 4%-kal, a naptári hatás kiszűrésével 4,1%-kal csökkent 2009. negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,4%-kal csökkent a bruttó hazai termék.

A becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek. Az előzetes adatok alapján 2009-ben a gazdaság teljesítménye 6,3%-kal, a naptári hatás kiszűrésével 6,2%-kal esett vissza.

Privátbankár Árkosár: 1%-os áremelkedés

Folytatódott a januári áremelkedés: februári árkörképünk során az elmúlt hónaphoz képest 1 százalékos pluszt tapasztaltunk három hipermarketben - de legalább valamivel kevesebbet kell fizetnünk, mint tavaly ilyenkor. A liszt, az alma és a banán vezette a havi drágulást. A Privátbankár éppen három éve pakolja tele az Árkosarat; legfrissebb felmérésünk:

Jubileumi áremelkedés: ismét drágább a bevásárlás >>

A harmadik negyedévben a naptári hatás kiszűrésével és kiszűrése nélkül még egyaránt 7,1 százalékkal csökkent Magyarország bruttó hazai terméke az előző év azonos időszakához képest, míg az  előző negyedévihez képest 1,8 százalékkal csökkent. 2008. negyedik negyedévében a kiigazítás nélküli, nyers adatok szerint 2,5 százalékkal, naptári hatás kiszűrésével 2,7 százalékkal, szezonálisan és naptári hatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján pedig 2,2 százalékkal csökkent a GDP az előző év azonos időszakához mérten. A harmadik negyedévhez viszonyítva pedig 1,9 százalékos volt a visszaesés. Tavalyelőtt a gazdaság kiigazítás nélkül 0,6 százalékkal, naptári hatás kiszűrésével, szezonálisan és naptári hatással kiigazítva egyaránt 0,4 százalékkal nőtt.

Szabó Péter, a KSH főosztályvezetője elmondta: tavaly az utolsó negyedévben a mezőgazdaság gyengébben teljesített, mint egy évvel korábban, az építőipar "kifulladni látszik", ami ront a negyedéves eredményen. Az ipari teljesítmény ugyanakkor javul, egyszámjegyű csökkenést valószínűsítenek a szakemberek. Ez a főosztályvezető szerint elsősorban a bázishatásnak köszönhető. A visszaesést lassította az export teljesítménye is - tette hozzá.


GDP-adatok és infláció Európában

Az EU 27 tagországában 2009. decemberben a fogyasztói árak a harmonizált adatok szerint átlagosan 1,4%-kal voltak magasabbak, mint 2008. decemberben. Árcsökkenés volt  megfigyelhető többek között Írországban (2,6%) és Észtországban (1,9%), a legnagyobb áremelkedést pedig Magyarországon (5,4%) és Romániában (4,7%) mérték.

Tavaly a negyedik negyedévben nem változott a német GDP a harmadik negyedévihez képest és 2,4 százalékkal csökkent a 2008 negyedik negyedévihez képest. Az elemzők negyedéves összevetésben 0,3 százalékos növekedést, éves összevetésben 2,2 százalékos csökkenést jeleztek előre. A német szövetségi statisztikai hivatal megerősítette a 0,5 százalékos 2009-es GDP csökkenést jelző korábbi adatát. A tavalyi első negyedévben 3,5 százalékkal csökkent a GDP az előző negyedévhez képest, a második negyedévben 0,4 százalékkal nőtt, a harmadik negyedévben pedig 0,7 százalékkal emelkedett.

A szlovák gazdaság teljesítménye a vártnál kisebb mértékben, 2 százalékkal bővült 2009 negyedik negyedévében az előző negyedévhez képest, de a harmadik negyedévi 1,6 százalékos GDP-növekedési ütemhez képest gyorsult. A 2008-as negyedik negyedévihez képest a 2009 negyedik negyedévi GDP 2,7 százalékkal esett vissza, kevésbé, mint a harmadik negyedévben, amikor 4,9 százalékos volt a visszaesés éves összevetésben. Elemzők 2,2 százalékos negyedik negyedévi GDP növekedést jeleztek előre negyedéves összevetésben és 4,1 százalékosat éves összevetésben. A szlovák statisztikai hivatal adatai szerint 2009-ben az ország bruttó hazai terméke 4,7 százalékkal zsugorodott.

A várakozásokkal ellentétben még csökkent a cseh bruttó hazai termék a tavalyi év utolsó három hónapjában. A statisztikai hivatal pénteken ismertetett adatai szerint a GDP 0,6 százalékkal csökkent az előző negyedévhez, és 4,2 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest. Elemzők negyedéves összevetésben 0,8 százalék növekedésre, éves szinten 2,8 százalékos csökkenésre számítottak.

A román bruttó hazai termék (GDP) 2009-ben 7,2 százalékkal csökkent 2008-hoz képest - közölte pénteken a román országos statisztikai hivatal (INS) az első becslések alapján. Elemzők 7 százalékos visszaesést vártak. A fogyasztói árak 1,68 százalékkal nőttek januárban decemberhez képest, éves szinten  az infláció 5,2 százalékra gyorsult a tavaly év végi 4,7 százalékról.

Nem lesz nekünk jólét, ha a németek megtorpannak
Nyáron az áremelkedés behúzza a kéziféket
Tavasszal a gazdaság is kijön a barlangból?

MTI, Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook